Új kor - Az örökség

3.fejezet: Szerelmi mámor

Emília nagyon boldog volt, amikor végre ágyában pihentethette a fejét, miután befejezte Ginnynek a Ben után való kémkedését. Ahogy a lány elragadták az álmok, megint azzal a sráccal találta magát szemben. Ám ezúttal egy tengerparton álltak. Vagy inkább csak ő, mert a halsrác félig még mindig a tengerben volt.

– Sosem érlek el – jelentette ki megrázva a fejét. Ez pedig újdonság volt, hisz még sohasem beszélt.

– Én sem. Túl messze vagy – válaszolta Emília, mire a fiú meglepetten emelte rá a tekintetét.

– Beszélsz? – kérdezte, ahogy elindulak egymás felé.

– Végre sikerült! – ölelte meg amint találkoztak. – Azt hittem sosem lépünk túl a nézelődös szakaszon!

– De te csak az álmom része vagy – nézett végig rajta.

– Áh ez nem igazán egy álom! – legyintett Emília. – Tényleg, be sem mutatkoztam! Emília Chen szolgálatodra – hajolt meg előtte a lány.

– Benthomaar. A nevem – követte a példáját a fiú és zavartan ő is meghajolt.

– Örülök hogy megismerhetlek! – mosolygott a lány. – Nagyon sokat kutakodtam, hogy mi is lehetsz valójában, apám már azt hitte hogy teljesen bediliztem. Szóval csak hogy leteszteljük a tudásom: Te ugye egy merlopolitan vagy? Egy rég elveszett város lakója a tenger mélyén.

– Igen – biccentett. – Te pedig egy szárazföldi vagy – nézett végig rajta zavartan. – Vagy nemis? – lépett közelebb hozzá, hogy a nyakán és az arcán lévő pikkelyeket megfigyelje.

– Ah, igen tudom hogy összezavaró vagyok. Hosszú a sztori mögötte – vakarta meg a lány a tarkóját.

– Értem. A lényeg, hogy mostmár ki tudjuk deríteni miért álmodunk együtt – próbált témát keresni a srác.

– Az egyszerű! Én vagyok a víz elemi mestere, szóval érted. Te meg biztos valami kiválasztott? Vagy esetleg herceg? Oh, biztos te leszel a következő király! – találgatott lelkesen Emília.

– Aranyos vagy – mosolyodott el Benthomaar. – És kedves. És gyönyörű...

– Köszönöm Benthomaar – mosolygott vissza rá a lány. Zavarban volt, ami hihetetlen volt számára, hisz olyan ritkán történtek meg vele az ilyenek. Olyan volt általában mint az apja, aki a szarkazmus legváltozatosabb módjaival oldotta meg problémáit. Apja szarkazmusa volt az első számú dolog, ami miatt az anyukája beleszeretett.

– Nincs mit – rázta a fejét, ahogy mindketten leültek a naplementét nézni. – Naplementék ritkán fordulnak meg a víz alatt. Szóval számomra ezt nézni kifejezetten üdítő.

– A baj vele, hogyha egyet láttál, az összeset láttad. Ám ezt sosem tudom megunni! – ekkor pedig felemelve a kezeit delfineket készített a vízből, melyek összevissza kezdtek úszkálni előttük.

– Ez de menő! – csodálkozott a fiú.

~~~

Leira fáradtan sétált ki az erkélyére levegőzni mielőtt még elaludna. Kellett neki egy kicsi, mert remélte az elűzi a gondalatait. Hiányolta Maxet, de sajnos nem tudott mit tenni ellene. Jó hír volt, hogy egy hét múlva már találkozhattak is.

– Min gondolkodol? – jelent meg mellette Edward pizsamában, mire a lány meglepetten nézett végig rajta.

– Te meg honnan...? – kérdezte, de a srác maga mögé mutatva világossá tette, hogy a szobáik osztozkodnak az erkélyen.