Új kor - Az örökség

1.fejezet: Te nem Benthomaar vagy

Tegnap szerettem volna kirakni részt a szülinapom alkalmából, de kicsit megcsúsztam a dolgokkal, így ma két részt is kaptok. Nem mellesleg eljött hát a harmadik kötet, amit az előző választó fejezetnél láthatáttok: ez az egyik kedvenc kötetem. Nem véletlenül van hozzá borító is (nyilván a többihez is tervezek). Remélem annyira élvezni fogjátok olvasni, mint én megírni.

– Bentho! – szólította a pasiját Emília, ahogy a parton sétált. Már vagy két hónap telt el Shintaró óta és minden egyes nappal erősebben érezte, hogy hívja a tenger mélysége. Meg persze az, hogy végül a valóságban is lássa szerelmét. – Bentho! – hívta újra, mire hallott valami mocorgást a nem messzi bokrok közül,  így arra pillantott.

– Nicsak, nicsak, ki van itt... – szólalt meg hang, ami nem Benthomaarhoz tartozott. Így a lány ijedten ugrott hátrébb, miközben megfordulva láthatta azt a polipszerű izét. – Gondolom te lennél a Benthomaar által istenített felszíni kislány.

– Ki vagy te?! És hol van Bentho?! – kiáltotta, ahogy kezeiben megjelent a fegyvere.

– Egy álomban vagyunk, nem tudsz bántani – nyomta vissza az egyik ujjával a fegyver hegyét. – A nevem pedig Kalmaar herceg, Trimaar fia, Merlopia trónjának örököse, a végtelen tenger uralkodója.

– Oh, hogy te vagy az... – fintorodott el a lány. – Undok, idióta herceg...

– Látom drága örökbefogadott testvérem sok jót mondhatott rólam – nevetett fel gúnyosan. – Na, ezért már csak azért sem adom vissza neki a medált, hogy láthasson téged. Jól elleszünk itt mi minden este – vigyorgott, ahogy a napos égbolt elsötétült.

– Ha nem hagysz békén elmegyek hozzád és személyesen verem ki belőled a szart is! – támadt a tőrével.

– Nagy szavak egy felszíni kislánytól. Tudsz többet is mint beszélni? – gúnyolódott, mire Emília dühében egy éles vízlövedéket küldött felé, ami megsebesítette az arcát.

– Úgy tűnik mégis bánthatlak az álomban – ez most a lány köre volt, hogy nevessen. – Nézzük mi lesz akkor, ha megöllek! – ekkor pedig láthatatlanná vált és úgy indult felé.

– Te vagy a víz mestere és még láthatatlanná is tudsz válni?! – kérdezte, ahogy ijedségében ezúttal ő hátrált.

– Ütött at órád seggfej és ha játszani akarsz, minden este meg tudlak ölni – jelent meg a lány mögötte, miközben a tőre már a nyakán volt. – Nem csak aranyos, de veszélyes is vagyok. Ez pedig az első és egyetlen figyelmeztetésem Kalmaar – ekkor pedig egy könnyed mozdulattal elvágta a torkát.

~~~

Emília régen kelt ilyen vidáman, szinte teljesen fellelkesítette, hogy megölte azt az idiótát az álmában. Felpezsdítő élmény volt, az biztos.

– Mitől vagy ilyen vidám? – nézett rá az apja, ahogy elérakta a baconjét tojással és piríóssal.

– Csak megöltem valaki nagyon idegesítőt álmomban. Tiszta agyrém volt csávókám – magyarázta a lány betömve az ételt a szájába.

– Nem beszélünk teli szájjal drágám – jelent meg az anyukája is. – Nem mellesleg siess mert Pix azt mondta valami fontosat akar mondani nektek.

– Ne már! – nyögött fel Emília fáradtan. – Nem akarok még egy uncsi kalandba kerülni.

– Pedig itt ezúttal rád lenne szükség, hisz valami tengeri dologról van szó – mosolygott sejtelmesen a víz volt elemi mestere.

– TENGER?! Indulok azonnal! – kiáltotta majd otthagyva a kajáját indut is a csapat kupaktanácsára.

– Mostanába aggasztóan fura. Sokat alszik, semmi sem érdekli... – nézett Nya a férjére nagyot sóhajtva. – Ugye nem...