Hudson Fivérek

• 20 rész

Skyler
06.29

Olyat láttam, amit, ha nem látok el sem hiszek. Cameront lóháton. Nem is értem, hogy bírtam erre rábeszélni. Kimentünk egy tereplovaglásra, s ha akarta volna, akkor sem tudta volna tagadni, hogy nem élvezi. Nagyon sokat beszélgettünk, s meglepően őszintén. Valamint rengeteget nevettünk. Komolyan szerintem egész életemben nem nevettem ennyit, mint most a fiúval.

A napokban Matt-et kerültem, ahogy csak lehetett, de nyilván nem volt ez olyan könnyű. Cameronnal nem nagyon beszéltek, hát egy szó, mint száz, továbbra sem puszi pajtások. Ez azért aggasztott engem, hisz ez miattam van. Hiába mondja Cam, hogy ez csak az egyetem, tudom, hogy nem csak...

- Egyszer elmehetnénk ketten Miamiban, hogy beletudj kóstolni abba az életbe. - jelentette ki.

- Úgysem vesznek fel... - titkon azért örültem is volna egy kicsit ennek, de szomorúvá is tenne, ha nem vennének fel.

- Huu... de pozitív valaki, ma is. - nevettetett meg a srác. - Tehetségesebb vagy Skyler, mint te azt gondolod. - nézett a szemembe. Nagyon érzelgős, sose feltételeztem ezt róla.

- Úgy gondolod? - kérdeztem, miközben megálltunk a lovakkal.

- Biztos vagyok benne. - mosolygott, s áthajolt megcsókolni. - Mondanom kell valamit... - kezdett bele, miközben újra elindultunk.

- Mi az? Mondd, nagyon kíváncsi vagyok! - jöttem izgalomba. Nagyon érdekelt, hogy mi az, ami ennyire feszülté teszi.

Cameron

Hogy a picsába mondjam meg Skylernek, hogy bele szerettem? Hogy olyat hoz ki belőlem, amit nem is tudtam, hogy létezik. Hogy szerelmes vagyok belé... Azt hiszem, hogy most jött el annak az ideje, amit az édesanyjával annó beszéltünk.

- Nos... - kezdtem bele, nagy nehezen. - Skyler, én sz... - amint lehetőségem lett volna megnyílni a lova megijedt valamitől, s ledobta a lányt. Minden olyan gyorsan történt, s ijedtemben nem tudtam, hogy mit csináljak, teljes lefagytam. Skyler csak feküdt a földön, s nem mozdult.

- Skyler! Skyler! - kiabáltam neki, de semmi reakció. Leugrottam a lóról, s megráncigáltam, de továbbra is semmi. Ahogy felemeltem a fejét, csupa vér volt. Bevágta a fejét egy kőbe. Halálra rémültem. Megállt bennem az ütő, abban a pillanatban csak a legrosszabbra tudtam gondolni.

Nem volt időm tovább tehetetlennek tenni, azonnal mentőt hívtam a lovardához. Nem voltunk már messze a lovardánktól, így vissza cipeltem az eszméletlen lányt. A könnyem folyt, remegtem, az összeesés szélén álltam, mikor átvették tőlem a mentősök.

- Mi történt? - jött oda apa aggodva. Csak ránéztem, s látta, hogy mennyire kétségbeesett vagyok. - Héj.. jól van, gyere ide. - ölelt át apa.

- Apa... én...én... nem akartam ezt. - alig bírtam kinyögni.

- Valamelyikőjük szeretne vele jönni? - kérdezte az egyik mentős pasas.

- Menj vele! Szüksége van rád. - mondta apa, s sugallta a szemével, hogy kapjam össze magam. - Én összeszedem a családot, s bemegyünk mi is.

Időm sem volt gondolkodni, igaza volt apának, nem maradhat egyedül a lány.

- Nyugodjon meg! Megmentette az életét a gyors reakciójával. Rendbe fog jönni! - nyugtatott az egyetlen női orvos. Kedves volt tőle, de abszolút nem nyugtatott meg a tudat, de azért annak örültem, hogy rendbe fog jönni. Jelentősen csökkent is a pulzus számom.

Amint beértünk bevitték a lányt egy kezelőbe. Megvizsgálták, s elállították a vérzést, majd infúzióra kötötték, s ezután lehetett csak bemenni hozzá. Besétáltam hozzá, de még mindig eszméletlen volt. Annyira rossz volt őt így látni, s tudni, hogy mind ez az én hibám.

Leültem a székre, s megfogtam Sky kezét.

- Őszintén, és feltételek nélkül szeretlek Skyler. Ezért is kell elengednem téged, mert én csak ártani tudok neked. - majdnem megint elkezdtem sírni, de igyekeztem tartani magam. - Hidd el Sky, ez lesz a legjobb mindkettőnknek... - nyomtam egy puszit a homlokára, majd kisétáltam a szobából. Az egész család pont abban a pillanatban érkezett meg.

- Hol van? - kérdezte Ryan.

- A 234-esben. - azonnal rohant is oda.

- Hova mész? - kérdezte az öcsém, de nem foglalkoztam vele. - Cameron...

- Soha többet nem megyek a közelébe. - meg sem álltam. Úgy látszik, hogy tévedetem, s Rileynak van igaza, még mindig...