You're All I Need ✔️

22.Freya

🔺
🔺
🔺

A filmek ritkán festenek valósághű képet a balesetekről, komából ébredésről, vagy amnéziáról. Az utóbbiról addig jó, míg nem tudsz. Abban a két percben az ébredés után. Aztán a nyakadba öntik a valóságot, ezzel az őrületbe kergetve, mert másra sem bírsz gondolni, csak arra amire nem is emlékszel. A semmire, az ürességre, a sötétségre. Kérdések cikáznak a fejemben válaszokra várva. Számomra szeptember első hétvégéje van, viszont igazából elmúlt karácsony is. A végtagjaim fájnak, és az is amelyik nincs eltörve, csak az épp a három hét mozdulatlanság, vagy egyéb sérülés miatt. Zavar a katéter, amit hamarosan kivesznek, legalábbis ezt ígérték. Zavarodott vagyok, félek, mert fogalmam sincs miért vagyok itt, hogy történt ez, és hogy mi van azzal a majdnem három hónappal, amire nem emlékszem. Fogalmam sincs hogy történt a baleset, vagy hogy hova indultam, és miért.

- Drága egyetlen kincsem. - zokogva rohan hozzám anyám, nyomában apámmal, aki hasonlóan fest.

- Annyira aggódtunk. - apám az ágy másik oldalához sétál, és a kezébe veszi a kezem.

- Mi történt anya? - fordulok felé könnyes szemmel, még rekedtes hanggal.

- Baleseted volt. - tűr el egy hajszálat a homlokomról.

- Ezt tudom anya, de bővebben? Mi van azzal a három hónappal? - folyik le könnyem, de látom ahogy apámra néz sokatmondóan, csak én nem értem.

- Majd megbeszéljük, most annyit elég ha tudsz, hogy csúnyán összevesztél apával, - az említettre nézek, aki csak néz komoran. - és ki vett a suliból, emiatt elszöktél. A fiú

- Aki velem volt? - anya meglepettnek tűnik. - Az orvos mondta, hogy nem voltam egyedül, és kérdezte emlékszem - e ki volt velem. - anya nyel egyet majd bólint.

-Szóval, őt kérted hogy vigyen el egy darabon. - mintha gondolkodnia kéne azon, mit mondjon. - Áthajtott egy vasúti átjárón szabályosan, csak hogy a jelző lámpa rossz volt, és nem vette észre a vonatot, ami elsodort titeket. - zokog fel anyám.

- A fiú jól van? - bár nem ismerem, legalábbis nem emlékszem rá, azért aggaszt, hogy miattam esett baja.

- A szomszéd szobában fekszik. - apámon érzem, hogy feszültebbé vált, így csak egy pillanatra nézek rá.

- Ő is kómában van. - törölgeti az orrát anya.

- Basszus. - bűntudat eléd bennem.

-Ne káromkodj!- szól rám apám egyből.

- Van még valami, amit tudnod kell! - újra apámra néz, aki idegesen felsóhajt. - Elköltözünk apától. - váratlanul ér ez az információ, de örülök is, meg nem is. Nem akarok fájdalmat okozni senkinek, de tényleg erre vágytam egy ideje. Úgy tűnik egy baleset kellett hozzá, hogy szabad legyek. Csak anyám és apám nem lesz boldog. Figyelembe kellene vennem őket, de évek óta szenvedek, talán szabad kicsit önzőnek lennem.

- Ez nincs eldöntve, még megbeszéljük! - úgy tűnik apám küzd még ellene. Nem tudom hányadán állhatnak a dolgok.

- De igen Richard! Most megyünk, bár szeretnék maradni, de van itt még valaki, aki hetek óta, szinte ugyan úgy várta, hogy felébredj, mint mi. - nyom egy puszit a homlokomra, ahogy apa is, majd távoznak. Faith lehet az egyetlen, akiről beszélt, és ez be is bizonyosodik ahogy belép az ajtón. Csak hogy nem egyedül jön.