Hudson Fivérek

•12 rész

Skyler
06.11

Én komolyan ennyire hülye vagyok? Komolyan??? Mi a picsát képzeltem, mikor megcsókoltam Cam-et? Még jó, hogy nem feküdtem le egyből a szakításom után vele... Elképesztően hülye vagyok... Tudom.

Hálistennek megérkezett mindenki, és ebben a nagy házban könnyű is kerülni egymást. Remélem, hogy nekünk is menni fog Cameronnal. 

Jacksonville sokkal csendesebb volt, mint Washington. Este egészen kellemes, frissítő levegőt lehetett szívni az óriási hátsó kertben. Kint tartózkodott mindenki, hisz sütögettünk kint. Na ennyit arról, hogy én elkerülöm a fiút...

Abigail ült a székben a tűz körül, és nyomkodta a telefonját. Erősen szuggeráltam, de rám sem hederített. Vágyakoztam már a társaságára.

- Abigail, édesem! - szólt neki az édesanyja.

- Hm? - fel sem nézett a telefonjából.

- Segítenél a konyhában? 

- Ühüm. - mormogta a barátnőm, de még meg sem mozdult.

- Hagyd Vic! Majd én segítek. - szóltam közbe.

- Köszönöm angyalom. - karolt át, miközben a házba sétáltunk. 

Krumplit hámoztunk, és daraboltunk, meg a rövid italokat öntöttük ki, valamint hagymát szeleteltem. Közben jókat beszélgettünk, s nevetgéltünk az én pótanyukámmal. Felhozta Christ is témának, ezért elmeséltem neki az igazat.

- Amúgy sem ő az igazi. - rántotta meg a vállát Vic, s tudtam, hogy mire céloz.

- Tudom, hogy szerintetek a fiad, Cameron lett nekem teremtve. De én nem látom így... - forgattam meg a szemem.

- Sosem mondtuk, hogy melyik fiam, Skyler. - kacsintott cserfesen. Most sarokba szorított. Én meg nagyon hülyén elszóltam magam. Victoria megfogta a tálcát, s az ajtóhoz állt, de még nem ment ki rajta, ugyanis engem nézett. Én sírtam, de csak a hülye hagyma miatt. S pont ekkor érkezett meg a konyhába Matthew, aki nagyon mosolygott valamin.

- Héj Skyler? Jól vagy? Mi a baj? Mi történt? - egyből aggodalmaskodni kezdett, mikor meglátta a könnyeim, amik tényleg csak a hagyma miatt voltak. Vic-re pillantottam, aki csak elengedett egy győztes mosolyt, s felvonta a szemöldökét, majd csípőjével kilökte az ajtót, s ki is sétált azon. Az arckifejezésével az sugallta, hogy : "én megmondtam." 

- Semmi baj Matti. Csak a hagyma. De neked mi ez a jó kedv? 

- Ennyire látszik? - mosolygott megint.

- Naná! Na, mesélj! - faggattam.

- Csak szeretek itt lenni. Szeretem ezt nyugodt, békés környezetet. - próbált átvágni, de kevés sikerrel.

- Ja persze... - repesettem meg a pilláim. - Csak nem egy csaj van a dologban? 

- Lehet... - jött minimálisan zavarba. Tovább szuggeráltam, s meg is tört végre. - Jó... van egy csaj, akinél mostmár lehet esélyem. De nem akarom elszúrni, mert ő tényleg más nekem.

- Wáo! Különleges lány lehet. - néztem boldogan a szemeibe.

- Valóban az. - nézett mélyen a szemeimbe, s valamiért úgy éreztem, mintha elvarázsolna. Nem teljesen értettem, hogy mi történik most, de engedtem ennek a fura, de jó pillanatnak, hogy a hatalmába kerítsen. 

- Halihó fiatalok! - érkezett meg Hudson nagyi, s ezzel elszakította az egymásba fonódott szempárjainkat. - Matthew, kivinnéd a krumplit? Édesanyád már nagyon keresi. 

- Persze, nagyi. - nyomott egy puszit a mamája homlokára, majd kisétált a tállal.

- Ahh Skylerkém, lassan ideje lenne eldöntened, hogy melyik testvér a befutó.

- Tessék? - értetlenkedtem.

- Láttam, amit láttam... - húzta ravasz mosolyra az ajkát.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz.

- Jól van.. jól van kicsikém. Aztán csak óvatosan ezzel a tetőn mászkálásokkal. Egy rossz döntés, s valakinek valamije törhet. - sétált ki az udvarra. 

Basszus... Lebuktunk Cameronnal. És a nagyijuk valami eszméletlen bénán célzott arra, hogy ha választok, akkor könnyen összetörhet valaki szíve, De ugyan már... Pont én törném össze bármelyik Hudson fivér szívét? Nem! Mattnek pont most alakul valaki különleges, Cameronnak pedig sosem sikerült még szerelembe esnie. De tényleg, még a saját barátnőjébe sem. Majd pont belém szeretne, így 18 év után? Valószínű... Plussz ki mondta, hogy én közülük akarok választani?