Chris szemszöge:
Nem tudok aludni. A gondolat hogy egy emelet választ el tőle az őrületbe kerget. Legszívesebben most felmennék hozzá, ahogy szorosan magamhoz húzva altatnám el őt a karjaimba. Mégis itt fekszem a kanapén, a csatornákat váltogatva ahogy Dodger a kandalló melletti ágyban alszik.
-Irigyellek haver, hogy neked nincs ilyen problémád.-sóhajtottam.
-Miféle probléma?-hallottam meg Brooklyn édes hangját. Azonnal felültem, mire Dodger is felkapta a fejét. Megpillantottam őt. Az egyik pulóverem viselte ami a combja közepéig ért, a haja zuhatagként omlott a vállaira. Annyira tökéletes.
-Te...hogy hogy nem alszol? Szükséged van valamire?-kérdeztem.
-Nem tudok aludni.-sétált mellém majd leült a kanapéra.
-Kérsz egy pohár vizet?-bólintott.
-Lehet jól esne.
-Máris hozom.-dobtam le a takarót magamról ahogy a konyhába siettem. Jól jött ez a gyors menekülés mert az arcom elöntötte a forróság. Túl közel van hozzám. És félek hogy olyat teszek amivel bántom őt. Egy mély levegővétel után hideg vizzel a kezembe mentem vissza amit azonnal a kezébe adtam.
-Köszönöm.-kortyolt bele.
-Minden rendben?-kérdeztem ahogy a kanapé szélére kihúzódva ültem le és néztem őt.
-Matt írt...-kezdte. Utálom ezt a nevet.
-Bocsánatot kért?-kérdeztem. Brooklyn ajkait apró nevetés hagyta el.
-Azt írta ha megyek haza, vigyek neki egy üveg whiskyt mert a haverjai újra átjönnek hozzánk.
-Brooklyn...
-Minden annyira tökéletesnek tűnt...egészen addig amíg újra nem találkoztunk.-fogta idegesen a poharat a kezében.
-Miért nem látod be hogy ő nem hozzád való?
-Biztos voltam abban hogy szeretem őt.-mondta de a szeretem szó gyomorszájon vágott.-De persze találkoztam veled és mindent összekuszálsz.
-Brook...
-Őt akarom szeretni. Mert úgy érzem mellette biztonságban lesznek az érzéseim.
-Inkább leszel vele még ha nem is szereted?
-Meg fogom tudni őt szeretni, annyira mint téged. Hanem jobban.-nézett rám.
-Nekem hazudhatsz, csak magadnak ne.
-Ez az igazság.-helyezte a poharat az asztalra.
-Brook...
-El kell egymást felejtenünk Chris, mert az életünk a poklok pokla lesz ha tovább kínozzuk magunkat.
-Még se tudod a szemembe mondani, hogy már nem szeretsz.
-Tényleg nem.-nézte a földet ahogy elmosolyodott.-De ha hozzámegyek onnantól kezdve csak ő lesz.
-És boldog leszel?-nem válaszolt.-Boldog tudsz majd lenni mellette? Mikor tudod hogy én szeretlek és várok rád?
-De ne várj!
-Azt ígértük mindig és mindörökké!-mondtam idegesen.-Ennyit jelentett az az ígéret? Vagy már el is felejtetted?
-Kérlek hívj nekem egy taxit. Haza szeretnék menni.-állt fel.
-Nem engedlek haza, nem most. Hajnal van és...
-Kérlek hívj számomra egy taxit.-hagyott ott a nappaliban. Percek múlva Brooklyn már a saját ruhájába öltözve jött le az emeletről.
-Brooklyn kérlek, maradj.
-Itt a taxi?-vette a kezébe a táskáját.
-Kérlek Brook.-kaptam el a kezét.-Csak maradj éjszakára.
-Köszönök mindent Chris.-fejtette le a kezem a kezeiről.-Próbálj meg aludni...és...elfelejteni ami köztünk volt.-sétált ki az ajtón ahogy azonnal a taxiba ült. És hagytam. Hagytam hogy a szívem darabjaira hulljon. Újra és újra.
Két nappal később:
Nem hallottam azóta Brooklyn felől amióta nálam volt. Hogy el tudtam e felejteni? Nem. Nem akarom.
-Chris!-ébredtem fel Meghan hangjára.
-Tessék?-néztem rá.
-A sminkes ha végez akkor azonnal kezdhetünk.
-Rendben.-pár perc múlva már a helyemen álltam. Az interjúhoz tartozó fotókat készítjük a magazinnak.
-Chris! Chris!-kiabált Meghan a fotós mellől. A telefonom tartotta a kezében.-Folyton csörög.-jegyezte meg.
-Ráér, majd visszahívom.-mondtam.
-De nem hagyja abba.-mondta Meghan.
-Miért? Ki az?
-Brooklyn ,,szívecske"?-gondolkodás nélkül mentem a telefonomért amit kikaptam Meghan kezéből.
-Brooklyn!-hangzott izgatottnak a hangom. De amint meghallottam a hangját aggódni kezdtem.-Hé, Brook! Nyugodj meg! Miért sírsz? Matt mondott valamit vagy bántott téged?-hadartam el a kérdéseket.
-Matt...-sírt.-...nem veszi fel a telefont de valami baj van Angellel.-hallottam a választ.-Én...nem tudom mit csináljak. Csak fekszik az oldalán és...-a hangja megremegett.
-Hol vagy?!
-A szállodába.-válaszolta.
-Azonnal ott vagyok, máris ott vagyok Brook!-raktam le a telefont ahogy minden hezitálás nélkül kaptam a kabátom után.
-Chris! Mégis mit csinálsz?-állt elém Meghan.
-Mennem kell.-vettem magamra a ruhadarabot.
-Dehogy mész! Dolgozol!-utalt a fotózásra.
-Mennem kell.-mondtam újra.
-Chris, ez egy fontos fotózás!-kezdett ideges lenni Meghan.
-Nála semmi se fontosabb...és szüksége van rám.-kerültem ki Meghant. A kabátzsebemből előkapva a kocsikulcsot futottam az autómig. Nem érdekelve, a közlekedési szabályokat sutba vágva siettem a szálloda elé. Ahogy befutottam az épületbe a lift gombot nyomva vártam idegesen hogy az leérjen a földszintre de tudtam, hogy nem várhatok. Így a lépcsőt választva futottam az emeletre ahol a lakosztálya volt Brooklynnak. Idegesen kopogtam az ajtón amikor Brooklyn piros szemeivel találtam szembe magam. De most nem foglalkozhattam azzal hogy magamhoz húzzam hogy megöleljem mert láttam Angelt a földön feküdni. Kikerülve Brooklynt térdeltem le Angel mellé aki kicsit megemelve a fejét és egy apró farokcsóvával jelezte, felismert.-Szia, gyönyörűm. Minden rendben lesz.-mondtam Angelnek ahogy megsimogattam.-Hol a takarója?-kérdeztem. Brooklyn azonnal kézbe vette ahogy nekem adta. Óvatosan Angelre terítettem, majd a karjaimba véve mentem az ajtón ki.-Siessünk.-mondtam Brooklynnak. Ő pedig gondolkodás nélkül követett. Gyengéden fektettem be a hátsóülésre.-Szállj be Brook!-futottam a vezetőülés felé és szálltam be.-Csatold be magad!-siettem de mégis gondoskodni akartam arról, hogy ne essen egyikőjüknek se baja. A telefonomon azonnal tárcsázni kezdtem egy számot ami kicsöngött. Újabb száguldozás a városban, mert az idő most az ellenségünk.
-Halló?-vette fel egy női hang.
-Angela, Chris vagyok.
-Chris! Miújság? Dodgerrel van valami?-hangzott a kérdés a telefon másik felén.
-Nem, de a menyasszonyom kutyája nem jól van. Az oldalán fekszik, és nem mozdul.
-Betudod hozni?
-Már úton vagyunk. Kérlek szólj a legjobb orvosoknak, a pénzzel ne foglalkozz!
-Intézem Chris, siessetek.-rakta le a telefont az idegen nő.
-Ő...kicsoda?-szólalt meg végre Brooklyn.
-Egy kedves ismerősöm. A kutyaparkban találkoztam vele, az egyik legjobb állatkórházban dolgozik. Ne aggódj, nem lesz baj.-nyugtattam meg.
-Istenem én...nem tudom mi lesz velem ha...-újra zokogni kezdett.
-Hé! Hé!-fogtam meg a kezét. A szemei rám néztek.-Nem hagyom hogy baja essen. Vigyázok rá, ahogy rád. Kérlek nyugodj meg.-bólintott. És csak remélni tudtam...ezt az ígéretem betudom neki tartani.
