Éjféli szikra 3.

Halloween

Amint Naomi, Lilien és én átlépjük a barnás levelek takarta kastély kapujának küszöbét, Cho és Taylor azon nyomban a két oldalunkra szegődnek és elráncigálnak a Griffendél Klubhelyiségébe. Mi hárman ha fel is teszünk kérdést vagy csak hümmögünk, a válasz minduntalan egy aha, amivel nem igazán lendítik előre a párbeszédet. A távolság nagy részét némaságban töltjük, amit a griffendéles fiúk és lányok zsibaja ver fel.

- Menjünk a szobámba - ajánlja Taylor, aki szavainak rekord mennyiségét teszi meg ezzel az elmúlt 3 másodperc alatt.

Senki nem vitatkozik, azonnal a harmadèves lány piros falú, baráti képekkel kirakott, rendben tartott szobájába indulunk. A háló kísértetiesen hasonlít Cho ,,mindig tökéletes és csillivilli" hálójára, azzal a különbséggel, hogy ez némelyik sarokban rejt egy-két kósza pókot és más színek dominálnak.

- Mi volt ilyen sürgős? - kontrázzuk Liliennel és Naomival. Mielőtt választ kaphatnánk, eszembe jut Taylor Ethan-nel kapcsolatos aggasztó levele és, ha ránézek a lány arcára, pontosan az az arckifejezés ül rajta, ami az irománya megírásakor is lehetett.

- Két dologról van szó - siet a válasszal Cho. - Illetve inkább háromról.

- Légy szíves, ülj le Cho - kéri Taylor szorongó testtartással. Cho engedelmeskedik és lehuppan az ágy végébe, Lilien mellé. Oké, valóban kiütköznek a Cho és Taylor szobája közti különbségek, amint Cho ráül az ágyra, porfelhő száll fel a paplanról.

- Mi történt, Ethan-nel? - tapintok a lényegre fölösleges totojázás helyett. Taylor nem úgy néz ki, mint, aki teljesen jól érezné magát és emiatt, ha nem lépek közbe, sokára fog elindulni a párbeszéd azon része, ami miatt, itt gubbasztunk.

- Öhm, hát. . . - vakarja meg a tarkóját. - Tegnap este elbeszélgettünk.

- Beszélgettetek? - horkant fel Cho. - Ez kb. olyan, mintha azt mondanád egy éppen levágott lábú emberre, hogy nyüszít.

- Oké, eléggé durván összevesztünk - vallja be Taylor. - Felmerült az az icipici probléma a kapcsolatunkban, tudjátok, a gondolatolvasásos dolog.

- Mi van vele? - ásítja Lilien, aki a többiekkel ellentétben egész vonatúton virrasztott.

- Hát. . . - kezdi. - Igazából az a szitu, hogy felhoztam ezt a dolgot és nem nagyon örül neki Ethan, ha szóba hozzuk, mert ő kinyilvánította már a kapcsolatunk elején, hogy neki nem okoz gondot a sok-sok fejemben cikázó gondolat! Ez eddig oké is lenne, mert nincs rejtegetni valóm, tényleg szeretem őt, de napnál világosabb, hogy hazudik! Nem kellett ezt szóvá tennem, kivette a fejemből és ebből jött a konfliktus! Győzködött, hogy őt szex vagy duma közben sem zavarja a gondolatolvasás, de most sem hiszem el neki, hiszen látom rajta, hogy megerőltető neki kizárni a gondolataimat, csak nem akar megbántani! - hadarja egy szuszra.

- Szóval. . . csak, hogy jól értem-e! - hajolok közelebb. - Ethan-t elvileg nem zavarja, téged sem zavar, csupán az aggaszt, hogy Ethan-nek mégis megerőltető és zavaró folyton a gondolataidat hallgatni.

- Igen - bólint.

- Egyszerűen fogadd el, hogy nem zavarja - üti össze a tenyerét Cho. - Áttérhetnénk a többi krízis helyzetre?

- Várjál, Cho! - pattanok fel szabadkozó pillantások keretében Taylor felé. - Ethan hol van?

- Tegnap este elviharzottam a szobájából, azóta nem beszéltünk.

- Igaza van, Chónak, Taylor! Ez egy véget érhetetlen vita lesz, ha nem fogadod el! - pattan fel Naomi. - Nincs más megoldás, hinned kell neki!

- Van más megoldás! - ül hirtelen rémisztő vigyor az arcára. Tőle nem vártam és szokatlan is az ilyen arckifejezés. - El kell érnem, hogy ne hallja a gondolataimat! Tudjátok, amikor, öhm, Marcus használt egy bájitalt, akkor, az működött neki! - Az időhatározó kiemelésekor Taylor pillantása egy pillanatra elidőzik rajtam, majd folytatja a monológját.  - Nekem is működhet!