Love Me

17.,, A válaszom..."

Kevés alkalommal ébredtem ilyen boldogsággal az arcomon. Chris ébresztett ahogy gyengéd csókokat nyomott az arcomra. Imádtam.
-Sietek vissza, rendben?-súgta a fülembe ahogy még egy utolsó csókot nyomott az arcomra.-Aludj még, rendben?
-Vigyázz magadra.-dünnyögtem.
-Vigyázok.-mosolyodott el majd kisétált a hálóból. Tudtam hogy ma reggel fotózásra megy így sajnáltam hogy nem együtt reggeliztünk.
-Angel...-szóltam az én drága kiskutyámnak aki az engedélyemmel felfeküdt az ágyba én pedig hozzábújtam.-Te is annyira szereted őt mint én?-kérdeztem tőle. Valamiért tudtam hogy a válasza mi lenne ha tudna beszélni.-Miért lehet hogy vele minden annyira csodás? Még soha se éreztem így.-visszahúzva magamra a takarót pihentem még egy kicsit.
Fura volt egyedül reggeliznem. Hozzászoktam hogy a napokban Chrissel töltöttem minden időm. Vagy ő nálam, vagy én nála. Mindegy is volt, csak az volt a fontos hogy együtt legyünk. Egy cikken dolgoztam mikor csengettek. Meg se kellett volna lepődnöm a vendégeimen.
-Drágám!
-Szia anyu, apu.-mosolyogtam, ahogy valahogy éreztem a történtek után az ajtómba fognak állni.
-Szia kicsim.-nyomott egy puszit apa a fejem búbjára.-Anyád ötlete volt minden.-súgta ahogy anyám már a nappaliban ült.
-Tudom.-válaszoltam egy mosollyal. Imádom apát. Hisz természetesen nyomon követte mindig az életem és mindig kiváló apaként nevelt, vigyázott rám. De tiszteletben tartotta a döntéseim és nem avatkozott bele az életembe. És remek tanácsokat adott ha elakadtam. Anyu pedig? Igaz hogy foggal körömmel harcolna értem, de képtelen felfogni hogy felnőttem. Szerinte még mindig anyu pici lánya vagyok akinek babusgatásra van szüksége. És képtelen lenne nem beleszólni az életembe.
-Tehát drágám...
-Igen anyám?-álcázott mosoly.
-Ne nézz így. Nem is kérdezhetek?-háborodott fel az arcomon.
-Dehogynem, nem mondtam semmit.
-Az arcod.
-Örökletes dolog.
-Biztos apádtól.-nézett lenézően rá.
-Szenzációs genetika, köszi apa.-nyújtottam felé a kezem amibe belecsapott.
-Ezért is vagy a lányom.-mondta büszkén.
-Ch, na! Mesélj. Chris és te?
-Ne kezd.-mentem a hűtőhöz vízért amit eléjük helyeztem.
-Komolyan üvegből? Poharad nincs?-folytatta anyám.
-Nem vagy te luxusfeleség. Minek viselkedsz így?-bontottam fel az üvegem.
-De luxusanyós leszek.
-Miért lennél az?
-Mert a jövendőbelid igazán sikeres.
-Állj le!-szóltam rá.-Nem azért vagyok Chrissel mert sikeres és sok pénze van.
-Brooklyn!
-Vagy komolyan ezt nézed ki belőlem? Oh, vagy Chris csak megsajnált és azért van velem? Ennyire elviselhetetlen lennék?-most érkeztek de vártam mikor távoznak.
-Ilyet nem mondtam.
-De úgy hangzott. Luxusanyós! Honnan veszed egyáltalán hogy Chris bármikor is meg akarja majd kérni a kezem? Hisz még én is bizonytalan vagyok a jövőnkkel kapcsolatban.
-Járj akkor nyitott szemmel.-forgatta meg a szemét.
-Járjak nyitott szemmel? Anyu, ti akartátok Lisaval a legjobban hogy összejöjjünk és most ellenem mész?
-Dehogy! De ha ennyire szomorkodsz akkor csak nem működik valami.
-Anyu, szeretem őt!-üvöltöttem.-Szeretem érted?
-Sze-szereted? Azt mondtad soha senkit se fogsz többé szeretni!
-De ő megtörte ezt a jeget. Szeretem őt igen. Szomorú vagyok? Igen! Mert szeretném ha most is mellettem lenne. Hiányzik pedig még csak reggel ment el. De megbolondulok a hiánytól.-hadartam.
-Suzanne elég! A lányunk szereti Christ miért nem hagyod békén? Az ő élete.
-Mert nem akarom hogy úgy legyenek kisunokáink hogy a szüleik nem szeretik egymást.
-Kisunokák? Anyu még...még csak most kezdtük el igazán megismerni egymást!
-Attól beszélhettek gyerekről.
-Képzeld nem beszélünk, mert még élvezzük hogy ketten vagyunk.-hosszas veszekedés volt. Még hosszabb győzködés hogy igenis Chrissel azért vagyok mert szeretem. Nem pedig a pénze miatt. Teljesen elvették a kedvem így miután elmentek képtelen voltam újra munkához látni. Csak ültem a tévé előtt és csak néztem ki a fejemből. De amint megpillantottam az üzenetet a telefonomon tudtam nem mutathatom ki az idegességem.

Hiába nyugtatott a mellkasomra mintha valaki ráült volna és nehezen jutottam levegőhöz. Ígéretéhez híven pedig hamar az ajtóm előtt állt Dodgerrel.
-Szia gyönyörűm.-csókolt meg az ajtóban mégis ez a rossz érzés nem akart megszűnni.
-Szia.
-Szia Angel.-simogatta meg a négylábú másik kis kedvencét.-Vigyáztál a szerelmemre?-kérdezte tőle.
-Chris mi a baj?-kérdeztem remélve gyorsan megtudom a baj forrását.
-Baj? Nincs baj.-állt fel.
-Akkor...miről kell beszélnünk?
-Miért lettél ennyire ideges?-kérdezte.
-Semmi.
-Brook.
-El akarsz hagyni?-gyűltek könnyek a szemembe.
-Elhagyni? Mi-miért hagynálak el kicsim?-ölelt át szorosan ahogy a fejem tetejére nyomott csókot.
-Akkor?
-Csak...-kezdte ahogy rám nézett.-Basszus nem így terveztem.
-Chris.
-Na jó, de...ne érezd magad ez miatt kényelmetlenül ha még nem állsz készen.
-Chris!
-Költözz velem össze Brook. Éljünk együtt.-mondta ki. A lélegzetem is elállt. Nem szakítani akar, hanem összeköltözni? Mi...mi történik?-Brook?
-Itt...itt vagyok.-ébredtem fel.
-Lehet úgy érzed korai és megértem ha még nem állsz készen, de...szeretnék veled lenni. És nem csak ilyen ingázó üzemmódban. Akarom hogy a házban mindkettőnk kis dolgai fellelhetők legyenek. Hogy ha hazajövök te fogadj, vagy ha te jössz haza egy hosszú nap után vacsorával várhassalak. Együtt alakítani a kis otthonunk ami később esetleg a családi fészkünk lesz.-hogy mit éreztem? Nehéz lenne leírni. Csak egy valamit tudtam mondani.
-Te tényleg szeretsz.-mosolyodtam el.
-Persze hogy szeretlek.-nevetett ahogy megcsókolt.-Mi a válasz, gyönyörűm?
-A válaszom...igen!