Új kor - Az örökség

11.fejezet: A szerencse forgandó

Nos ezzel a fejezettel vége a kötetnek és az utolsó fog következni! Érdekel a véleményetek, szóval szívesen várom érzéseiteket a kötettel vagy a könyvvel kapcsolatban!
Emília olyan rég volt temetésen, hogy alig emlékszik rá. Ha emlékezete nem csal volt vagy hat éves amikor a szülei mesterei eltávoztak az élők közül. Igazából nem is volt tradicionális temetés. Kissé homályos volt, csupán arra emlékezett amikor virágszirmokká váltak, melyet magával cipelt a szél el, Ninjago távoli pontjaira.

Ez sem volt egy mindennapi temetés, hisz egy ráknak szólt. Már eltelt vagy két nap, a szülei és a csapata visszaértek, a neve is tisztára volt mosva.

– Megtaláltátok az amulettet? – kérdezte az anyja mellette állva, ahogy a lány azt figyelte, hogyan engedi útjára a vízen Kalmaar a barátját.

– Bentho... vagyis Maar elvette tőlünk. Valószínüleg már fel is keltette Wojirát – válaszolta Emília laposan. – És jön, hogy elfoglalja Ninjagot.

– Akkor nekünk készen kell állnunk – sóhajtotta az anyja, majd bekapcsolta a rádióját. – Adjatok parancsot a város kiűrítésére.

– Ennyire rossz? – jött Elina hangja.

– Igen, sajnos. Ha nem bánnunk vele valakinek vissza kell hívnia őket – magyarázta Nya, egyértelműen az ők alatt Garmadonra, Julietre és Smaragdanira gondolva. Ezzel pedig egyértelműen meg lett adva milyen nagy veszélyt is jelentett Wojira.

– Értelek. Akkor kiadjuk a parancsot.

– Anya... Egyszer már le lett győzve Wojira. Ki és hogy tette? – kérdezte Emília Nyat.

– Nyad volt az, egy nagy harcos, a víz első elemi mestere. És ahogy látod róla kaptam a nevemet is. Úgy tartják megnyitotta a szívét a víznek és eggyé válva az elemi erejével győzte le Wojirát – mesélte. – De ne próbáld meg. Nyad lehet győzött, de borzasztó árat fizetett érte. Elvesztette magát és semmivé vált.

– Van másik megoldás rá – jelent meg Artemis a letört Kalmaaral az oldalán. – A nyilaim. Erősebbek mint bármi ebben a világban. Ha azzal eltaláljátok a Wojira fején lévő amuletteket, széttörhetitek őket – magyarázta majd a hátáról levette az íját és a fiának tartotta.

– Ez most...? – kérdezte értetlenül, ahogy az anyja a kezei közé nyomta.

– Megörökölted az elemi erőmet, így úgy helyes ha ezeket is odaadom neked. Nem mellesleg már túl öreg vagyok ahhoz, hogy legyőzzem Wojirát.

– Ezért értettem Crabbyt, amikor...?

– Igen, ezért.

– Ígérem gondját viselem – simította végig ujjait az íjon. – A nyilak?

– Az elemi erőd teremti elő őket. Ezért erősebbek mint bármi ebben a világban.

– Elpusztítom Wojirát és megbosszulom Crabby halálát – nézett rá a szemeibe elszántan. Semmi sem fogja megállítani őt. Megöli Maart ha kell.

– Itt is vannak – jelent meg Mason, mutatva az egyre emelkedő tengerszintre. – Jó újra látni Artemis.

– Szintúgy, bár nincs idő a köszöntésekre. Előbb le kell győznünk a mélyben alvót.

– A többiek a mecháknál vannak, készenlétben. Mi addig segítsünk a kiürítésben.

Így is történt. A víz elárasztotta a várost, szinte már csak a felhőkarcolók tetején volt biztonságos. Szerencsére Új Ninjago Cityt a merlopiaiak segítségével hamar sikerült kiüríteni, így nem maradt szinte senki.