Hudson Fivérek

•22 rész

Skyler
07.04

A kisöcsém egy papírkát adott át. Remegve elvettem tőle. Azt hittem, hogy Cameron már nem tud több meglepetést okozni, hát tévedtem...

Amint elkezdtem kihajtogatni rájöttem, hogy ez egy levél. Láttam, hogy ez az ő kéz írása. Azonnal rémülten arrébb dobtam. Nem vagyok most erre képes, hogy elolvassam. De nagyon kíváncsi voltam, hogy ugyan miről írt. Akármi is áll benne, nyilván nem a kisöcsém mellett kéne elolvasnom.

- Ez egy szerelmes levél? - kérdezte Nat.

- Nem! - igaz nem tudtam, de jobb nem tudnia semmit sem.

- Tudom, hogy szerelmesek vagytok. - kezdett el cukkolni.

- Én meg tudom, hogy ha nem fejezed be, idén karácsonyra a Jézuska barátom nem hoz semmit. - fenyegettem.

- Jaj ne! Már itt sem vagyok. - rohant ki a szobámból. Elnevettem magam. Kis hülye, de úgy szeretem.

- Na lássuk... - nyúltam ismételten a levélért.

Skylernek - díszelgett a tetején. Sajnos csak ennyit is tudtam elolvasni, ugyanis apa haza ért. Gyorsan a papírt a párnám alá rejtettem, hogy észre ne vegye.

- Szia kicsim! - jött be apa a szobámba.

- Szia apu! - nyomott ő egy puszit a fejemre.

- Hogy vagy?

- Jól. Kipihentem magam rendesen.

- Ez szuper! Semmi szédülés, semmi? - faggatott tovább.

- Mi van apa? Ennyire beakarsz vinni a korházba? - húztam ravasz mosolyra a szám.

- Nem... tényleg semmi bajod. Ugyanolyan kis sunyi vagy mit voltál... - kezdett el csikizni az apukám, s mind a ketten nevettünk.

- Csinálok vacsit! Carbonara jó lesz? - érdeklődött.

- Tökéletes. Segítsek?

- Nem kell, pihenj még. - nem mintha eddig nem azt tettem volna , öt napon keresztül...

Magamra hagyott a szobámban. Felálltam, s becsuktam az ajtóm, majd kivettem a papírt a párnám alól, s a párkányra ültem, ami a Hudson házra nézett.

Ismételten olvasni kezdtem a titokzatos levelet.

Skylernek

Te egy olyan fantasztikus lány vagy, akit nem mindenki érdemel meg. Mint például én sem. Tudom, egy oltári nagy seggfejnek tartottál, mikor először lefeküdtünk. Emlékszem, hogy utána nem szóltam hozzád, csak elmentem reggelre. Ketten voltunk a házunkban, s egy felejthetetlen estét csináltunk. Emlékszem minden egyes percére, a halk nyögéseidre, amik egyre hangosabbá váltak, hogy milyen szaporán vetted a levegőt, és arra is, hogy a szemedben mekkora félelem lángolt, de te mégis megbíztál bennem. Tartozom neked az igazsággal. 11 éves voltam, mikor te iskolába mentél. Pontosabban ugyanabba a suliba, ahova én is jártam. Onnantól kezdve négyen együtt mentünk suliba. De haza fele általában mindig csak kettesben sétáltunk. Egy nap, azzal cikiztek engem, hogy nincs barátnőm. És én azt hazudtam, hogy de van, és minden nap együtt megyünk haza suliból. Mindössze te csak 6 éves voltál, de már akkor sokkal érettebb voltál. Titokban az osztálytársaim megfigyeltek minket, s te észre vetted. Ahogyan azt is, hogy megakarom fogni a kezed, de nem merem. Majd te megfogtad a kezem, s arcomhoz felhajolva egy puszit nyomtál oda. Na attól a pillanattó kezdve tudtam, hogy beléd szerettem. Ez sosem múlott el, az évek múlásával sem. Tudom, hogy nagyon bunkó voltam veled, de csak azért, hogy minél távolabb tartsalak magamtól, hisz nem akartalak soha megbántani. Ahogy most sem akarlak. De úgy tűnik, hogy én csak ártani tudok neked. Nem szeretnélek soha bántani Skyler, és ezért úgy döntöttem, hogy mind a kettőnknek így lesz a legjobb. Felejts el mindent, ami köztünk volt, vagy amit mondtam neked. Azt akarom, hogy annak láss, aki vagyok; Abigail bátyja. Örökre békén hagylak téged, és már meg ne haragudj, de kerülni is foglak. Hidd el, hogy mindkettőnknek ez lesz a legjobb. Haragudj rám, ahogy csak tudsz. Ha ezt nem tudod tiszteletben tartani, akkor muszáj lesz csúnyábban is elmondanom, amivel megbántalak majd, és ezért megutálsz.

A döntés a te kezedben van.

Cameron.

Könnyeimmel küszködve olvastam végig a levelet. Kinéztem az ablakon, s láttam a házat, ahol elvesztettem a szüzességem a megfelelőnek gondolt személlyel. Úgy tűnik tévedtem, ő minden, de koránt sem a megfelelő. Tudom, hogy képes beváltani az ígéretet, s a sárgaföld alá is szidna, amitől én teljesen kiborulnék. Hiányzik ez nekem? Nem! De ő hiányzik nekem. Miért gondolja, hogy ő csak árt nekem. Komolyan ilyen hülye? Elegem van ebből, hogy állandóan csak játszadozik velem. Én nem egy játékszer vagyok.

És tudom is, hogy ki az, aki nem kezelne soha annak...