Éjféli szikra 3.

Éjszakai kempingezés

Apró, lágy csókokra ébredek. A finom ajkai lassan végigszántják az arcom, a nyakam, a kulcscsontom összes szegletét. Még az álom sem röppen ki teljesen a szememből, homályosan látok, mégis, az egész testem a bőrömön futkozó szájra harmonizálódik. Minden egyes tüzes csóknyom beszippant magával, hogy elsodródjon egyenesen a szerelem és vágyak dimenziójába.

És mit mondjak? Draco szája úgy funkcionál, mint egy 1000km/órás sebességgel haladó űrhajó.

- Jó reggelt - csendül fel egy mély, rekedtes hang.

Nem tudom, hogy a női társadalom többi tagja hogyan áll ehhez a dologhoz, de én rendkívül izgatónak találom egy fiú rekedtes hangját kora reggel vagy késő éjszakán. Főleg, ha a szavak Draco rózsaszín ajkait hagyják el.

- Te vagy a világ legjobb ébresztőórája - mosolygok rá bágyadtan.

Draco vigyorgó ajkai lassan visszatalálnak az enyémhez.

- De engem ne csapjál agyon, hogy leálljak - nyom egy rövid, mégis minden benne lakozó érzelmektől dús csókot a számra.

- Akkor csaplak le, ha leállsz.

Lassan Draco feszes hasizmaira futtatom a kezem és hagyom, hogy az ujjaim elkalandozzanak rajtuk. Amint a haránt hasizom vonalánál végigsimítom a bőrt egészen a csípőjéig, egészen beleremeg az érintésembe.

- Nem úgy volt, hogy én ébresztelek téged? - kérdezi kajánul. Hangja ettől függetlenül cseng attól, hogy egy másodpercnyi mozdulatom sincs ellenére.

- Nem hagyhatom, hogy visszaaludj - kulcsolom át a derekán a lábaimat.

- Nem tudnék - fonja rá a csípőmre meleg mancsait. - Miközben alattam fekszel? Kizárt.

Egy könnyed, a testhelyzetünkből adódóan egyszerűen megvalósítható mozdulattal fordítok a pozíciónkon. Draco őszinte meglepetésére.

- És most? - tűröm hátra az arcomba lógó barna tincseket. - Most már el tudnál aludni?

- Elájulni, el tudnék - vallja be vonakodva. - Főleg ha kicsit előrébb ülsz.

A fiú szavaiból kivehető ellenkezés ellenére módosítok a helyzetemen és jobban hozzá nyomom magam Dracóhoz, aki e hatására, kaján örömömre, hangosan szívja be a levegőt. Konkrétan érzem a közöttünk kialakuló oxigén hiányt, ami jelenleg az ő tüdejét tölti meg.

- Legközelebb emlékeztess. . . - von le magához a nyakamnál fogva. Csókunk elcsattanása előtt szürkéskék szemeit az enyémbe fúrja. - Hogy mindig így ébresszelek.

- És ha én ébresztenélek így? - hajolok közelebb. Mellkasunkat és arcunkat alig-alig 1 centiméter választja el egymástól. - Minden. . . egyes. . . reggel. . . - súgom az ajkaira. - Hogy végig csókolom a tested. . . összes. . . pontját. . .

Hallhatóan nyel egy nagyot Draco. Az  ereiben száguldozó vér pedig egyenesen a teste déli részeibe irányul.

- El tudnám viselni - bólint lassan.

Szemeit csokoládébarna szemeimről egyrészt a korábbi csókoktól és a harapdálástól megduzzadt ajkaimhoz vezeti. Szinte felfal a tekintetével, szemének összes árnyalatát felcímkézi egy érzelemmel, amit köntörfalazás nélkül az enyémbe irányít.

Ámulatot sugároz.

Szerelmet.

Vágyat.

- Ne csináld ezt, Stella. . .

- Mit is? - értetlenkedem.

Draco olyan tipikus ,,ne szívass" nézéssel mered rám. Pontosan tudom, hogy mi verte ki nála a biztosítékot. Az ölében lassan ringatózó csípőm, mely minden egyes mozdulattal áramot vezet belé. Jól tudom, hogy ha nem állítanám le magam, Draco ízekre robbanna. De nem vagyok rá képes, magamba akarom szívni az arcára költöző kín és élvezet egyvelegét.