You're All I Need ✔️

19.Noah

🔹
🔹
🔹

  November vége, egy nehéz időszak a családunk számára. A nővérem halála végig kíséri a minden napjainkat, de a nap, amikor meghalt a legrosszabb. Közelegnek az ünnepek, amiket azóta nem tartottunk meg. Érthető módon abban az évben lelkileg mind padlón voltunk, és úgy ment el az idő, hogy fel se fogtuk. A következő évben pedig még mindig túl fájdalmas volt, amit tetézett, hogy akkortájt mondták ki a gyilkosnak az ítéletet. Nem vártam az évnek ezt a szakaszát kicsit sem. Azt hiszem tartok attól, hogy előbb utóbb, túl kel esnünk az első ünneplésen nélküle. Ügyesen félre néztünk eddig, ha szülinapja volt, ha karácsony, ha a mi szülinapunk, de talán most kezdtünk el élni azóta, és ezeket a dolgokat sem tehetjük már a polcra. Úgy gondolom ez kell még ahhoz, hogy egyel tovább tudjunk lépni. Nem mintha elfelejteni akarnám, csak végre felfogni, vagy elfogadni, hogy nem jön haza már soha.

- Jó reggelt! - érkezem a konyhába, ahol sokat mondó tekintetek, és arcok várnak.

- Jó reggelt! - erőlteti meg magát anyám egy sóhaj kíséretében.

- Fiam! - apám csak biccent egyet, egy hamis mosollyal az arcán, fájdalommal a szemeiben.

- Sajnálom, hogy most kerül sor erre a beszélgetésre, de muszáj ezen túlesni. - hajtja le a fejét anyám.

- Semmi gond szívem, nyugodtan!- támogatva őt a hátára teszi a kezét, és simogatni kezdi.

- Fáj a mai napig nekem is, ahogy mindannyiunknak, ami történt. Talán nektek is eszetekbe jutott már, hogy jönnek az ünnepek és - látszik anyámon, hogy nehezen mondja ki amit szeretne.

- Tovább kell lépnünk! - apám hangja határozottan cseng, de arca szomorú. - Új város, új ház, új munka, új iskola, új emberek. Ezért vagyunk itt, hogy tovább lépjünk. Idén újra lesz karácsony! - néz végig rajtunk, miközben könnyek csillognak a szemében, majd elviharzik. Anyám nem titkolja könnyeit, amik arcát áztatják, és még én is megengedem magamnak, hogy egy-egy sós csepp utat törjön magának.

- Megnézem. - szipogja, miközben puszit nyom az arcomra.

🔹

- Jó reggelt, csak nem elaludtál?- Faith finom csókkal, mosolygós arccal vár az iskola előtt.

- Neked is jó reggelt! - ölelem szorosan magamhoz.

- Valami baj van? - aggódva pásztázza az arcom.

- Semmi, csak újabb lépést kell tennünk a szüleimmel, hogy feltudjuk dolgozni a történteket, és egyikünknek sem könnyű. - együttérzőn néz rám, majd szorosan karol át. Faithnél jobb dolog nem is történhetett volna, velem. Megnyugtat a közelsége, a tekintete, az illata és nincs szükségem senkire, ha ő velem van.

- Jó reggelt! - ami azt illeti Freya a másik, aki ha megjelenik, és jó kedve van, neked is az lesz. Még ha csak rajta nevet is az ember, de biztos, hogy mosoly kerül az arcokra. Persze ezt is csak akkor tudja meg róla az ember, ha jobban megismeri. - Most már csak egy napot kell kibírnunk, és végre szombat. - viháncol is egyből, meg sem várva, hogy köszönjünk neki.

- Remélem nem haragszol meg, de azt hiszem most én nem mennék! - sokat mondón Faithre nézek, hisz ő érti miért.

- Akkor csajos buli? - vigyorog a barátnőre.