Hudson Fivérek

• 7 rész

Cameron
03.03

- Megengeded? - kérdeztem, miközben Skyler szemeibe néztem. Bólintása után, megfogtam a kezét, és a csap alá raktam. A lány egy kicsit felszisszent. - Fáj?

- Egy kicsit. - hagyta el gyengéden ez a monda, azt a csókolni való száját. - De azért nem varrod össze, ugye? - kérdezte kissé ijedten.

- Ez csak egy karcolás. - nevettem el magam. Vicces, hogy ennyire fél a vértől, a tűtől, és bármi ilyesmitől. - Ülj fel! - mutattam a mosdókagyló pultjára. Az egyik szekrényből egy üveg betadint, és sebtapaszt vettem elő, majd közel mentem a pulton ülő lányhoz.

- Egy kicsit csípni fog. - mondtam, mielőtt a sebébe öntöttem volna a szert. Mikor az a bőréhez ért, a másik kezével a karomba mart egy kicsit.

- Bocsi. - vette el kis idő múlva, mikor leesett neki, hogy fogdos.

- Kész is vagy. Túlélted. - ragasztottam rá a sebtapaszt a tenyerére, majd a szemébe néztem, miközben a pultra támaszkodtam , így a két karom között voltak a lány lábai.

- Köszi. Nem véletlen az az orvosi. - mosolygott. Na igen, az orvosi...  Az egy külön sztori, amit nem kell tudnia senkinek sem.

Ezután csak csend volt. Egyikünk sem szólalt meg, csak fürkésztük egymást. Egyszer csak elegem lett a semmiből, s vadul odahajoltam, majd megcsókoltam a lányt. Visszacsókolt, majd míg én a hajával, és a nyakával babráltam a kezemmel, ő a derekamhoz vezette a kezét, s a pólóm végét hajtogatta felfele. Alig vártam, hogy végre leszedje rólam, de az nem történt meg. Elvált tőlem.

- Baszki Cam! Mit csinálunk?

- Jól érezzük magunkat?!

- Az volt múltkor is? Unatkoztál akkor is? - célzott arra, amivel nagyon megbántottam, már oly régen.

- Skyler, várj már! - kaptam el a kezét, mielőtt kisétálhatott volna a fürdőből.

- Ez meg sem történt. - nézett dühös szemeivel, melyekkel villámokat szórt.

- Miért csinálod ezt velem? - kérdeztem, tényleg letörten.

- Gondolj már Sophiera! És Chrisre!

- Nincs már Sophie, szakítottunk.

- Akkor csak búfelejtő dugásra kellettem volna? Még undorítóbb vagy a szemembe Cam. - nem tagadom, nagyon fájt amit feltételezett, és az is, amit mondott. Szó nélkül, lefagyva hagytam elmenni. Ha ezt akarja, akkor legyen így. Beletörődtem. Én nem futok senki után.

Skyler
03.27

Már nagyon szorít az idő a továbbtanulás terén. Már döntenem kéne, hogy hova megyek tovább. Abivel már kiskorunkban megterveztük, hogy egy koliszobánk lesz, és természetesen egy egyetemre fogunk járni. Abs biztos benne, hogy orvos szeretne lenni, és megy is a bátyjai után Philadelphiába. Persze ezáltal nekem is ott kell szakot választanom. De fogalmam sincs, hogy mi lenne a jó döntés.

Sunyiban eljöttem meglátogatni a Miami egyetemet. Ez Washingtontól nagyon messze van. Ergó, sosem engedné meg senki sem a családból. Mivel ilyen hosszú az út, 2 napra jöttem. Hogy tudtam ezt mégis feltűnésmentesen csinálni? Egyszerű! Beavattam a nagyit, és megkértem, hogy fedezzen. Így mindenki azt tudja, hogy a mamánál vagyok.

A miami egyetemnek legfőképpen a művészeti szakja érdekel. Mint már említettem, szeretek rajzolgatni, de nem vagyok egy művész. Inkább csak érdekel, hogy lehet e esélyem itt.

Körbevezettek minket a csoportommal, megnézhettünk több órát is. És bekell, hogy valljam, nagyon megtetszett. Bár ezzel inkább csak a szívem fájdítom. Soha, nem engednék, hogy itt tanuljak. Sőt, az én kézségeim nem is hiszem, hogy elegek ide.

Az egyetem kertjében sétálgattam, ahol a diákok piknikeztek, tanultak, vagy csak beszélgettek. De megláttam egy diákot, aki festett. Közelebb mentem a pasi hátához, hogy lássam mit fest. Tudom, nem szép dolog kíváncsiskodni, de gyönyörűen fest. Nagyon absztrakt, és elvont volt, de nekem mégis leesett a jelentése. A kusza vonalak, egy szerelmespárt ábrázoltak, akik nem lehetnek együtt, mert valaki meggátolja őket. Vagyis nekem ez jött le.

- Wáo! Ez elképesztő. - csodáltam, s el is hagyta kicsit hangosabban a számat ez a mondat.

- Köszönöm. - megfordult a srác, de még lefele nézett az ecsetére, majd felemelte a fejét. Egyből a mosolyomat leváltotta a meglepettség. Elképedtem.

- Te meg mit keresel itt? - szaladt ki a számon, az őszinte kérdés.