Hudson Fivérek

• 2 rész

Skyler
01.02.

- Csá Sky! - köszöntött Matt. - Felkészültél az útra? - pillantot rám miközben a bőröndöket pakolta a kocsiba.

- Testben fel, de lélekben nem igazán. - mondtam másnaposan.

- Milyen lélek? Amit elhagytál hajnalban? - nevetett Abs. Ő igazából nagyon jót szórakozik a szenvedésemen. Nem igazán kell sokat innom, ahhoz, hogy berúgjak. Nagyon rosszul bírom az alkoholt.

- Vicces... - nem igazán élveztem a vérem szívását ebben az állapotomban. S ez ki is ült az arcomra.

- Jajj ne bántsátok már. - ért ki a legidősebb testvér; Cam.

- Kösz... - nem tudtam befejezni, ugyanis közbe vágott az előbb felszólaló srác.

- Biztosan Chris véletlen a lelked is kiszívta... - vágta oda. Vetett még rám egy érdekes pillantást, majd beszállt az autóba.

- Na jól van. Elég volt a Hudson testvérekből. - szálltam be én is a másik autóba. Minden téli szünetben elmegy a két család együtt síelni a Montrealba. Ezt a hagyományt még anya, és Seb családja kezdte. A nagyszüleink már ott várnak ránk. Ugyanis ki nem hagynák ezt a családi kiruccanást, egyik évben sem. Annyi a változás, hogy most, James, és Sophie is csatlakozik hozzánk. Sophie Cam barátnője, bár én még egy érzelmes pillanatot sem láttam tőlük. Sajnos Chris nem tudott velem tartani, valami sürgős munka miatt.

Sok idő elteltével meg is érkeztünk a nagyiék hatalmas faházába. Nem csak nagy volt, de eszméletlen gyönyörű is, ebben a havas környezetben. Az anya felőli nagyszüleim nem a közelünkben laknak, így alig találkozunk. Utoljára anya temetésén találkoztunk, ami meg nem most volt. Apa szülei pedig már nem élnek. Viszont Hudsonék mindkét oldali felmenői itt voltak. Szinte olyan, mintha az én nagyszüleim is lennének.
Köszöntöttük egymást, majd behoztuk a bőröndöket.

- Enyém lehet a panorámás szoba? - kérdeztem izgatottan, de igazából biztos voltam benne, hogy valamelyik ikeré lesz.

- El is felejtheted. - nevetett Cam.

- Semmi baj kincsem. Itt az összes szoba szép. - bújt hozzám a nagyapám. Mindenki csevegett valakivel, mi is ezt tettük a papámmal.

- Riley mikor jön már? - már el is felejtettem, hogy a nagyapám beteg. Elég sok dolgot elfelejt. Mint például a számomra legérzékenyebb témát is; anya halálát.

- Papa... anya már nincs velünk. Ő tavaly meghalt. - mondtam ki fájdalmasan. Gyűlölök róla beszélni, illetve képtelen vagyok rá.

- Nem! Nem! Az nem lehet! - hitetlenkedett. Majd teljesen elvesztette az önkontrollját, s kiakadt. Persze ez feltűnt mindenkinek, s oda csődültek. Elkezdték apuék lenyugtatni, s így én észrevétlenül eltudtam osonni.

Felmentem álmaim szobájába, aminek olyan gyönyörű ablaka van, lélegzetelállító kilátással. Engedtem, hogy a könnyeim utat törjenek. Csak bámultam kifele az ablakon, és sírtam.

- Mi a helyzet? - Matt állt a hátam mögött, de addig nem voltam hajlandó megfordulni, míg le nem töröltem a könnyeimet.

- Ah... semmi. - szipogtam. Majd megfordultam. A magas, barna hajú, jóképű pasi a kezeiben fogta a táskákat. - Már megyek is. - indultam ki a szobából. Nagyon jól tudom, hogy minden évben ők foglalják el. De elkapta a kezem, mielőtt kiléptem volna a szobából.

- Várj Sky! - bújt a hátam mögé, s a nyakamra suttogta. Érzelmes pillanat lehetett volna, ha nem egy olyan fiú csinálja, akit a bátyámnak tekintek. Megfordultam, hogy vele szembe legyek. Csak bámultam a jóval magasabb fiú kék szemeibe. - Miért mész ki a szobánkból?

- Úgy érted, hogy...? - nem hittem el amit mond. Kiskorom óta próbálom megszerezni ezt a szobát.

- Persze, csak ha nem baj, hogy velem kell megosztanod az ágyat. - ekkor láttam meg, hogy az én cuccaimat is felhozta. Nagyon készült.

- Dehogy baj! - szinte visítottam. Gyerekekként is sokat aludtunk együtt. Nem esik nehezemre az egyik legjobb barátommal megosztani az ágyat. Nincs ebbe semmi. - Köszönöm Matti. - ugrottam a nyakába.

- Ö... ezer bocs a zavarásért, de itt meg mi folyik? - ért ide Cam is, háta mögött a barátnőjével, és nagyon furcsán nézett.

- Bocsi. De mi alszunk itt. - mondta neki az öccse.

- De hát... - jött kissé zavarba. - El sem fértek az ágyon. - talált ki valami random okot, a feldúltságára.

- Majd összebújunk. - nevetett Matt, s becsukta a testvére előtt az ajtót. Nem értem mi baja van Camnek. Ráadásul megbeszélni sem tudom vele, mert eléggé eltávolodott tőlem. Pedig megígérte, az a dolog előtt, hogy nem fog.