Csengettek. Chris karjaiból nehezen szabadulva futottam az ajtóhoz. Majd szembe találtam magam vele.
-Szia Brook!-köszönt és én ledermedtem, a gyomrom görcsbe rándult.
-Te...mit keresel itt?-kérdeztem remegő hangon.
-Hiányoztál.
-Takarodj!-vágtam volna be az ajtót de ő azt elkapta.-Azt mondtam takarodj!
-Brook, kicsim beszéljünk.
-Nincs miről beszélnünk.-próbáltam továbbra is rávágni az ajtót.
-Kicsim!
-Ne hívj így! Köztünk régen vége mindennek.
-Nem, nem! Figyelj rám! Hibát követtem el.
-Mi van?-értetlenkedtem.-Hibát? Ennyi idő után jöttél rá erre?
-Brook, csak had beszéljek veled és talán....
-Gyönyörűm, minden rendben?-ért az ajtóhoz Chris ami számomra egy megkönnyebbülés volt.
-Ő...ő...!-felismerte őt. Hisz ő világéletében rajongott a Marvel filmekért.
-Minden rendben?-kérdezte ahogy a tekintete az arcomat vizsgálta.
-Csak eltévedt...semmi komoly.-válaszoltam.
-Te Chris Evans vagy!-jegyezte meg.
-Ismerjük egymást valahonnan?-kérdezte Chris.
-Nem! Nem...de őrült nagy rajongód vagyok. A nevem Ryan.
-Chris.-fogtak kezet.-Brooklyn...!
-Ő az a barom exem akiről meséltem.-mondtam el Chrisnek.
-Ba-barom ex?-emelte meg a hangját Ryan.
-Miért, nem vagy az?-kérdeztem szarkasztikus mosollyal.
-Ezt kikérem magamnak!
-Kikérheted de nem érdekel!
-Brook!
-A beszélgetésnek vége! Menj el!-mondtam határozottan.
-Azt ne mond hogy már elfelejtettél.
-Képzeld, el.
-Nem hiszem.
-Nem hiszed? Pont itt áll mellettem aki segített ebben. És ha most megbocsájtasz más dolgunk van Chrissel.-fordultam volna be de ő elkapta a karom. Chris azonnal a csuklójára szorított.
-Engedd el.-szólt rá azonnal.
-Nem engedem! Amúgyis te mit szólsz bele?-hirtelen a rajongását a stílusán nem is lehetett hallani.
-Mert Brooklyn már az én barátnőm.
-Mi?!
-Továbbléptem ahogy te is. Csak én míg szingliként leltem meg a boldogságot te megcsaltál.-mondtam neki utoljára ahogy bevágtam végre az ajtót.
-Brooklyn...-nézett rám Chris.
-Minden rendben, jól vagyok...csak váratlanul ért.-nyugtattam.
-Nem úgy nézel ki mint aki jól van.
-Pedig jól vagyok....-indultam a konyha irányába.-Honnan a francból tudta meg a címem?
-Brooklyn.
-Volt képe ide állítani?-beszéltem magamban.
-Brooklyn!-szólt rám Chris.
-Mi az?-fordultam felé.
-Miért zaklatott fel ennyire hogy láttad?
-Miért zaklatott fel? Komolyan megkérdezted?-emeltem picit meg a hangom.
-Újra...érzelmeid támadtak?-láttam ahogy félve kérdezi meg mégis a gondolat hogy ezt gondolja rólam felhúzott.
-Mi? Komolyan azt gondolod elhagynálak miatta?
-Nem tudom...te mond meg.
-Tudod mit? Menj el te is.-sétáltam el mellette.
-Brooklyn.
-Azt hiszed minden után amin keresztül mentünk, amit együtt megéltünk elhagynálak egy ilyen barom miatt? Ilyen nőnek tartasz engem?
-Nem úgy értettem.
-Akkor hogy értetted? Azt hittem az bőven elég bizonyíték neked hogy nyilvánosan felvállalom az érzelmeim irántad.
-Miért, mit érzel?
-Mi?-kérdeztem azonnal vissza.
-Tudom...szereted az idődet velem tölteni. De egy időtöltés vagyok számodra csak?
-Ezt nem mondtam.
-De így érzem.
-Chris....
-Miért nem tudsz belémszeretni?
-Emlékeim szerint épp azt raktam ki mennyire szerelmes vagyok beléd.-válaszoltam idegesen.
-Akkor mond ki.
-Mit?
-Azt a szót Brooklyn! Azt a szót amire eddig képtelen voltál.-csak néztük egymást. Ő egy hitetlenkedő fejrázással indult a kijárat felé. A szívem pedig megijedt. Megijedt hogy elveszíti őt. Mégis képtelen voltam kimondani.
-Chris.
-Majd...beszélünk.-lépett ki az ajtón. Ennyi lenne? Ennyi lenne ami nekünk jutott? Komolyan ennyire nehéz újra nekiadnom valakinek a szívem? Ennyire nehéz kimondanom azt a szót...miközben ő már ezerszer bizonyította hogy mennyire fontos vagyok számára? Most mégis...miért vagyok képtelen utána futni...?
Rövid lett, de drámát akartatok...hát tessék 😁😎
