Új kor - Az örökség

10.fejezet: Újra együtt a család

Másnap reggel már teljes felszerelésben állt a trió a Vihar amulettje felett.

– Mit akarunk ezzel kezdeni? – nézett Kalmaar Emíliára, ahogy egymás kezét fogták.

– Van ismerősöm magasabb körökben. Ő el tudja ezt rejteni nekünk – nézett vissza rá.

– Az árny, amit láttatok tegnap este... Bármikor felismerem azt a sötét mágiát – nézett végig rajtuk. – A Sötét Hölgy.

– A Sötét Hölgy? De úgy tudtam Bella néni bezárta őt egy paradoxonba, arra kárhozatva, hogy örökké az utolsó csatát élje át – nézett rá értetlenül a lány.

– Bármi is történt ez az ő mágiája. Az ő taktikája.

– Taktika? – nézett rá aggodalmasan Kalmaar. Talán életében először aggódott az öcséért.

– A Sötét Hölgy a kirekesztetteket gyűjti. Azt ajánlja fel nekik, amire a legjobban vágynak, de a hatalom, amit kapnak megőrjíti őket. Aztán őket használja mindenféle munkára, mert sosem csinál semmit maga – magyarázta.

– Indulnunk kell. Minnél hamarabb visszük el az amulettet, annál hamarabb mentjük meg Ninjagot – kapta fel és rakta az asztalra rakott táskába az amulettet Emília.
Ezek után leindultak, viszont amint a földszinten kinyílt a lift a csapat Pixxel és a Merlopiai hadsereggel találkozott. Jól kezdődött a nap máris.

– Fel a kezekkel és ide az amulettel! – mondta Pix, ahogy a katonák felemelték a szigonyukat. – Vagy nekünk kell elvennünk és az nem lesz valami kellemes nektek.

– Soha! – kiáltotta Emília emelve a kezeit, hogy a vizet használva harcoljon és nem sokkal később is már harcolt, ahogy a városon szaladtak keresztül. – Ha eljutunk a kolostorhoz biztonságban leszünk! – kiáltotta a lány két társának, akik bólintva futottak utána.

Ezt persze mindenféle üldözéses jelenet folytatta, aminek a végén elkapták őket. Mert nyílván elkapják őket.

– Nincs hova menekülni – jelentette ki Pix, ahogy a katonák körbevették őket. – Adjátok ide az amulettet vagy viseljétek a következményt.

– Mondd... – nézett fel rá a lány. – Milyen Margó csicskásának lenni, kígyó a fűben?

– Az egyetlen áruló te vagy Emília Chen – nézett vissza rá értetlenül a nindroid, ebből pedig rájött valamire a víz mestere. Nem Pix az áruló. Hisz most, ha a karmai között lennének, akkor biztos megmutatná a foga fehérjét. Hisz ki hinne nekik?

Viszont ez felvet egy még ennél is nagyobb kérdést. Miért megy olyan messze az igazi kígyó, hogy már három emberre is ráterelte a gyanút?

– Megkaptam az üzeneted Pix és itt is vagyok – jelent meg a nindroid mellett Benthomaar és Emília azt hitte meg vannak mentve. Itt az igazi Bentho és megold mindent. – Átveszem innen őket.

– Én nem küldtem üzenetet. Gondolom Zan adta meg a helyemet. De mindegy is – ekkor pedig a nindroid megfordult és elment.

– Benthomaar! Annyira örülök, hogy itt vagy! Ki kell szedned minket innen, mert nem Kalmaar mérgezte meg Trimaart! – magyarázta a lány, ahogy Benthomaar elé sétált.

– Az amulettet Emília – tartotta felé a kezét. – Most – szólt rá, ahogy látta a lány habozik.

– Mit akarsz az amulettel tenni? – kérdezte vissza a Emília, mire Benthomaar elé sétálva hirtelen magához rántotta és ezt suttogta a fülébe.

– Megteszem azt, amire Kalmaar képtelen volt – nyúlt a másik kezével a táskájába az amulettért. – De még nem késő Emília. Tudom, hogy Kalmaar nem volt más, mint egy buta botlás. Gyere vissza hozzám és mindent megadok neked – csillogtak furcsán a szemei.