Éjféli szikra 3.

Tűzijáték

Nincs az a kétezer éves szobor, ami merevebb lenne nálam ebben a pillanatban.

A mardekáros szoba halovány körvonalai lassan kirajzolódnak a sötét falakkal, karcsú bútorokkal és az ölemben elnyúló fiúval. Történetesen Markkal.

Másnapos agyam legállhatatlanabb tekervényei felidézik a tegnap éjszaka alkoholba fojtott pillanatait. A nyelvemen olvadozó koktélcseresznye ízét, az asztalon keringőző sörös üveg csörömpölését, a kocsmában lüktető zene ritmusát, nyögésekbe fojtott csókját, forró nyelvcsapásait, sós izzadságcseppjeink egybeolvadását.

A fejembe nyilall a fájdalom.

Őszintén? Ha Mark nem nehezedne rám és fúrná göndör tincseivel keretezett arcát a hasamba, magamhoz ragadnám az egyik fekete párnáját és beleordítanék.

Óvatosan megragadom meztelen vállát és legördítem magamról Markot. Nem foglalkozom a ténnyel, hogy meztelen, sőt, azt is próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy én is meztelen vagyok és csöndben lemászom az ágyáról. Nem mintha ezzel előbbre lennék. Nem lendítettem elő a világbékét és a környezet szennyezést sem hiúsítottam meg azzal, hogy most már meztelenül állok a szobájában.

De ki tudja, nem igaz? Talán pont egy III. világháborút fogok azzal megakadályozni, ha olajra lépek.

Méghozzá most azonnal.

A szoba homályában egyedül a bugyimra és a fiú egyik szürke pólójára bukkanok rá, ami a tölgyfából faragott ruhásszekrényéből lógott ki. Egész este a barátaival buliztam ( az akaratuk ellenére ), táncoltam vele ( mondjuk én erőszakoskodtam ), lefeküdtem vele ( szintén az én hibámból ) és vele töltöttem egy éjszakát ( nyilván miattam ), szóval igazán megérdemlem ezt a pólót ( úgy 50%-ban ).

Magamhoz veszem a diófából kisajtolt pálcámat karöltve a tegnap esti szerelésemmel és szemezgetni kezdek a célpontommal. Az ajtóval. Körülbelül három méter, egy ágy, Mark, és a földre szórt ruhái az egyedüliek, amik elválasztanak a szabadságtól.

Menni fog. Nagyjából annyira, mint amennyire csöndben lehet maradni a könyvtárban Madam Cvikker éjszakai vadállatokhoz méltó hallása mellett.

Lábujjhegyen megkerülöm az ágyról lelógó izmos lábat, ami az éjszaka leple alatt összekulcsolódott az enyémmel és átsomfordálok az íróasztala mellé. A talpamba vájó gomb majdnem kicsikar belőlem egy szisszenést, egyedül az ajkaimba maró fogaim tartják a frontot. Nélkülük azok a sűrű szempillák már megrezdültek volna.

Mielőtt a kilincs hűvös fémjére tekerném az ujjaimat, visszapillantok Markra. Nyúlánk izmaira, kócos és göndör fürtjeire, amik egész éjszaka a melleimet cirógatták. És a pucér fenekére. . . amiről inkább elkapom a tekintetem. El kell tűnnöm innen. Majd később elmagyarázom neki, hogy helytelen volt az éjszaka, hiába oltotta el a bosszúvágyamat. . . Mark és én. . . én és Mark. . . nem működne. Nem helyes, mert a bennem tomboló gyűlölet ellenére én. . .

Égni kezd a szemem.

Megrázom a fejem, miközben lenyomom a kilincset és távozni készülök ebből a pokolból Földre rántott bugyorból. Egy hatalmas ásítás veri fel a mardekáros háló csöndjét.

Megáll bennem az ütő.

- Jó reggelt, hercegnőm - sóhajtja Mark, hangját a matrac nyikorgása szakítja félbe.

Megizzadt tenyerem lecsuklik a kilincsről. Még a kattanás visszhangja sem látogatja meg a fekete falak szegleteit, megpördülök a saját tengelyem körül és nekipréselődöm a sötétre lakkozott ajtónak. A rajtam eluralkodó idegesség ezerrel pumpálja a vért a szívembe, vörösre festi az arcomat, mellkasom legutolsó négyzetcentiméteréig.