Hudson Fivérek

• 16 rész

Skyler
06.15

Beszélnem kell Cameronnal. Először biztos, hogy egy ordas nagy pofont kap, de azt hiszem, hogy én is szeretem. De jogosan megérdemli azt a pofont. Viszont örülök, hogy úgy tűnik egészen megkomolyodott, s tényleg engem akar. Igaz, azt még kikell találnunk, hogy mi legyen kettőnkkel.

A nappali az étkező, és a konyha egybe nyílt. Óriási ablakok díszítették, melyek a gyönyörű, hatalmas kertre adtak panorámát. Belibbentem nagy mosollyal a közösségi térbe, de úgy nézett ki, hogy ezt a beszélgetést még halogatnunk kell. Késő reggel volt, s konkrétan mindenki ott volt. Az ebédet csináltak a "háziasszonyok" a konyhában, apuék a kanapén olvasták az újságot, Matt tévézett, Cameron pedig az öcsémmel nassolt az étkezőasztalnál. S közben jól elszórakoztatták egymást. Szeretem, hogy ilyen jó kapcsolatuk lett. Cam-nek jól áll egy kisfiú, nagyon is.

Leültem velük szembe, s szuggeráltam Camet. Félve pillantott rám, de én bíztattam egy nagy mosollyal. Láttam rajta, hogy meglepődik, majd elenged egy mosolyt.

- Ez jót jelent? - suttogta, de nem nézett rám, hanem Nat-el játszott, aki mellette ült.

- Azért csak ne bízd el magad. - húztam az agyát.

- Hihetetlen vagy Baker. - nézett rám, s fejet rázva nevetett. Piszok helyes volt, szokásosan. Egy szürke rövidgatya volt rajta, pólót sajnos, vagy nem sajnos nem viselt, s egy baseball sapka volt rajta, fordítva. Említettem már, hogy a legszebb mosolya van a világon az ikreknek? Milliószor mondtam, ugye...?

- Megjöttek! - csattant fel Victoria, mikor hallottunk egy kopogást, bàr egy kicsit sem zavarta meg a szemezésünket a Hudson fiúval.

- Kik? - fordultam el Camtől, hogy a folyosóra tudjak nézni, ami a bejárathoz vezet. Na erre nem számítottam.

- Sziasztok! - érkezett meg Sophie nagy visnyogva, oldalán James-el. Ezt nem hiszem el. Egyből Cameronra pillantott, majd odasétált hozzá, s megcsókolta, panorámában nézhettem végig. Cam lesokkolva állt, s rám nézett, miközben a lány az ajkain csüngött.

Skyler Baker ismételten rábaszott... De, ha ez nem lenne elég, akkor Abigailt is lefogja foglalni James.

Cameron

Mi a faszt keres Sophie itt? Komolyan a legjobbkor...Mondjuk most úgy tudtam, hogy pont nem vagyunk együtt.

- Szívem, hát nem is örülsz? - csüngött a nyakamon.

- Óriási meglepetés. - mondtam koránt sem boldogan.

- Igen, reméltem is. Anyukád ötlete volt. - mosolygott anyára. Anya rám pillantott, s leolvasott rólam mindent. Az a baj, ha eltudnám játszani, hogy mennyire szeretem Sophie-t, anya akkor sem hinné el. És mostmár én is alátámasztottam a szemeibe, hogy nem különösebben vagyok oda Sophie-ért.

- Szia Skyler! - integetett az asztal túloldalán levő lánynak. Skyler félre rakva minden érzését, lenyelte azt, hogy ez mennyire rosszul esik neki, és mosolyogva integetett.

- Aranyos tőled, hogy eljöttél. - mondta Sky. Majdnem elröhögtem magam, annyira őszinte volt.

- Hát... van mit helyre hoznunk. Gondoltam megteszem én az első lépést. - karolt át engem a "barátnőm".

- Miafasz! - száguldozott le a lépcsőről Abi, s James nyakába ugrott. - Hát te? - de válaszolni nem hagyta, vagy inkább a választ már a szájába kereste.

Skyler

- Felvisszük a cuccaimat édes? Meg levezethetnénk a problémáinkat. - enyelget halkabban Sophie Cameronnak, de sajnos túl közel voltam hozzájuk, így hallottam. Cameronnal összenéztünk, nagyon csalódott tekintete volt. Bólintottam egyet, miközben összepréseltem a szám, s sarkon fordulva egyenesen a konyhapultig sétáltam. A szomorúságom az arcomra volt írva.

- Minden rendben drágám? - kérdezte Vic.

- Hm... - kaptam észbe, hogy még nem szabad szomorúnak lennem. Majd ha senki sem látja, csak akkor. - Igen, igen. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Ugye nem baj, hogy Christ nem hívtam el? Nem tudtam, hogy szeretnéd e...

- Nem... nem... - ráztam a fejem. - Ez így jó. Már nem vagyunk együtt, szóval... - húztam fel a vállaim.

Felvonszoltam magam a szobámba, majd az ágyamba ugrottam, s a fejemet belenyomva a párnába hisztiztem, s üvöltöttem. Miért nem csinálhatom egyszer azt, amit szeretnék? Vagy talán ezt a sors akarta így? Gondolkodásomat egy kopogás zavarta meg, majd be is nyitott.

- Ráersz? - nyomta be a fejét az ajtó kis résén Matt.

- Attól függ mire. - néztem rá érdeklődően.

- Rám. - húzta flörtös mosolyra a száját. Mosolyogva megráztam a fejem, s fel is pattantam az ágyamból, majd együtt lesétáltunk a partra.