Thor x Reader⚡🔨

138 5 2
                                    

HeyHey!
Ezt a részt Csokiiiiiiii123 kérésére írtam, aki kicsit feladta nekem a leckét Thorral, de remélem kiálltam a próbát és össze hoztam egy legalább elfogadható oneshot-ot. És mivel itt az új év, gondoltam miért ne írnám bele az ünnepet is. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

T/N - te neved
Sz/Sz -szemed színe
Hossza: 2642
E/1

-Ugyan T/N, szórakozz már egy kicsit. Biztos jól éreznéd magad, ha elengednéd a gátlásaid. -vigyorgott rám Tony a szilveszteri kavalkád kellős közepén, majd tovább állt otthagyva engem a pultnál azzal a kevéske italommal, amihez eddig hozása sem nyúltam. Épp az év utolsó napja volt, amit a többiek, mint mindig, meg akartak ünnepelni. Én sem láttam akadályát, de persze nekem nem volt annyira kedvem részegre inni magam és mellé még olyan sokat enni, hogy biztos a mosdóban kössenek ki a wc felé hajolva. Ami azt illeti én idén nem nagyon láttam értettem ünnepelni az új évet. Régebben szerettem, de azóta rájöttem, hogy nincs benne semmi nagyszerű. Úgy értem persze, szép a tüzijáték, meg vége az évnek, de az emberek fogadalmakat tesznek amiket persze nem tartanak be és elhatározzák, hogy a következő év nem lesz olyan borzalmas, mint az eddigiek, de ez sosem így lesz.

Jó, igazából nekem ezekkel nem is volt komolyabb problémám. Inkább olyan dolgok vannak számomra a háttérben, amikről én tehetek és nem más emberekhez vagy hagyományokhoz kötök. Úgy egy hónapig még figyelembe se akartam venni a saját bajaimat, de november végén jöttem rá, hogy mindjárt itt az újév és megint jönnek a szokásos dolgok és újra eljött az esélye, hogy még egy év kínkeserves szenvedésnek tegyem ki a szívem, mint eddig mindig.

Minden évben ugyan azt az egy dolgot fogadom meg, már nem is tudom hány éve. Talán szinte már az óta, mióta először megismertem őt. De mit tehetnék? Minden évben azt fogadtam meg magamnak, hogy vagy éjfélkor vagy a következő évben elmondom neki, hogy mit érzek iránta. Persze ezt már minimum 4 éve mondogatom. De mindig megszegem az igéretem és már kicsit kezd elegem lenni ebből az egészből. És hiába hiszem, hogy a következő év jobb lesz, mindig ugyan olyan szörnyű volt.

Elhatároztam, hogy most nem ezt fogom megfogadni. Amit a következő évre fogadok az az lesz, hogy végre túl teszem magam rajta és hogy nem hagyom, hogy tovább olyan érzéseim legyenek iránta, mint amilyenek az elmúlt években voltak és amiket nem lett volna szabad éreznem. Főleg mivel barátnője volt. Vagyis legtöbbször volt. Néha azért előfordult, hogy szakítottak, de nem hosszú ideig. Olyankor mindig ébredt bennem egy kis remény, hogy van esélyem és végre elmondhatom a szívem legnagyobb titkát, de általában mindig megijedtem, hogy ha elmondom lehet minden valóságos lesz vagy az is rengetegszer játszódott le a fejemben, hogy visszautasít. Persze olyan is volt, hogy már szinte másnap együtt voltak. Így végül minden egyes olyan alkalommal amikor kiderült, hogy megint együtt voltak a szívem haldoklott és azzal együtt minden reményem is.

Ami azt illeti Thor és Jane szerelme elég szeszélyes volt számomra. Janet nem is kedveltem, bár lehet ez a féltékenység miatt van, amit legbelül nagyon erősen tápláltam a nő irányába. Persze ezt sosem mutattam ki, ugyanis nem hiányzott a balhé. Nem is igazán beszélgettem még vele, csak akkor, ha muszáj volt Thor miatt. Ellenben vele minden olyan, más volt. Thor mindig kedves volt velem, sokat beszélgettem az istenséggel és egyszerűen imádtam a humorát és a boldog kisugárzását. Már szinte az első találkozás alkalmával beleszerettem. Végülis egy Isten. Méghozzá nem is akár milyen, hisz nagyon jóképű, erős, jó lelkű, kedves, vicces és tisztelet tudó. Ki ne tudna szeretni egy ilyen embert? Akarom mondani Istent.

☆Marvel Oneshots★Where stories live. Discover now