Éjféli szikra 3.

Testcsere

Draco szobájában ébredek.

Az egész testem sajog, a fejem fáj. Szédülök. A karácsonyfán csüngő díszek úgy lógnak a tűleveleken, mintha bármelyik pillanatban leszakadhatnának egyenesen az arcomba. A hátam alá beékelődő ajándék csomagok élei a hátamba vágnak, színes szaloncukrok díszítik a mellkasomat. A fa alatt fekszem.

- Mit tör. . .? - A saját hangom fojtja belém a szót. Mintha minden egyes betű a torkomon akadna. Ugyanis az ajkaimon kiejtett szavak sokkalta mélyebbek, mint az enyémek. Biztos csak bevertem a fejem és képzelődöm. . .

Lassan feltámaszkodom az ágyról és felállok. Majdnem elbotlom. Rohadt magas vagyok! A lábaim hosszúak, mindkét kezemmel elérem a karácsonyfát megkoronázó arany csillagot, s innen nézve még az ajándékaink is aprónak tűnnek. Mi a franc? Legalább 20 centit nőttem! Egy éjszaka alatt?

A fejembe kúszó gondolatok mellé párosulnak emlékek. Emlékek, a tegnap éjszakáról. Hócsata az udvarban, Három Seprű, HóCedric, a Dracótól való külön válás a Klubhelyiségben és a fura gömb. A zsebemhez kapok, mintha abban meglelhetném az engem körülölelő furcsa dolgok kérdéseinek válaszát, de újabb érthetetlen akadályba ütközöm. A kezem. Nagyobb, mint volt, s csakugyan díszíti a vasgyűrű a gyűrűsujjamat, viszont az most nem csúszik le, mint számtalanszor.

Tapintásra a hajam is rövidebb, a vállamat sem súrolja, sőt! Vékonyabb szálú, nem göndörödik lágy hullámokba.

Az utolsó mentsváram a fürdőszobába felaggatott tükör. Habozás nélkül megindulok a mosdó felé, de útközben hanyatt esek. Ezek a rohadt hosszú lábak! Mégis mi történt velem?? Nemhogy csak magasabb lettem, minden egyes négyzetcentiméteremen érzem az izmokat, melyek sokkalta erősebbek, mint voltak.

Besasszézok a fürdőbe és meg sem állok a mosdókagyló felett csüngő tükörig.

- MI A FRANC??!!

Hátrahőkölök egyenesen a fekete csempékkel borított falig. Nem! Ez képtelenség! Pedig a szapora légvételem, a lapos mellkasomhoz kapott kezem és riadt tekintetem azon a személyen tükröződik, akit a tükörben látok. És az nem én vagyok.

- Ez képtelenség - indulok meg a tükör felé. Még a hangom is ugyanolyan, mint az övé.

Bármerre fordulok, vagy sétálok, amikor visszaérek a tükörhöz és belenézek Dracót látom benne. A kék szemét az én barna szemem helyett, szőke fürtjeit a barna tincseim helyett, sápadt arcát az enyém helyett, magasodó alakját az én 164 centim helyett. Akár kilométereket is megtehetek a két szoba közt, minduntalan azt látom a tükörben, akit a legjobban szeretek. Dracót látom. Aki nagyon úgy tűnik, hogy én vagyok.

- Ez biztos csak álom - birizgálom rövid, selymes fürtjeimet. Pontosabban Draco fürtjeit. Én nem lehetek ő! Ez lehetetlen! Abszurdum az egész! Mégis folyton az ő mély, basszus hangján szólalok meg.

Az a gömb. . . az lehet az oka. Felvettem az alakját? Nem. . . az a százfüléfőzettel is elérhető. Transzformáció? Kétlem, azt a diplomás varázslók is évekig gyakorolják, McGalagonynak majdnem egy évtizedbe telt bajszot és macskafarkat varázsolnia a saját testrészei helyére, egy emberré alakulni sokkal bonyolultabb. Másról lehet szó. . .

Kopogás zengi át Draco szobáját. Vagyis az én szobámat. Nem tudom. Lényegtelen, mert úgysem nyitok ajtót. Bármennyire töltöm az időm 99%-át Dracóval és vagyok vele már két éve, fogalmam sincs hogyan viselkedik az összes emberrel, azonnal lebuknék.

- Stella, engedj be! - hangzik fel az. . . én hangom. MI A FRANC?

Lassan megközelítem a feketére festett ajtót, melyre, őszinte rémületemre, újabb ütéseket mérnek. Látom a kis résen át a testem sziluettjét a folyosókon lévő fáklyák árnyékában. Nem nyitok ajtót, nem merek szembe nézni önmagammal.