Hudson Fivérek

•28 rész

Skyler
07.25

- Tessék? Matt, miket hadoválsz itt össze? - először még Abs sem hitte el, majd maga felé húzott, hogy rá kelljen néznem. A szemeim könnyben úsztak.

- Ez nem igaz. Ugye Skyler? - neki is könnycseppek gyülekeztek a szemébe. - Skyler... - mondta remegő hangon. Összeállt neki a kép. - Hogy tehetted ezt velem? - fakadt ki sírásba.

- Abi, én... én ... annyira sajnálom. - hozzá akartam érni.

- Hozzám ne érj! - lökte el a kezem. - Soha többet nem akarlak látni! Undorodok tőled. - tolta ki erőszakosan a székét, s nagy lendülettel felállt és besétált a házba.

A levegő meghűlt. Egy árva hangot nem lehetett a sírásomon kívűl hallani.

Egy árva percig sem akartam ebben a kínos szituációban maradni. Felálltam, s a fejemet a kezembe temetve elrohantam.

- Skyler! - hallottam, ahogyan páran kiejtik a nevem. De nem érdekelt. Elkellett tűnnöm, ezért haza nem mehettem. De pontosan tudtam, hogy hova mehetek.
Az én menedékem.

Cameron

- Most jobb neked? Mostmár boldog vagy? - kérdeztem rohadt mérgesen az ikremtől.

- Fejezzétek már be! - csapott az asztalra apa dühösen. De az én haragom nagyobb volt...

- Nem apa! - kiáltottam fel. - Nem! Mindig az kellett neki, ami nekem. Mindig mindent elakart tőlem venni. Mindig jobb akart nálam lenni. Mert nem bírja feldolgozni, azt a kettő percet, amivel idősebb vagyok.

- És, csakhogy tudd! - vágtam még oda, mikor már elindulni készültem pont. - Nem mintha közöd lenne hozzá, de én nem megfektettem Skylert. Nem. Én szeretem őt! - fogalmam sincs, hogy miért mondtam ki. De mostmár tudhatta az egész család.

- Hát pechedre, én is. - jelentette ki az öcsém, a szemembe nézve. Hogy mi? Ezt... ezt én nem tudtam. Fogalmam sem volt erről. Ő mindig csak megfekteti a lányokat, érzelmek nélkül.
Láttam a szemében, hogy igazat mond. Egyből fel is menekült a szobájába, s hangosan magára csapta azt.

Egy percig nem akartam itt maradni tovább. Akartam látni Skylert, s meggyőződni róla, hogy nem csinál semmilyen hülyeséget.

Ezért a házukba mentem, s kapóra jött, hogy tudom, hova rejtik el a kulcsot. Skyler szobájába mentem, ahol nem volt egy lélek sem. Beszívtam azt az illatot, amit Skyler mindig magával hoz. Imádom az illatát. Az íróasztalán hevert egy levelecske, ami egyből szemet szúrt. A miami egyetemtől jött, egész pontosan egy felvételi tájékoztató. Megnéztem, hogy kikor vette át a lány, s ott virított rajta az egy héttel ezelőtti dátum. Ki sem nyitotta... Tudtam, hogy nem meri egyedül. Tettem neki egy szívességet, s kinyitottam, sőt még el is olvastam. Az eredménynek az egyik szemem sírt, a másik pedig örült.

Tudtam még egy helyet, ahova a lány menekülni szokott. A part... egész pontosan az öreg stégnél lesz. Nem lepődtem meg , mikor ott is találtam a lányt. A stég végén ült, s továbbra is kegyetlenül sírt.

- Skyler! - szólítottam meg.

- Hagyj békén! - jött a válasz. Bár cseppet sem érdekelt. Leültem mellé, s én is a víz fele lógattam a lábam.

- Csak hallgass meg! - mivel másodpercekig csendben maradt, és pofont sem kaptam, ezért ezt beleegyezésnek vettem. - Nagyon sajnálom, hogy kiderült. Sajnálom, hogy Matt ennyire elszúrta.

- Te tényleg azt hiszed, hogy Matt szúrta el? - vágott közbe, egy gúnyos nevetéssel. - Én csesztem el ezt az egészet. Egyikőtökhöz sem kellett volna, hogy közöm legyen. - jelentette ki, mintha ez ilyen egyszerű lenne.

- Komolyan így gondolod? - vágott mellkasba a mondata.

- Miért kéne máshogy? Téged tényleg szerettelek, de neked nem kellettem. Gondoltam, hogy Mattel  kialakulhat valami hasonló, mint amit közöttünk volt.

- Komolyan ezt gondolod? Hogy nekem nem kellesz? - háborogtam.

- Nem nagyon számít, hogy mit gondolok. És ez az egész hülyeség sem.

- Hülyeségnek gondolod?

- Miért? Nem az? - figurázta ki a helyzetet.

- Tudod mi az igazán nagy hülyeség, Skyler Baker? - emeltem fel a hangom. Megbántott. - Az, hogy egy hete ki sem nyitod a jövődet meghatározó levelet. - azonnal ijedten rám kapta a tekintetét. S én pedig előszedtem a már kibontott levelet a zsebemből.

- Te kibontottad? Hogy merészelt...? - belé kellett fojtanom a mondatát.

- Csak megtettem azt, amit te nem mertél. Őszintén meddig akartad őrizgetni bontatlanul?

- Nem tudom. Nem tudom, oké? Nem tudom, hogy mit akarok. Nem tudok én már semmit sem. Mert egy idióta ikerpár úgy döntött, hogy jól átver engem.

- A-a, Skyler! Ezt nem kenheted rám. Nem kibasztam veled. Hidd el, sokkal jobb neked így.

- Mi lenne, ha egyszer jobban tudhatnám nálad az érzéseim? A saját érzéseim. - kiabált. - Az enyémek valódiak. Szeretlek Cameron! És ezzel nem tudok mit kezdeni, mert te csak játszol velem. - ebbe most inkább nem mennék bele. Elegem volt ebből a kiabálásból már. Nekem is szükségem van a friss levegőre. Felálltam egy szó nélkül.

- Most komolyan? Elmész? Nem mondasz semmit? - esett újra nekem a lány. Visszafordultam, s átadtam neki a borítékot.

- Gratulálok Skyler a sikeres felvételidhez. - mosolyogtam egyet, mely a legkevésbé sem volt őszinte, majd lazán elsétáltam. De ettől a pillanattó kezdve , a szívem egy darabja itt maradt, a lánnyal.

Írói instagram: @wattpadstoories
Tiktok: wattpad.stooriess