Éjféli szikra 3.

Nyári vakáció I.

Június 14.

A Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola pályaudvarán nyüzsög minden egyes tanuló és tanár a Roxfort Expressz gomolygó füstjének ködében. Hatalmas zsivaj uralkodik a peronon, búcsúzkodó nebulók hurrogása és integetése zengi át a vasútvonalat, a vonaton és hopponálva távozók között.

És ez az én nagy problémám. Míg én vonattal szelem át a suli és a London között futó utat, addig Draco hopponálva utazik haza vakációzni. Nem mintha nem lenne erre kész tervünk és nem tudnánk valamilyen úton-módon leredukálni a köztünk lévő távolságot 100 kilométerről 0-ra, de ezektől függetlenül úgy csimpaszkodom belé, mintha valóban elbúcsúznék tőle három hónapra.

- Stella, le fogod késni a vonatot! - tol el magától a szöszi. - És ugyebár nem akarnánk a suliban maradni egész nyáron, ugye?

- Három hónapon keresztül miénk lenne az egész Roxfort! - áradozom. - Szerintem lógjunk be!

Draco ellenkezése kifejezéséül megcsóválja a fejét. Én bosszúsan felsóhajtok, majd megpillantva a nyári napfényben megcsillanó szőke fürtjeit, azonnal eszembe jut, hogy ennek a látványát egy ideig nélkülöznöm kell. Újfent eluralkodik rajtam a ragaszkodási vágy, ami a fiú ajkaira tapasztott ajkaimban nyilvánul meg.

Beszívom a mentolos illatát, memorizálom az ajka ízét, az ujjaimmal feltérképezem és az eszembe vésem a bőrének érintését. Egymáshoz simuló mellkasunknak köszönhetően szíve ritmusára hangolódhatok és kizárhatom a vonat sípoló és a tömeg tomboló hangját.

- Oké, komolyan húzz el! - lép hátrébb finoman. - Mielőtt fognám magam és magammal hurcolnálak!

- Szeretlek! - nyomok még egy utolsó csókot az ajka világos rózsaszín vonalaira.

- Nyomás! - enged el és igazítja meg a válláról lecsúszó táskáját.

Mielőtt újra egy csimpánzra emlékeztető mozdulatot tennék vagy én hurcolnám magammal őt, hátat fordítok a szöszinek és a vonatba beözönlő tömeg felé veszem az irányt. A vagonokba belépő mardekáros diákok láttán a zöld ruhája, a fénylő kék ég láttán a szikrázó szemei, a vonat püfölő hangja a szíve dobogására emlékeztet, holott csak pár másodperce váltunk el és nem is kell sokáig nélkülöznöm őt, mégis mindenről, mint mindig, csak ő jut eszembe.

- Valamit elfelejtettem! - ránt vissza magához a vonattól már csak pár méterre és egy lélegzet vételnyi idő alatt csókot ajándékoz a számra. - Én is szeretlek!

A nyakamra simulnak a kezei, de épp, hogy érinti a bőre az enyémet, el is enged és megszakítja a csókunkat. Egy utolsó, minden érzést, minden szót kifejtő mosolyt villant rám, ami még a fejünk fölött világító nap fényénél is vakítóbb. Majd el is tűnik a szemem elől.

Hasonló mosoly táncol az ajkaimon, miközben egy prefektus vezényszavaira beslisszolok a vonat egyik vagonjába egyenest Ginny, Harry, Hermione és Ron társaságába. Mivel Cho már valószínűleg a walesi nyaralójában pihen, a Weasley ikrek Liliennel együtt Naomi-t és Siriust látogatják, és Ethan és Taylor is hazautaztak a múlt héten, kénytelen-kelletlek a tesómékkal töltöm ezt a pár órát.

Tekintve, hogy Ron és Hermione egymást falják fel a pillantásukkal, illetve Ginny és Harry arcát szinte kiveri a veríték már csak a közöttük lévő egy ülésnyi távolság miatt, hivatalosan is felvehetem a gyertya szerepét. Egy unatkozó, álmodozó, mégis egy cseppecskét izgatott gyertya szerepét, aki most először alig várja, hogy átléphesse a Privet Drive 4. küszöbét.

Mikor már a százszorszépekkel és vadvirágokkal tarkított mezők mellett suhanunk el és az ujjaim a kulcscsontom vonalára futnak, csak akkor jövök rá, vagy a sulitól 60 kilométerre, hogy a szöszi az utolsó csókunkért cserébe megfosztott az egyetlen dologtól, ami rá emlékeztet. A mikrofonos nyakláncomtól.