Brooklyn szemszöge:
Az este a gondolataim nyüzsgésével telt. Ott alszik odalent Chris és csak egy emelet van köztünk. Ez a mai nap annyi megmagyarázásra váró kérdést hagyott bennem hogy képtelen vagyok aludni. Így karikákkal a szemem alatt mentem a konyha irányába.
-Jó reggelt.-köszöntem neki.
-Jó reggelt.-nem nézett rám. Tegnap este az utolsó mondata bennem kérdéseket vetett fel, míg benne tudtam hogy megölt valamit.-Csinálok reggelit.
-Én...sajnálom, de szerintem jobb ha megyek. Vagyis...megyünk.-néztem Angel irányába.
-Mész? Mégis hova?-nézett végre rám.
-Vissza...Matthez.-mondtam. Láttam ahogy szíve szerint győzködne hogy ne menjek mégis...nem szólt. Most először nem akart megakadályozni.
-Reggelizz meg először.-helyezte a tányért elém.
-Chris én tegnap este...
-Megyek kiviszem a kutyákat az udvarra.-hagyott ott. Képtelen voltam enni, egy falat se ment le a torkomon. Így hát a kabátot magamra véve álltam meg a teraszon, jelezve indulunk.
-Gyere Angel, menjünk haza.-mondtam de Angel lassan feküdt vissza a kis fekhelyére ahova Dodger követte.-Angel...
-Hagyd itt...legalább addig míg megoldod a vitád a vőlegényeddel. Vigyázok addig rá.
-Chris...
-Hisz nemsokára itt az esküvőtök...nem kellene előtte veszekednetek.-hagyott ott.
-Chris kérlek nézz rám.-nem nézett rám.-Chris...
-Vidd el az egyik kocsimat, majd...valakit érte küldök. Ne taxizz.-hagyott ott ahogy az emeletre ment. Összetörtem.
A szállodába érve, idegesség jött rám. Ahogy beléptem az ajtón a szoba mint egy szeméttelep úgy nézett ki.
-Remek hogy végre megjöttél. Lesz időd akkor kitakarítani mire este megjönnek a vendégeink?-ment Matt egy kávésbögrével a kezébe az asztal irányába míg a másik kezébe egy napilapot tartott. Úgy tett mintha tegnap mi sem történt volna. Felhúztam magam. Idegesen téptem ki a kezéből az újságot amit a földre dobtam.-Normális vagy?!
-Teljesen.-válaszoltam.
-Kettőnk közül nekem kellene így viselkednem hisz te nem aludtál újra itthon mégis én teljesen nyugodt vagyok.
-Tegnap...szükségem volt rád.
-Ugyan már Brook, újra az a dög a téma?-felpofoztam.
-Ne merészelj így beszélni róla.-düh öntötte el a szemeim.
-Miért? Megdöglött?-mintha a pofont meg se érezte volna.
-Nem, szerencsére valaki segített...önzetlenül!-kiabáltam le.
-Akkor nyugodj le a picsába.-állt fel mutatva az erejét felém.
-El se hiszem...-hátráltam.-...el se hiszem hogy egy ilyen férfival akartam az életem leélni.
-Ugyan már, hisz mindketten tudtuk hogy ez egy érdekházasság.
-Mi?!
-Te írsz a sikereimről aminek hála nagyobb hírnevem lesz a világon. Amitől meggazdagodok. Ki beszélt itt valaha is szerelemről?
-Én...hülye vagyok.-mentem a szobába ahogy azonnal a bőröndömbe kezdtem pakolni.
-Mit művelsz?-ragadta meg idegesen a kezem.
-Engedj el!-kiabáltam rá.
-Nem mész sehová!
-Te öntöttél Angel vízébe alkoholt igaz?-kérdeztem mert a szívem legmélyén éreztem mi történt.
-Mégsem jött össze a tervem.-szorított a csuklómon.
-Te rohadék!-pofoztam újra meg.
-Na idefigyelj!-ragadta meg a nyakam amitől hirtelen nehezen vettem a levegőt.-Mégis mit gondolsz hova mész? Hisz...senki se szeret téged. Még az exed is megcsalt!
-Rohadék.-préseltem ki a szavakat az ajkamon.-De legalább ő törődik velem.
-Vajon akkor is fog ha kidoblak az utcára? Majd megsajnál te pedig hálából az ágyába bújsz?
-Inkább mint a tiédbe.-mondtam ahogy egy könnycsepp gördült le az arcomon. Elengedett. De a nyakamon még így is éreztem a szorítást ami a keze nyoma végzett.
-Takarodj!-rángatott ki a szobából ahogy mindenem ott maradt. Telefon, iratok, pénztárca...minden nélkül álltam az ajtó előtt.
-Istenem...-zuhantam a földre ahogy próbáltam összeszedni magam a történtek után.
-Miss Grey!-ismert fel az egyik szobalány aki azonnal hozzámrohant.-Miss Grey jól van?-megráztam a fejem.-Miss Grey mi történt?
-Ha-használhatom a...mobilját?-kérdeztem.
-Persze! Jöjjön kisasszony.-segített fel ahogy azonnal a helységbe vezetett ahol a telefonját tartotta.-Parancsoljon.
-Kifizetem a hívást....megígérem.-mondtam neki ahogy tárcsázni kezdtem a számot.
-Ugyan, maga az egyik legkedvesebb vendégünk. Magára hagyom rendben?-bólintottam ahogy a telefont a fülemhez raktam. Kicsöngött.
-Kérlek vedd fel...kérlek...-sírtam.
-Tessék?-hallottam meg a hangot amire a sírás erőt vett rajtam.-Ki az?!
-Chris...-mondtam remegve a nevét.
-Brooklyn? Brook miért sírsz? Mi történt?-hadarta a kérdéseket.
-Én...-kezdtem.-...szükségem van rád.-mondtam.
-Hol vagy? Bárhol is vagy, maradj ott! Máris megyek! Ne mozdulj!-hallottam ahogy pillanatokon belül már a kocsi ajtaja záródott. Hogy mennyi idő telt el...? Talán maximum öt perc és ő levegőért kapkodva nyitotta ki az ajtót ahol bújkáltam.-Brook...-térdelt elém. A szemei azonnal meglátták a csuklóm és a nyakam. A szorongatás nyoma ott maradt.-Mond azt hogy ez nem az amire gondolok!-mondta idegesen.-Brooklyn! Mond hogy nem ért hozzád!-kiabált idegesen. Nem válaszoltam.-Én megölöm őt!-indult volna ki az ajtón de én elkaptam a kezét.
-Ne hagyj itt...kérlek.-könyörögtem neki. Az egész testem remegett ahogy arra gondoltam hogy Matt képes lett volna megölni odafent engem.-Kérlek vigyél el...kérlek.-kértem a könnyeimmel harcolva. Láttam ahogy harcol. Harcol hogy ne menjen fel Matt után és olyat tegyen ami egy életre bemocskolhatja a nevét mégis láttam azt hogy képes lenne mindezt eldobni csak hogy kitekerje neki a nyakát.
-Gyere.-mondta végül mire kifújtam a levegőt. Gyengéden kísért a kocsiig, ami a szálloda előtt állt. Beültem és minden annyira...hirtelen lett tiszta előttem.-Haza viszlek rendben?-hallottam a hangját.
-Anyuék nem biztos hogy boldogan fognak fogadni...-jegyeztem meg.
-Haza Brook...az otthonodba.-mondta.-Hozzám.
-Még az otthonom lenne...?-kérdeztem ahogy a szívem fájt ahogy arra gondoltam mennyi mindennel megbántottam Christ a napokban miközben ő volt végig az aki mellettem volt.
-Mindig is az volt.-mondta. Egy valami fogalmazódott akkor meg bennem. Akármi is történt velünk...egyikünk se volt képes végleg elengedni a másikat. De vajon képes leszek neki is ezt elmondani?
