Új kor - Az örökség

6.fejezet: Ebéd a tésztázóban

– Valaki bemocskolta a neved – kezdett bele magyarázatába Emília, ahogy Kalmaar hátrébb húzódott. – Egész este figyeltelek, nem lett volna időd mérget keverni az italába. Nem mellesleg tudom, hogy van egy áruló közöttünk és rossz embert zártak be miatta itthon. Az ilyen igazságtalanságokat pedig nem tűröm! Szóval tisztára mossuk a neved és kiderítjük ki a kígyó a fűben.

– És hol akarjuk ezt kezdeni? – nézett rá a fiú azokkal a méregzöld szemeivel.

– Megkeressük a Vihar amulettjét. De nem azért, hogy felkeltsd Wojirát! Arról le kell mondanod, ha valaha is haza akarsz menni! – figyelmeztette őt a lány.

– És hol találjuk a Vihar amulettjét? – kérdezte vissza gúnyosan, ahogy megpróbált felállni.

– Hát azt kell nekünk kitalálni – kapta el a lány az újra elesni készülő herceget. Az egyik karját áttette a vállán és végül így indultak el. – Vagyis tegyük fel, hogy Margó megszerezte az amulettet, de nem tud vele mit kezdeni, mert csak Wojira tudja használni... – kezdett el gondolkodni.

– Ki az a Margó? – nézett rá kérdőn a fiú.

– Aki miatt itt vagy – mondta. – De nem ez a lényeg... Szóval Margó pénzt akar és egy helyet, ahol biztonságba rakhatja az amulettet, míg előre nem haladt... A felfedezők klubbja! Ott lesz az amulett!

– Te máris... – csodálkozott el Kalmaar, milyen gyorsan vág Emília esze – kitaláltad?

– Igen és indulnunk kell! – rántotta magával a fiút a város felé.

Már egy jó ideje sétáltak, mikor a herceg végre belejött a lábainak használatába, így pedig elereszthette a lányt. Eközben a várost figyelte. Tele volt technológiával és égig érő épületekkel. Nagyon más volt, mint amilyennek először gondolta a felszíni világot.

– Szóval ezen a szánalmas helyen laksz? – kérdezte, nem mutatva valódi érzéseit.

– A város mellett lakunk. Egy kolostorban – válaszolta a lány kurtán. – Egy hegyen.

– Egy hegyen?

– Igen és pontosan 1035 lépcsőfokot kell megtenned hogy felérj – magyarázta a lány.

– 1035 lépcsőfokot kell megtenned?! – akadt ki teljesen a herceg. – Minden egyes alkalommal amikor elmész és visszamész oda?!

– Kalmaar – állt meg hirtelen a lány. – Szerinted miért nézek ki ilyen jól? Ezzel tartom fitten magam. Ahogy mindenki más is.

– Jaj, a végén nehogy elszálljon a fejed! – forgatta meg a szemeit irritáltan.

– Szörnyű vagy, ugye tudod? – nézett vissza rá érdektelenül a lány, mire hatalmasat korgott a gyomra.

– Mi volt ez? Egy tengeri szörny él a gyomrodban? – nézett végig rajta kérdőn a herceg.

– Nem, csak nem ettem ma semmit, mert pont a reggelinél lett megmérgezve a király! – ellenkezett a lány, ahogy szétnézve azonnal meglátta azt az ismerős feliratot. – Gyere, ugorjunk be enni mielőtt odamegyünk – indult el Emília, majd egy egyszerű mozdulattal benyitott az étterembe.

– Chen tésztázója, a napi menü... – kezdte el olvasni a fentről lógó táblát Kalmaar. – Hé, a te neved is Chen, ugye?

– Igen, ez itt apám tésztázója. Ha nem vennéd észre – mondta, ahogy oda sem figyelve rá a pénztához sétált. – DARETH! – kiabálta a férfi nevét, mire az hirtelen meg is jelent a pénztárgép mögött.

– Hali Emília! Mivel szolgálhatok? – kérdezte, ahogy a lányra nézett, majd mögötte a hercegre. – Ohh, már értem! Running sushi két főre! A ház ajándéka – magyarázta a férfi, miközben valamit beütött a pénztárgépbe. – Az a hely szabad, nyugodtan üljetek le és egyetek, meg minden amit a mai fiatalok a randijaikon csinálnak – magyarázta, mire mind Emília, mind Kalmaar elpirult.