Brooklyn szemszöge:
-És akkor már jóba se lehetünk?-kérdezte Chris.
-Nem arról van szó.-piszkáltam a terítőt.
-Akkor?
-Mi előnyünk lesz ebből Chris? Vagyis ne értsd félre de...
-Végleg felejtsük el egymást?-a gyomrom görcsbe rándult.
-Nem tudom mi lenne jó számunkra. Hisz...másfél évig most se beszéltünk.
-És ez számomra a pokol volt.
-Chris...
-Szeretlek Brooklyn. Ez másfél év alatt egyáltalán nem múlt el egy pillanatra se. Vártalak. Minden egyes nap téged vártalak.
-Én pedig továbbléptem.-vágtam a szavába. A szemei a gyűrűmre tévedtek ami fénylett az ujjamon.
-Ez picit sem a te stílusod.-jegyezte meg egy keserű mosollyal. De igaza volt. Az ujjam görcsbe tudott volna a nap végére rándulni az óriási kőtől ami díszítette ezt az ékszert.
-Nekem tetszik.-hazudtam.
-Mivel foglalkozik a nagy Ő?-gúnyolódott, hallani lehetett a hangján.
-Vállalkozó.-válaszoltam.-Épületeket épít.
-És azzal vett le a lábadról hogy megígérte felépíti a családi házatok?
-Matt remek ember!
-Oh, Mattnak hívják?-egy újabb gúnyos mosoly.-Tehát Matt, felépíti a családi házatok?
-Matt nem akar kertvárosba élni. Valójában utálja a családi házakat ezért mindig valami hotelbe van a szállásunk.-néztem a terítőt.
-Te hotelbe laksz?!
-Igen, és?!-kezdtem ideges lenni.
-Brooklyn! Te és a hotelek?-nevetett.-Ugyan már! Világéletedbe egy kertes kis családi házról álmodtál ahol családot alapíthatsz.-újabb igazság.
-És?
-Miért? Egy hotelbe akarod majd a gyermekeiteket is nevelni Mattal?
-Nem lehetne hogy témát váltsunk?
-Azt ne mond, hogy ezt tervezed.
-Nem tervezem oké? Egyáltalán nem tervezem mert Matt nem akar gyereket.-vágtam hozzá idegesen.-Ő nem akar felelősséget vállalni egy kis életért.-a szemei kikerekedtek.
-Inkább lemondasz az anyaságról ez miatt a férfi miatt?-a kérdése gyomorszájon ütött. De valójában közel járt. Igen. Lemondok arról hogy anya legyek.-Brooklyn!
-Miért érdekel ez téged? Nem lesznek gyerekeim és kész.
-És ha véletlen terhes leszel?-egy újabb kérdés.
-Nem leszek. Biztosra megy.-a hangon megcsuklott.
-Ez az idióta.-mondta kissé idegesen.
-Chris!-szóltam rá.
-Én bármit megadnék ha lehetőségem lenne veled arra hogy családunk legyen ő meg eldobja ezt? Kicsit sem ismer téged akkor Brook!
-Mi van ha ő az aki valójában ismer és te ismertél félre?
-Úgy gondolod? Komolyan?-ideges volt a tekintete.-Ismertelek! Én voltam az egyetlen aki igazán ismert téged.
-Matt is ismer. Mindent meg is ad nekem.
-Mindent? Komolyan?
-Boldog életem van, Chris.
-Ezt a szemembe mond Brook!
-Jobb lesz ha mi nem találkozunk többet.-álltam fel.
-Nehéz lenne beismerned hogy nem múltak el az érzéseid?-állt fel ő is. A figyelmet magunkra vontuk.-Nehéz lenne azt mondanod még mindig szeretsz?-leültem ahogy követett ő is.
-Azok után hogy azzal a nővel voltál?-a könnyek megjelentek a szemem sarkában.
-Az egy félreértés!
-Egy csók nem lehet félreértés!
-Brooklyn, újságíró vagy nem? Te is tudod minden úgy lesz előadva az olvasóknak ahogy te azt megírod és kiadod a kezedből.
-És a paparazzi véletlen csak a csókot kapta le a történést nem igaz?
-Nem csaltalak meg. Tény, színész vagyok és a szerepeimbe néha meg kell csókolnom a színésznő társaim de soha se azért teszem mert érzelmeim támadnának irántuk.
-Akkor miért csókoltad őt meg? Megnézted helyén van e a nyelve?
-Csak próbáltunk! Ott volt a rendező is!
-És ő pont lemaradt a képről.
-Brooklyn! Te is tudod hogy attól a naptól hogy megismertelek számomra nem létezett más.
-Persze...
-Téged szerettelek és szeretlek. Imádom ahogy reggel minden egyes alkalommal rányomsz a telefonon a szundira hogy még öt percet aludhass. Majd egy kisebb morgolódás után felkelsz és a fürdőbe meleg zuhannyal kezdesz ami jól esik a bőrödnek majd hidegre váltasz amitől kisebb sikoltozással veszed rá magad hogy felébredj. Ahogy dúdolászol mikor fogat mosol és közbe Angellel táncolsz. Hogy minden ellenére kócosan, szemüveggel a fejeden mész a konyhába és az első mozdulatod a kávéfőző bekapcsolása. És azonnal a kedvenc kávéd készíted amitől úgy érzed megkapod a kellő löketet majd két órával később megjegyezheted hogy ez semmit sem segített. A folyton odaégetett pirítósaid amik még így is a világ legfinomabb reggelijei. Hogy képtelen vagy megfőzni úgy egy tojást hogy az ne menjen szét darabjaira. Hogy észre se veszed de miközbe újságot olvasol reggeli közbe Angelnek is adsz egy két falatot amit ő boldogan fogad. Majd a kis kinyúlt pólódban nekiülsz dolgozni és keresed azt a hülye szemüveget mindenhol ami mindvégig a fejeden van.-elmosolyodott ahogy a könnyei gyűlni kezdtek a szemébe.-Hogy ha felhergeled magad valamin képes vagy két óra múlva is azon morogni. Imádom hogy nem mondtad nekem soha otthon két percenként hogy szeretsz de amint eltűntem jött az üzenet hogy hiányzom és hogy szeretsz. Az macaron mániád egyszerűen az őrületbe tudott kergetni de annyira vártam mindennap az üzeneted hogy írd kérlek hozz nekem haza. Hogy minden alkalommal ha a kutyákkal sétálni mentünk a partra te mint egy kisgyerek rúgtad le a cipőd hogy a vízbe játszhass velük, felszabadultan. Vagy ha véletlen magadra erőltettél egy magassarkút már hazafele a hátamon cipeltelek miközbe te mindvégig azért aggódtál nem vagy e nehéz. Vagy mikor nem volt kedved hajatszárítani de boldogan engedted hogy megtegyem én neked. A közös filmezések amiken együtt sírtunk és nevettünk. Az összebújások minden este ahogy tudtam...ha elég szorosan tartalak nem lehet baj. Mert mellettem leszel. Imádtam a gondolatot hogy egyszer veled családot alapítsak. Lett volna egy focicsapatnyi gyerekünk akik néha az őrületbe kergettek volna de...imádtuk volna azt az életet. És öregségünkre megállapítottuk volna hogy szép életünk volt. Igen. Nem ismerlek még teljesen. Rengeteg mindent nem tudhatok még rólad. De ezeket biztosra tudom. Biztosra tudom mert a nap huszonnégy órájában csak téged láttalak és csak rád tudtam gondolni. Mert téged szeretlek. Tehát Brooklyn...még mindig azt gondolod nem szeretlek és nem ismertelek?
