Love Me

26. Egy újabb találkozás?

-Szia anyu!-köszönt Chris a bejáratinál a nappali irányába. Brooklynnal való találkozása után a szüleihez ment bár tudta hogy ezek után képtelen lesz rájuk koncentrálni.
-Drágám! Nézd kik vannak itt! Suzanne és Michael.-találta Chris magát szembe Brooklyn szüleivel.
-Jaj, Chris!-rohant oda Suzanne átölelni a régi családtagot.-De jó újra látni.
-Csókolom Mrs. Grey.
-Ugyanmár!-ütötte meg a mellkasát.-Suzanne voltam mindig neked. Ezt te is tudod.
-Szia Chris.-fogott vele kezet Michael.
-Képzeld mi történt.-kezdte Lisa ahogy leültette a fiát.
-Szörnyűség.-rázta a fejét Suzanne.
-Brooklyn visszatért!-mondta ki Lisa.
-Tudom...-mondta lehajtott fejjel Chris.
-Tu-tudod? De mégis honnan?-lepődött meg Michael.
-Találkoztam vele.-vallotta be.-Azt hittem maguk örülni fognak annak hogy visszajött.
-Annak örülünk is.-mondta Suzanne.-De annak a piócának nem.
-Pióca?-lepődött meg Chris.
-Az a férfi!
-Miért? Ki ő?-valójában ez a kérdés azóta izgatta amióta beszállt abba a kocsiba.
-A vőlegénye!
-Mi?!-kerekedtek ki Chris szemei.
-Tegnap mikor megjelent az ajtónkba, ott volt ez a férfi is. Mi azt gondoltuk valami barátja vagy munkatárs erre...-mondta szörnyülködve Suzanne. Chrisbe kavarogtak a gondolatok. Az a nő akivel az életét képzelte el most mással tervez jövőt.
-Ne haragudjatok de...elfelejtettem hogy nekem ma találkozóm van egy régi barátommal.-állt fel Chris mielőtt úgy érezte volna megfullad.
-Chris, fiam minden rendben?-kérdezte Michael aki az évek alatt segítette és figyelemmel kísérte Christ.
-Jó volt látni titeket.-menekült a szülei házából.
-Chris! De hisz apád még haza se ért!-kiabált utána Lisa.
-Majd...felhívom. Ne haragudj, anya.-hagyta el a házat. A kocsijába ült ahogy elhajtott a családi ház elől. Nem tudta hova menjen. Haza és próbálja elterelni a gondolatait? Vagy...?

Küldte el az üzenetet. Akkor vette észre hogy ez idő alatt Brooklyn nevét még most se írta át. Továbbra is mint jövendőbeli feleségeként volt benevezve. A három pont azonnal megjelent.

Hogy mit érzett nehéz lenne leírni. Izgult-e? Nagyon. Újra Brooklynnal tölthet egy kis időt és reméli a régi félreértést és sebeket el tudják felejteni. De mi van ha el is felejtik de mind hiába hisz Brooklyn valakinek már a menyasszonya? Mi van ha ő tényleg továbblépett? Mi van ha ő megtalálta a boldogságát? Ezernyi kérdés foglalta le a gondolatait, így ahogy hazament nem is volt sok mindenhez kedve csak azt várta...hogy láthassa őt. Az idő pedig gyorsan telt. A gyorskajálda előtt már idegesen várta Brooklynt miközben egy két rajongója egy két fotó erejéig elkapta.

Brooklyn szemszöge:
Meglepődtem Chris felkeresésén. Valamilyen szinten számítottam rá de nem ilyen gyorsan. Nem tudtam először biztos jó ötlet e ez az egész de imádtam mindig is vele beszélgetni és azt hiszem itt az ideje hogy tisztázzunk egy két dolgot. Már épp bekanyarodtam a kajálda utcájába mikor megláttam hogy egy kisgyerek ölelgeti őt. Majd elköszöntek egymástól ahogy a szemei megtaláltak engem.

A szemeiben egy egész hullámvasút íródott le. Láttam a boldogságot a szemében, a fájdalmat, idegességet majd újra örömöt. Egy apró ideges sóhaj után sétáltam hozzá közelebb.
-Szia...-köszöntem neki.
-Szia...-köszönt vissza.
-Úgy látom már az utcán is minden percben rajongókba botlasz.
-Akármennyire próbáltam átlagos lenni, lebuktam.-vont vállat. Igaza volt. Semmivel nem tűnt ki a tömegből. Nem viselt méregdrága ruhát, nem volt körülötte testőr vagy bármi amivel magára tudta volna vonni a figyelmet. A szívem pedig megmelengette hogy emlékezett hogy nem szeretem a fancy helyeket. És egyáltalán nem öltözött ki. Egy egyszerű sötét farmer, fekete póló és kabát volt rajta. És imádtam.-Bemehetünk?-kérdezte mire bólintottam. Kinyitva az ajtót engedett előre ahogy azonnal helyet foglaltunk a régi helyükön ahol annyi ebédet és vacsorát fogyasztottunk. Abban pedig biztos voltam emlékek tömkelege tört fel mindkettőnkben.-Reméltem hogy találkozol velem.
-Miért ne tettem volna?-néztem rá.-Hisz...volt egy közös múltunk.-ezt kimondani is fájt, de láttam ahogy ő is nehézkesen nyelte le a gombócot a torkán amit ezzel a kijelentéssel okoztam.
-És...hogy vagy?-terelt azonnal.
-Jól, egész jól. Szerencsére munka van bőven, így nem unatkozom.
-Még mindig újságíró vagy?
-Is. Kineveztek főszerkesztőnek. De nem tudom elengedni a terepmunkát.
-Soha nem is voltál az irodában ülő alkat.-mosolyodott el. Ebben is igaza van.
-Nem, tényleg nem. De vágytam arra is hogy új dolgokat tapasztaljak, tanuljak. Így ennek a lehetőségnek is örültem.
-Gratulálok hozzá.-őszinte volt. A szemei soha se tudtak nekem hazudni.
-Na és veled miújság? Bár...amíg távol is voltam rengeteg cikket olvastam rólad.
-Azt hittem egyáltalán nem érdekeltek.
-Eleinte nem. Tényleg nem. Végül azon kaptam magam hogy mindet sorra elolvastam.-mosolyodtam el.-Érdekelt milyen az életed.
-Az közel sem igaz amit a cikkekben írtak.
-Hogy fókuszálsz a családalapításra? És hogy szeretnéd megtalálni azt a nőt akivel boldogan élhetsz?
-Ez igaz volt. Tényleg ezt szeretném.-mondta.-A tökéletes személy is megvan hozzá csak...
-Akkor lehet a nevem át kellene írnod a telefonba?-piszkáltam a terítőt idegességembe.
-Miért, mikor te is tudod hogy te vagy az a személy?-kérdezte mire újra fordult egyet a gyomrom.-Tudom hogy ennek az estének kellemesen kellene eltelnie. De...abban reménykedtem megbírjuk beszélni azt amiért így alakult az életünk. És talán...
-Vőlegényem van...Chris.-nem akartam hogy folytassa. Legfőképp nem azt hogy bármelyikünkbe hamis remények ébredjenek.-Én...két hónap múlva férjhez megyek.-a szavaimmal pedig tudtam. Megöltem benne a reményt.