You're All I Need ✔️

26. Faith

🔸
🔸
🔸

  Vajon sosem érem el a célom, hogy végre olyan alakom legyen, amire vágyom? Sikerült kitartóvá válni az utóbbi két hónapban, és fogyni, de még mindig elégedettlen vagyok, még most sem elég lapos a hasam, és vékony a combom. A karomról nem is beszélek. Ötven kiló? Az rengeteg . Kinek fogsz így kelleni Faith? Vajon mennyire undorodnak tőlem, akik meglátnak? Milyen megjegyzést tesznek rám? Még mielőtt sírnék, az ocsmány testem miatt, felöltözöm, de kicsit lengébb ruhába, mert a szüleim egyre többször aggodalmaskodnak, persze feleslegesen.

-Jó reggelt! - basszus elfáradtam mire a konyhába értem, de próbálom nem mutatni ezt, inkább csak vidáman mosolygok.

- Jó reggelt! A kedvenced van reggelire. Palacsinta. - tesz is anyám az asztalra egy adagot, amitől aztán korogni kezd a gyomrom. Éhes vagyok.

- Jól van veszek magamhoz egyet, de majd Noahval reggelizek. Sietek is. - adok egy gyors puszit anyának, majd elviharzom otthonról. Nézem a kezemben lévő ételt és harapok egyet. Dobd ki! Ez rengetek kalória, kövér leszel tőle. A palacsinta az első szembe jövő kukában landol, és azt is kiköpöm, ami a számban volt.

- Faith? - vigyorog rám Noah. - Hát te?-  meglepődve kérdi az ajtóban állva.

-Gondoltam megleplek, hogy ma én jövök hozzád. - ölelem át, miközben megcsókolom.

- Örülök, hogy itt vagy. - megyünk beljebb. - Épp reggelizek, eszel velem? - az asztalra nézek, ahol pék áru, vaj, lekvár szalámik vannak.

- Kösz, de már otthon reggeliztem. Neked viszont jó étvágyat! - ülök le az asztalhoz vele. - Kéne tennünk valamit Noah? - értetlenül néz rám. - Freyával és Masonnel kapcsolatban. - sóhajtok idegesen.

- Miért kéne? Minden segítség nélkül, újra egymásra találtak, majd alakul. Mert gondolom nem szét választani akarod őket. - megrázom a fejem, hisz az eszembe sem jutna ilyen szörnyűség.

- Csak hamarosan mindent el kell nekik mondani, hisz ha újra közel kerülnek egymáshoz, szóba kerül a baleset, és rá fognak jönni, hogy volt valami közük egymáshoz. - nézem, ahogy Noah jó ízűen rág egy falatot.

- Miért lenne az olyan nagy baj? Ha nem emlékeznek, ígyis úgyis zavartak lesznek, ha megtudják mástól, ha rájönnek maguktól. - magyarázza, és igaza van. - A sors úgy hozta, hogy újra összesodorta őket, tehát összetartoznak. Sőt, jobb is ha maguktól kavarodnak össze, mert ha csak mondjuk nekik, hogy szeretik egymást, attól csak furán érzik magukat, de ha magától indul el valami köztük, könnyebb lesz utána megmagyarázni. - vonja meg hanyagul a vállát, és újabb falatot vesz a szájába. Úgy ennék egy falatot én is. Azért, hogy még kövérebb legyél?

- Teljesen igazad van. Megint túl aggódom a dolgot, csak tegnap ott a bolt előtt.. - húzom a számat.

- Csak úgy izzott köztük a levegő. - vigyorog. - Még most is azt mondom nagyon vicces volt. - nevetgél.

- Szerintem nem vicces, hogy megint utalják egymást. - forgatom a szemem.

- Legutóbb is így kezdődött. - néz rám tudva hogy igaza van. - Tudod pont azért vicces, mert tudom mi volt velük, és most látni őket együtt, miközben fogalmuk sincs, hát nem bírtam nem nevetni. - kezdi összepakolni a reggelit.