Hudson Fivérek

• 21 rész

Skyler
07.02

3 napja vagyok bent, de szerencsére ma kiengednek. Egy kis agyrázkódásom lett, s emlékezetkiesésem. Ne aggódjatok, nem ilyenről van szó, hogy elfelejtettem, hogy én ki vagyok, vagy a családom, nem azt meghagyom a filmiparnak.

Ami enyhén frusztrált az az volt, hogy Cameron egyszer sem jött be hozzám. De nem mertem másoknál rákérdezni, hisz eléggé feltűnő lett volna az érdeklődésem.

Épp a papírokat írtam alá, a kedves doktornőmnél, aki a napokban kezelt. Egy fiatal, és csinos nő volt, nagyjából a 30-as évei közepén járhatott. De nagyon közvetlen, kedves és barátságos volt. Sokszor mikor unatkoztam, bejött hozzám, és beszélgettünk. Nagyon jó társaság volt, mert értett a fiatalok nyelvén.

- Köszönök mégegyszer mindent Meredith. - mondtam a doktornak.

- Ugyan szépségem... ne nekem köszönd.

- Megmentetted az életem. Ez a legkevesebb.

- A fiú, aki a mentőig cipelt, majd a kezelőig fogta a kezed, neki köszönd.

- Tessék? - lepődtem meg. Apáék elmesélték, hogy lovas balesetem volt, de többet nem tudtam.

- A helyes kis barátod. Hogy is hívják...? - gondolkozott.

- Mattre gondolsz? Aki annyit bejárt hozzám.

- Neem... Vagyis pontosan úgy nézett ki mint ő, de nem ő volt.

- Cameron... - mormogtam el magamban halkan.

- Jó kis pasit fogtál ki. - kacsintott.

- Neem... ő nem a pasim... - vagyis én sem tudom, hogy mi is egészen pontosan nekem.

- Ne szórakozz! Fülig beléd van esve. Úgy aggódott itt érted, addig el sem ment, míg meg nem győztem, hogy semmi bajod.

- Komolyan?

- Maradjon köztünk. - súgta oda. - De könnycseppeket is láttam a szemében. - összemosolyogtunk.

- Mehetünk? - lépett oda apa hozzánk. - Oh, elnézést... - vette észre a doktornőt, s csak bámulta. Olyan kínos volt...

- Semmi gond. Éppen végeztünk. - mosolygott rá a barna hajú nő. Apa nagyon zavarba volt. Na várjunk csak....

- Apa, ő itt a legaranyosabb orvos a világon, Meredith. És Meredith, ő itt az édesapám Ryan. - mutattam be őket egymásnak, ha már az apám nem bírt udvarias lenni a nyálcsorgatásától.

- Nagyon örülök! - rázott vele kezet a nő.

- Köszönöm, amit a lányomért tett. - sose láttam még ilyennek apát. Mondjuk megtudom érteni, Meredith gyönyörű nő, és a mosolya egészen elképesztő.

- Ugyan... ez a dolgom. - majd felém fordult a doki. - Na és akkor kisasszony, minimum két napig nem kelhetsz fel az ágyból, és nagyon sok folyadékot kell innod. Ha bármi panaszod lenne, vagy nem múlna a szédülésed, kérlek azonnal szólj! - nyomott a kezembe egy névjegy kártyát.

- Köszönöm. És úgy lesz!

- Gondolom... - forgatta meg a szemét. Tudta, hogy két óránál se bírok többet egy helyben lenni, nem hogy két napot. Mosolyogtunk egy jót, majd elsétáltunk a folyosó két ellentétes irányába.

- Add csak! - nyúlt apa a kezével. Én meg azt hittem, hogy a táskámat akarja elvenni, ezért felé nyújtottam, de meglepődött. - Jaa... persze ezt is. - vette el, majd rájöttem, hogy miért is nyúlt pontosan.

- Tessék, Mr paradicsom. - cukkoltam nevetve, s a kezébe nyomtam a papírt.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz.

- Aha, persze. Gondolom akkor megvan, hogy ki hoz vissza jövő héten kontrollra... - nevettem, s oldalba döftem apát. Nagyon szeretek vele hülyéskedni.

- Haza akarsz jönni, vagy itt maradsz ? - ment bele a hülyéskedésembe, bár láttam, hogy próbálja tagadni. De láttam, amit láttam.

- Szerintem kettőnk közül, inkább te élnél ezzel a lehetőséggel. - kezdeten el hangosan nevetni, miközben már a parkolóban sétáltunk.

Haza érve tényleg nem vágytam semmi másra, csak a saját ágyikómra. Természetesen Nat is csatlakozott, s összebújva a kisöcsémmel aludtam el. Ennél jobb érzésre nem is volt szükségem.

07.04

Épp a második napi kényszerpihenőmet töltöttem. Többnyire eleget tettem az orvos kérésének. Meglátogatott Abi, aki levegőt nem véve avatott be, hogy miről maradtam le a napokban. Természetesen az orvosok gyöngye, Seb is körbe vizsgált, a nap minden ötödik órájában, mintha bármi bajom lehetne fekvés közben. És Victoria sem hagyhatta ki a leves főzést, ami minden problémámat megoldja, ha megeszem. Matt is látogatást tett nálam, mind a két nap, s jól elszórakoztunk. Jó hangulatot teremtett az unalmas életembe.

Egy valakit hiányoltam, és az továbbra is Cameron volt. De nem mertem még mindig senkinél se rákérdezni. Az utolsó kényszerpihenős napomon Victoria átvitte magukhoz Nat-et, hogy tényleg nyugodtan tudjak aludni. Hisz apa dolgozott, s ketten voltunk a kisöcsémmel otthon, akire továbbra is vigyáznom kellett. De ma Vic felmentett ez alól, s valóban kiadós alvásban részesíthettem magam.

- Skyler! - keltem fel Nat édes hangjára, aki már a lépcsőn feljőve nekem ordibált.

- Szia Szupermen! - ugrott fel az ágyamra, s azonnal magamhoz húztam. - Milyen volt Hudsonéknál?

- Nagyon jó! Képzeld el, hogy Abi egyfolytában nyalakodott egy pasival, az nagyon undorító volt. - mesélte nagy beleéléssel, s közben én jót szórakoztam. - Matti elment Sebbel orvososat játszani, de azt mondták, hogy én most nem mehetek velük. - ezen is nagyon jót nevettem. - De nem is baj, mert én Cammel játszottam végig, és képzeld... - ettől a mondattól kikapcsolt az agyam. Azt hittem, hogy Cam nincs itthon, és azért nem jön át. Nagyon rosszul esett, s ez ki is ült az arcomra. - Ja és persze, ezt neked küldte Cam. - nyomott a kis kezével felém egy kicsire összehajtott papírt. Mi a fene ez?- merült fel bennem a kérdés.