Új kor - Az örökség

8.fejezet: Szívek harca

Na emberek itt rakok egy figyelmeztetést. Aki nem bírja, annak nem ajánlom ezt a fejezetet, még akkor is, ha csupán enyhén erotikus.

I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you

– Igen – könnyezte el magát. – Nem ezt akartam, de valahol a fenyegetéseid és csipkelődésünk között beléd szerettem! – ez szörnyű idő volt a sírásra vagy épp a szerelmi vallomásokra! Szörnyű idő volt bevallani ennek a seggfejnek, hogy szereti. – Megőrjítesz még most is!

– Ne... Ne sírj! – fogta meg mindkét kezével mindkét arcát. Nem tudta mit kéne mondania neki. Hisz az igazi érzéseit nem mutathatta ki. Nem mondhatta el neki! De nem bírta így látni, ez összetörte a szívét.

– De annyira fáj! – jelentette ki tehetetlenül. – Felültettél erre a kicseszett érzelmi hullámvasútra és azt várod hogy szó nélkül tűrjem az egészet!

– Én... – szólalt meg, de nem tudta mit mondjon, mert ezen a ponton már nem volt jó megoldás. – Sajnálom. Ha tudom, akkor sosem teszlek ki neki – nyomott csókot a homlokára.

– Akkor nem lehetne, hogy végre csak boldogok vagyunk?! Miért teszel mindent ilyen kibaszott bonyolulttá?! – túrt bele a lány a herceg barna hajába.

– Jó! Akkor legyünk boldogok! – kiáltotta dühösen, ahogy elkezdte lehámozni a lányról a ruhát, miközben csókokkal halmozta el az összes szabad bőrfelületet, amit talált. Nem hagyott időt semmire, ő vezette a lányt. Bár nem is ártott neki, hisz olyan esetlen volt. Olyan esetlen. Csak nem... – Te szűz vagy – tette meg felfedezését a herceg, mire Emília elnevette magát.

– Egyetlen alkalom volt, amikor vele lehettem volna, de ironikusan akkor is az egész estét a te ágyadban töltöttem – nézett vissza rá a lány szúrósan.

– Nem vagyok gyengéd – nyomott egy csókot a nyakára.

– Vettem észre – forgatta a szemeit a víz mestere.

– Vagy kedves. Vagy türelmes – állt meg egy pillanatra. Erőt kellett vennie magán. Ez így bármennyire is akarta nem mehetett tovább. – Te olyasvalakit érdemelsz aki gyengéd, kedves és türelmes.

– De én téged akarlak – csókolta meg a lány. – Téged Kalmaar herceg – használta a nevet, ami a múltkor is valamiért cselekvésre késztette őt.

– Mondd újra – rántotta a legközelebb magához.

– Téged akarlak Kalmaar herceg – jelentette ki újra és kivételesen nem viccelődve. Komolyan gondolta, hogy itt és most ő és a herceg élvezzék az utolsó vihar előtti pillanatokat.

– Nem, a herceg nem tetszik – rázta a fejét, ahogy a maradék ruhát is leszedte ami rajta volt. – Ám rád annál inkább illik – folytatta, ahogy a már meztelen lányon pillantott végig. – Szóval úgy tűnik hercegnő, hogy megütöttem a főnyereményt... – vigyorodott el.

~~~

Benthomaar éppen a szobájában szedte össze a cuccokat, amik kellhetnek a felszínre való útjához. Meg kell mentenie Emíliát mind a kígyótól, mind pedig Kalmaartól. Hisz lehet, hogy nem ő mérgezte meg az apjukat, viszont Wojirát attól függetlenül fel akarja támasztani. Azt pedig nem engedhette. Bár igazán az se tetszett neki, hogy az apja már fent volt és nem engedte, hogy egyedül menjen kisebbik fia. Vele tartott a felszínre, hogy megkeressék a párost.

A pakolászás közben pillantotta meg a darabokra tört kagylót az asztalán. Ekkor pedig támadt egy ötlete. Talán lehet, hogy a kagyló pár pillanatra benyújtást nyerne abba mi van Emíliával és hátha akkor hamarabb megtalálja őket. Ám ez is ingatag lábakon állt, hisz a kagyló darabokban volt. Hála Kalmaarnak. Mikor végül együtt lehetett volna a barátnőjével, jött ő és mindent tönkretett! Ki volt ő, hogy az ágyában tartsa, bántsa és bűntársává tegye a lányt, akit szeret?!