Brooklyn szemszöge:
-Gyere.-nyitotta ki előttem az ajtót.-Ülj le.-vezetett a nappaliba.-Hozok vizet rendben?-futott a konyha irányába ahogy pillanatokon belül már újra nálam volt. Épp a nyakam simogattam ahol az égési részt éreztem. Csak nézte a helyét ami tudtam szörnyű nagy dühvel fogja őt elönteni.
-Ne aggódj...én se kíméltem.-nyugtattam meg.-Életembe nem adtam még senkinek se akkora pofont mint neki.
-Én mást tudnék vele tenni...-motyogta.
-Hülye voltam...
-De mégis mi történt? Nem megbeszélned kellett volna a dolgokat vele?
-Csak...érdekből akart engem a feleségének.-néztem az ujjamon lévő gyűrűre amit hezitálás nélkül vettem le és dobtam a kandallóba. Chris szemei kikerekedtek.-Nem is szeretett.-nevettem ahogy úgy éreztem nálam hülyébb lény nincs a világon.-Én pedig mennyire harcoltam hogy ne szeresselek téged. Miközben végig téged akartalak.-temettem az arcom a kezeim közé.-Egy idióta vagyok...
-Hé! Brook....-simogatta meg a hátam.-Nem tudhattad...
-Tudtam azóta amióta elhagytalak hogy képtelen leszek téged elfelejteni.
-Mire célzol ezzel?-figyelt az óceán kék szemeivel. Mégis képtelen voltam elmondani neki. De nem erőltette.-Gyere pihenj le, odafent.
-Én...otthagytam mindenem nála.
-Az miatt ne izgulj. Pihenj le addig elintézek mindent rendben?
-Ugye nem akarsz odamenni?-aggódtam érte.
-Ne aggódj, pihenj le rendben? Addig...veszek valamit a nyakadon és a csuklódon lévő sebre.
-Biztos...jó ötlet itt maradnom?
-Biztos. Itt nem eshet bajod. Vigyázok rád.-simogatta meg az arcom. Hezitálás nélkül bújtam hozzá, ahogy ő pár másodperc múlva gyengéden ölelt magához.-Minden rendben lesz. Bízz bennem.-nyomott egy puszit a fejem búbjára.
Órákkal később ébredtem fel. Nagyon jól esett a puha ágyon aludni. Ahogy az emeletről lesétáltam a szemeim őt keresték és meg is találtam őt a konyhában.
-Chris?-hirtelen úgy éreztem valamit rejteget előlem.-Chris?-léptem hozzá.
-Mond.-fordult az ellentétes irányba.
-Chris, mi a baj?-kérdeztem.
-Se-semmi.
-Christopher!-fordítottam a fejét velem szembe ahogy megláttam a sérüléseket az arcán.-Ez...ez meg mi?-remegett meg a kezem.
-Semmi.-húzta el az arcát.
-Chris! Mi történt?-fordítottam vissza.
-Semmi, tényleg semmi.-nyugtatott.
-Ugye...nem mentél el hozzá?
-Nem...-hazudott.-Vagyis...de...-nem nézett a szemembe.
-Chris!
-Nem tudtam megállni, hogy ne kapjam el őt! Hisz bántott téged!
-Ti összeverekedtetek?!
-Én nyertem...-jegyezte meg.
-Te idióta!-kiabáltam le.-Nézd meg mit tett az arcoddal!
-Semmi komoly Brooklyn...pár nap múlva nyoma se lesz.
-Miért csináltad?
-Te is tudod nem?-nézett rám. Tudtam. Persze hogy tudtam mit miért tett. De látva hogy megsérült a verekedésben szörnyen fájt. Az asztalról elvéve a vattakorongot, nyomtam a fertőtlenítőbe.-Megcsinálom magamnak.
-Maradj nyugton.-szóltam rá.-Ez egy picit csípni fog.-figyelmeztettem ahogy a szemöldökénél kezdtem amin apró bőrfelszakadás volt.
-Au!-húzta el a fejét.
-Ne haragudj.
-Lehet jobb ha magamnak csinálom.
-Kérlek had csináljam meg.-nem ellenkezett. Óvatosan folytattam a sebek kezelését. Majd sebtapaszt ragasztottam rájuk.
-Köszönöm Brook...-a vattakorongot leraktam a kezemből. Mielőtt Chris bárhova is elszökhetett volna egy gyengéd puszit nyomtam a szemöldökén a seb helyére, majd az arca két oldalára, majd az ajka szélére.
-Csak hogy gyorsabban meggyógyuljon.-simogattam meg óvatosan az arcát.
-Sajnálom...
-Ugyan mit?-néztem a szemeibe.
-Ahogy reggel viselkedtem veled. Kérlek ne haragudj.
-Neked volt igazad. Mindenbe.
-Tudom hogy nem kellene ezt mondanom de...mégis most boldog vagyok...hogy nem vagy övé.
-Tudod mit...? Én is boldog vagyok.-hagytam ott egy mosollyal az arcomon.
Chris szemszöge:
-Bolond szívem, kérlek ne verj ilyen hevesen.-fogtam a mellkasom.-Úristen de szeretem őt.
Meglepetésemre később a konyha irányából a régi illatok csapták meg az orrom. Brooklyn főzött, pont ugyanúgy mint régen.-Te mit csinálsz? Miért nem pihensz?-kérdeztem.
-Meg akartam hálálni amiért a napokban ilyen sokat segítettél nekem.-válaszolta.
-Nincs mit meghálálnod.
-Christopher! Nem ízlett a főztöm és most menekülni akarsz?!
-Nem!-nevettem.-Tényleg nem.
-Szerencséd. Leülni.-mutatott a székre. Szót fogadtam, mert pont úgy éreztem magam mint mikor anyám sarokba állított engem Scottal számonkérés során, mikor rosszak voltunk.-Parancsolj.-rakta elém a tányért ahogy szembe leült.-Jó étvágyat.
-Jó étvágyat.-mondtam. De a szemeim képtelenek voltak elvándorolni róla.-Annyira gyönyörű vagy.-mondtam ki mire felkapta a fejét.
-Hogy?
-Ne haragudj...ne haragudj.-kezdtem inkább a tányéron lévő étellel foglalkozni. Hiányzott az ételeinek íze. Azt hittem kellemetlen lesz ez az egész vacsora számunkra és csendben fog telni de tévedtem.
-Tudod...megnéztem.
-Mit?
-A tőrben ejtvét.
-Oh. És?-kíváncsi voltam a véleményére.
-Érdekes volt téged ebben a rosszfiú szerepben látni. De imádtam.
-Komolyan?-újra hevesen vert a szívem. Bólintott.
-Tudod nem is játszol rosszul mint főgonosz.-mosolygott rám.
-Tehát még mindig imádod a rosszfiúkat.
-Ransom Drysdale erősen első helyen áll most.
-Kedvenc lettem?
-Nagyon úgy néz ki.-kezdte eltakarítani a vacsora maradványait.
-Brooklyn...-állt a mosogatónál mozdulatlanul.-Brooklyn minden rendben?
-Hazudtam neked.-mondta.
-Ha-hazudtál? Mégis miben?-nem válaszolt. Csak szembe fordult velem ahogy a gyönyörű szemeit figyeltem. Féltem mit fog mondani...
