Éjféli szikra 3.

Randi az ördöggel

Stella!

Ha jól emlékszem, jövök neked egy szívességgel és a tömör igazsággal. Találkozzunk holnap délelőtt a Temze partján, a Veritates Kávézóban, hogy koccinthassunk életed legjobb és legrosszabb reggelére.
~ Ölel és csókol: Cole

Elmélyedve forgatom Cole levelét a kezemben és azon gondolkodom, hogy mi lenne a leghelyesebb lépés. Majdnem egy hét telt el a harmadik próba óta, a barátaink elvesztése egy hatalmas űrt hagyott a szívünkben, nem hiszem, hogy képes lennék szembenézni a göndörke terveivel és csűrt-csavart ötleteivel.

Ezzel szemben az a bizonyos homokóra, ami már egy ideje a fejünk fölött hullathatja apró homokszemcséit, kezd kifogyni a munícióból. Naomi tárgyalását a Mágiaügyi Minisztériumban holnap reggelre tűzték ki és mivel közvetlen szemtanúi voltunk a gyilkosságnak, amit elkövetett, részt vehetünk, mint szemtanúk. De ahhoz túl keveset tudok, hogy eskü alatt bizonygassam Naomi ártatlanságát vagy annak megcáfolását.

És az egyedüli ember, aki elegendő információval szolgál, az Cole Weatherly. Az egyetlen olyan személy, akivel egy percet sem akarnák tölteni ezen a szép tavaszi reggelen a Temze mentén. Abba már ne is menjünk bele, hogy a pszichopata valamilyen úton-módon megszökött hoppon hagyva Naomi-t, így konkrétan egy körözött bűnözővel kell reggeliznem.

Csúcs szombat reggeli program, nem?

Annyi megválaszolatlan kérdés lappang bennem és akar felszínre törni! Rengeteg kétely csapong a nyelvem hegyén, amik szavak formájában igyekeznek kiszakadni belőlem, de fölöslegesen fecsegnék. Üres fülekre találnék. Kivéve persze. . . ha együtt töltök egy fenomenális órát egy cuki kávézóban egy pszichopatával, aki az egész csapatunk potenciális ellensége.

Hurrá! Nem elég, hogy tavasz derekán a Trimágus Tusától függetlenül vizsgáink lesznek, háromszor annyian tartózkodnak jelenleg a kastélyban a Beauxbatons és Durmstrong tanulóival együtt és. . . még mindig nem telt el úgy egy perc sem az elmúlt napokban, hogy ne jutott volna eszembe Cedric és Taylor.

És a tény, hogy most a gyilkosukkal kellene végigülnöm egy kis teadélutánt. . . megrázó.

A fejemben visszhangzó tények győzedelmeskednek a szívemben viaskodó érzések ellen. Legszívesebben, legalábbis a dobogó életerőm ezt diktálja, hívnám a Minisztérium embereit Cole pontos helyi és időbeli tartózkodásával, de az eszem valamiért másfelé húz. Tudni akarom, hogy mi áll a történtek háttere mögött, tudnom kell az igazságot.

Nekem is, Chónak és Ethan-nek is kijár ennyi. A Durmstrong tanári karával és diákjaival együtt, akik szintén elvesztettek egy embert, történetesen az évszázad legfiatalabb kviddicsbajnokát. Szükségük van arra a megnyugvásra, azaz az igazságra, ami alátámaszthatja, hogy akit szerettek, nem hiába vesztettek el.

Pontosan ezen indokok fényében karatézom ki magam Draco rám tekeredő izmos karjai közül. A lehető legcsendesebb módon, nagyjából annyira, mint amennyire egy chips-es zacskót tudsz kibontani a mozi közepén. Lehetetlen csendben művelni.

Miután magamra rángatok egy fekete-átlátszó harisnyát, drapp színű vastag ruhával, fekete övvel és bakanccsal, a hajamat egyszerű hullámos loknikba engedem és a világ legszégyenteljesebb lelépését produkálva kiesek a folyosóra és becsapom magam mögött az ajtót. Mielőtt vissza kellene másznom huzatra hivatkozva, gyors léptekkel ( már amennyire a magas sarkú csizmám engedi ) elszelelek a fekete folyosókon ki a Mardekár Klubhelyiségéből, egyenesen. . .

Mark karjaiba.

- Stella? - hőköl vissza.

- Szép jó reggelt! - villantok rá egy halálosan sunyi mosolyt.