You're All I Need ✔️

9.Freya

🔺
🔺
🔺

    A hét veszélyesen nyugodtan telt el. Mason, mint kiderült így hívják, gyanúsan hirtelen leszállt rólam. Vagy legalábbis úgy tűnik, de hogy mire készül valójában, arról foggalmam sincs. Nézni nézett, ha egy folyosón sétáltunk, de ennyi. Lehet túl paranoiás vagyok, de ez engem nem nyugtat meg. Vihar előtti csendnek tűnik.

A hétvége pedig, bár jó volt Faithel, de olyan hamar telt el, hogy felfogni se volt időm, hogy újra hétfő van. Viszont őszi szünet, szóval a pihenésé a főszerep. A szüleim ettől függetlenül dolgoznak, így csak délután kell apámnak megfelelően öltöznöm.

- Hát jó reggelt! - simogatom meg a kanapén pihenő macskánkat, aki dorombolással reagál, majd nyávogva ugrik utánam.

Benyomom a kávéfőzőt, ami hangosan kezd el működni, majd öblítés után készen áll a kávé készítésére. Aláteszek egy bögrét, megnyomom az indítót, majd már darálja is hangosan a kávészemket. Más fajta zajokra leszek figyelmes. Kilesek az ablakon, úgysincs jobb dolgom. Egészen váratlanul ér, a költöztető autó, ami a lakatlan szomszéd ház előtt áll, és férfiak pakolnak ki belőle. Egy személy autó is áll nem messze. Új szomszédaink lesznek. Teljesen megfeledkezve magamról lesek kifelé, mint a kíváncsi öregasszonyok, hátha látok valami fontosat. A kávé illata ránt vissza, hisz azt meg elfeljettem. A fejemre csapva sietek vissza a konyhába, hogy hozzáadjam a cukrot és a tejet. Vörösömnek pedig alutasakos kaját adok, mert már idegesen járkál körülöttem, néha a térdembe harapdálva.

  Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az új lakókat lestem egész nap, ahogy még most is az ablakomból. Egy anyám korú nőt láttam, és egy kisfiút egész nap, senki mást. Megfigyelésem okán éppen látom, hogy az én szüleim is megérkeznek. Ahogy nekem, nekik is feltűnik az új szomszédság, és anyám nem rest máris beköszönni hozzájuk. Apám, ez idő alatt beáll az autóval a garázsba. A szomszéd a járdáig kíséri anyámat, és boldogan intenek egymásnak, majd már csak a bejárati ajtónkat hallom becsukódni. Fáradtan dőlök el az ágyamon. Mára ennyi volt belőlem.

- Kicsim. - kopog anyám az ajtómon.

- Gyere!

- Gondolom láttad, hogy új szomszédaink lesznek. - némán bólintok. - Meghívtam őket ma vacsorára, szóval tudnál segíteni főzni? - meg sem lepődök ezen. Anyám a szomszédok gyöngye. Ha költöznek az utcába az első dolga, sütit vinni, vagy vacsorára hívni őket.

- Persze, mi más dolgom lenne? - húzom magamra, a bő pulcsimat, ami a combomig ér. Itthon nem szokta zavarni apámat, ha leggins van rajtam, de az utcára nem engedne ki így soha. Igazából nem értem ennek mi a köze a vallásosságához, de egyszerűen nem enged ebből.

Anya szokásosan kitett magáért. Sült húst, fasírtot, és rizst készítettünk, mellé uborka salátát, viszont a mennyiséget látva, nem csak vacsira, hanem elvitelre is kapnak az új szomszédaink mindenből.

- Öltözz valami elfogadhatóbb ruhába, mert nem sokára itt lesznek!-küld el apám a szobámba. Csak csalódottan sóhajtok felfelé menet. Reméltem, hogy nem szúr neki szemet, de nincs szerencsém. Egy bőszárú farmert húzok fel, hozzá ing és pulcsi kombót. Még talán ez a legelfogadhatóbb szettem, ez amit Mason jól leöntött kávéval, és alig tudtam kimosni belőle. Legalább háromszor folt tisztítóztam.  Pont csengetnek, amikor leérek.

- Nyitom! - kiáltom a szüleimnek, hogy ne ugráljanak feleslegesen. Szemüvegemet megigazítom, kedvesen elmosolyodom, hogy jó benyomást tegyek, majd kinyitom az ajtót.

- Helló. - az a mosoly hamar le is olvad az arcomról, amikor a vigyorgó Masont találom az ajtó másik felén. De ő nem lepődik meg, sőt aljasul vigyorog. Tudta.