Ez már nem csak szex!

42.

– És most fiam, Junghyun, – folytatta Jeon úr – te vagy az idősebbik és mint megtudtam gyengéd érzelmek fűznek egy csodás lányhoz, és őszinte leszek fiam, nagyon boldog vagyok, hogy ez a lány Viola, régi jó barátaim lánya. – Nem bírtam tovább, már pont elég volt, beszívtam az orromon a levegőt és benn tartottam, attól féltem elájulok. – Szeretném, ha követnétek JK és Heeji példáját. – Jeon úr mosolygott, azt hiszem, nem vagyok benne biztos, mert végképp kikészültem, a fejem zúgni kezdett, a mellkasom szorítani. Ez csak álom, biztosan az.

– A lányom nagyon okos lány, és a fiad is. – apám vette át a szót. – Örömömre szolgálna, ha családjaink egyesülnének. – anyám a karomra simította kezét talán észrevette, hogy nem vagyok jól.

– Junghyun, mondj nehány szót. – Jeon úr most idősebb fiát kérte, hogy beszédet mondjon, akire most először pillantott és legalább annyira zavart volt, mint én. Megköszörülte a torkát, majd a széket hátra tolta és felállt. Visszavezettem tekintetem JK-re, már nem sok hiányzott, hogy robbanjon. Az izmok veszettül pattogtak arcán, az erek kidudorodtak alkarján annyira erősen szorította ökölbe a kezét, és ajka is lassan eltűnt. Elbizonytalanodtam. Talán mindkettőnket átvertek. Vagy csupán, azért ilyen dühös, mert a bátyja épp eljegyezni kíván engem. És nem igazán szeret osztozkodni.

– Én nem!... – Kiáltottam fel. Magam sem tudom, honnan jött a bátorság. Minden szem rám szegeződött. A szívem veszettül kalapált, de nem engedhettem, hogy az én életemről más döntsön. –...Ne haragudj apa és ön se Jeon úr, de már nem olyan világot élünk, ahol a szülök dönthetik el gyermekeik sorsát.

– De hát, én azt hittem szeretitek egymást? – Jeon úr meglepett tekintete elbizonytalanított.

– Ööö, mi nem. Vagyis...au! – Sikítottam fel. JK a bokámba rúgott, nem is gyengén, hasogatott a helye rendesen. És ez csak még inkabb rám terelte a figyelmet.

– Apa talán előbb meg kellett volna kérdezned minket, Viola a beosztottam és igaz, hogy jóban vagyunk, de szerelmi szál nem köt össze minket. – Junghyun helyet foglalt, majd monológja végén JK-re nézett, aki persze nem szólt semmit. Kedvem lett volna felképelni. Hogy lehet ilyen gyáva?

A vacsora további része meglehetősen szánalmasan telt, Heeji áradozott, folyton csacsogott és ettől borzalmasan dühös lettem. JK és az ő tökéletes kapcsolatukról beszélt. Meg az apjáról, aki mennyire örül, hogy a JK lesz a veje. Komolyan a fejem is megfájdult.

A desszert után úgy pattamtam fel, mint akit ágyúból lőttek ki, épphogy, Jeon úr kimondta, hogy a szalonban fogyasszuk el a kávét vagy teát, én már ott sem voltam.

Nem álltam meg, nem volt hozzá több lélekjelenlétem, hogy egy helyiségben legyek Heejivel, JK- vel és a szüleimmel, csak egy kis magányra vágytam, hogy a fejemben keletkezett zűrt helyre tegyem.

A ház baromira nagy volt, talán el is tévedtem a folyosó rengetekben, végül megálltam egy kétszárnyas plafonig érő méregzöld ajtó előtt. Nagysága hívogatott. Elindultam és benyitottam, csak óvatosan léptem be. Egy könyvtár volt, mint a mesékben. A szépség és a szörnyeteg meséjébe csöppentem, amerre néztem mindenfele könyvek pislogtak vissza rám. Ámulva forgolódtam. Vajon ezeket a könyveket olvassa bárki is? – Tettem fel a kérdést magamnak. Az ablakhoz sétáltam, a kilátás is lenyűgöző volt, a nap csodásan sütött, felmelegitette az üveget éreztem bőrömön kellemes erejét, rám fért szinte az ujjaim jéggé fagytak az ebédlőben, persze nem azért, mert hideg lett volna. Hihetetlen, ami történt. Csak JK szavai jártak a fejemben, azt mondta szeret és most, mikor alkalma lett volna ezt bizonyítania, egyszerűen meghátrált. Micsoda kegyetlen egy férfi én pedig egy naiv fruska vagyok, mert ismét megbíztam benne. Elcsábított, a szavaival és a tetteivel. Megdörzsöltem a karom, majd az egyik könyves polchoz léptem. Világirodalom klasszikusai szemeztek velem. A verses kötetek közül levettem az egyiket, amikor nyikorgás hangja csapta meg fülem, az ajtóra pislogtam, egy sötét árny lépett be rajta. Fekete öltönyben és ingben beleveszett a könyvtári homályba. Nem akartam látni, de nem volt hova menekülnöm, és egyébként is miért futottam volna el?