Szerintem a cím mindent elárul.
Kis Marvel novellákat/egyperceseket írok ide, mert sok a felesleges agyszüleményem.
Kéréseket elfogadok. Karakterekkel és színészekkel is egyaránt lehet kérni.
A karakterek a Marvel és Sten Lee tulajdonai, kivéve a...
Most költöztem be egy gyönyörű kis kertes házba és már mentem volna köszönni a szomszédaimnak, amikor tőlem nem messze egy ember feje zúzta át a fakerítést. Hallottam még egy kislány kuncogását, majd láttam, hogy a férfi mosolyogva hajtja a fejét a járdára, ugyanis háton feküdt.
Csak pár lépésre voltam tőle, ezért odamentem, hogy megkérdezzem jól van-e.
-Elnézést. -intettem felé mire meglepetten rámkapta a tekintetét. -Üdv! Csak érdeklődni szeretnék, hogy jól van? -kérdeztem egy halvány mosollyal, mert úgy nézett rám, mintha valami hihetetlen dolgot csináltam volna, azzal hogy odamentem. De ezt betudtam egy enyhe agyrázkódásnak.
-Öhm... Igen. Jól vagyok, köszönöm! Csak egy kicsit bevertem a fejem... -motyogta a végét mire én halkan elnevettem magam.
-Esetleg szabad megkérdeznem, hogy mégis mi történt? -folytottam vissza a nevetésem. Nem tudom miért, de valami nagyon megtetszett a férfiban. Talán az, hogy lehet még nálam is kétballábasabb. Vagy hogy képes ezen mosolyogni.
-Csak játszottunk a lányommal és kicsit túlzásba estünk aminek ez lett az eredménye. Egyébként Scott vagyok. Scott Lang. Nagyon örülök. -mosolygott fel rám, majd ki akart bújni a kerítésen lévő jukból, de amikor megemelte a fejét, beverte a homlokát, így visszaesett a földre miközben felsziszent. Én ez miatt ismét halkan felkacagtam, de valamilyen szinten -nem is tudom miért, hisz csak most ismertem meg- bántott, hogy van egy lánya, mert akkor biztos van egy szerető felesége is. De mégis miért bánt is ez engem? Hisz még nem is ismerem a férfit. De valamiért a kék szemei nagyon megfogtak. És a bénázása is kicsit. Hisz már rég nevettem ilyen jót.
-T/N vagyok, az új szomszéd, és elnézést, hogy nevetek, csak kissé saját magamra emlékeztet. Én is ilyen ügyetlen vagyok, szinte a nap minden szakában. -mosolyogtam le rá alábbhagyva a nevetéssel.
-Apa, kivel beszélgetsz? -jött egy kislány szinte imádnivaló hangja a kerítés másik oldaláról.
-Csak az új szomszédal ismerkedem Cassie. Segítesz apának kimászni innen? -kérdezte a férfi, majd sikeresen visszabújt a kerítés másik felére. A juk viszont még ott tátongot a fadeszkákon.
-Nekem mennem kell még köszönteni a többi szomszédot, de igazán örülök, hogy megismerhettem magát és a lányát. -emeltem fel kissé a hangom, hogy a magas kerítésen túl is hallják.
-Rendben, én is örültem. Viszlát! -kiabált vissza és ezzel el is sétáltam köszönteni másokat. De valamiért végig ezen a férfin járt az agyam.
Timeskip, mert Louis ismét mond egy irdatlan hosszú és értelmetlen történetet Scottnak.
Reggel le akartam menni a közeli parkba sétálni egyet, mikor valaki megszólalt közvetlen mögöttem.
-Jó reggelt T/N! -hallottam egy ismerős hangott, mire annyira megijedtem, hogy gyorsan megfordultam, viszont összeakadtak a lábaim és majdnem hanyadt estem a járdán. De szinte az utolsó pillanatban nyúlt utánam egy kar, ami megtartott a derekamnál fogva. Mikor ránéztem, Scott arca volt velem szemben, ami mellesleg alig volt pár centire az enyémtől.
Már vagy 1 hónapja lakom itt. Ezalatt kicsit megismerkedtem a szomszédaimmal. Viszont Scott nejét eddig még nem láttam, ahogy Cassiet is csak ritkán. Mondjuk ennek több oka is lehet, mondjuk munka vagy szabadidős programok, ugyanis Scottal is alig találkoztam néha. De akkor is szörnyen megkedveltem és ez lehet, nagy hiba volt a részemről.
-Jól vagy? -állított talpra rögtön Scott ami miatt visszatértem a valóságba. -Sajnálom hogy megijesztettelek! -tette még hozzá.
-Jól vagyok és semmi baj! -mosolyogtam rá kedvesen. -Csak megint kétballábas voltam. -nevettem fel.
-Mond csak, hová mész? -érdeklődőtt és elkezdett mellettem sétálni.
-A parkba sétálni.
-Elkisérhetlek? -kérdezte miközben kissé reménykedve nézet rám.
-Hát ha a feleségednek nem okoz gondot, hogy egy másik nővel sétálgatsz. -probáltam utalni arra, hogy milyen félreérthető lenne a helyzet.
-A feleségem? -nézet rám értetlenül mire én csak bólogattam. -Nincs feleségem. Vagyis volt, de már elváltunk és van egy férje. Cassiet, a lányunkat pedig közösen neveljünk. -mondta szerintem azért, hogy ne legyen köztünk félreértés, nekem pedig ettől leesett az állam. Mármint csak képletesen ugyanis probáltam leplezni a döbbenetem. Szóval nincs senkije. Vagyis remélem. Azt hiszem menthetetlenül beleestem ebbe a férfibe, már akkor amikor ő meg fejjel eset bele a kerítésbe...
-Óóó... Értem. Szóval most nincs senkid? -probákoztam finoman rákérdezni mintha csak egy egyszerű baráti beszélgetés lenne és belül nem reménykednék abban, hogy a válasz olyasmi lesz, hogy "nincs".
-Jelenleg senki. És neked? -kérdezet vissza barátian.
-Nincs! -de örülnék, ha te majd lennél nekem. Tettem hozzá magamban. Mi ütött belém? Eddig még nem csináltam ilyet.
-Értem. -mosolygott.
Timeskip, mert Scott elvitte sétálni a nagy hangyáját és mindenki megbámulta őket, majd Stan megszólalt az utcán hogy " De különös egy kutya fajta..."
Scottal már egy és fél éve együtt vagyunk. Azóta a séta óta Scott rengeteg randira elhívott. Megismerkedtem Cassievel és nagyon megkönnyebültem amikor azt mondta, hogy kedvel. Scott feleségével és az ő új férjével is találkoztam már. Na meg persze a kissé furcsa, de annál kedvesebb barátaival/munkatársaival. A párom pedig ez idő alatt elmesélte a múltját, és azt hogy egy igazi szuperhőssel járok, ami először meglepett, de már ehez is hozzászoktam.
Az viszont hogy bemutatott a Bosszúállóknak eléggé meglepet. Az oké hogy találkoztott már velük, de hogy jó barátok is, azt nem tudtam. Most éppen a nappaliban ülünk ugyanis már összeköltöztünk fél év után.
-Édesem, te akarod elmondani Cassienek, hogy lesz egy kis testvére vagy mondjam majd én? -kérdeztem egy nagy mosollyal felé sandítva, mintha ez teljesen normális kérdés lenne.
-Szerintem majd én elmondom. Ez mégis csak egy.... -kezdte belemerülve a munkájába, majd amint rájött mit is mondtam felkapta a fejét. -Vá-várj! Mit is mondtál az előbb? -kérdezte kissé döbbenten.
-Csak azt kérdeztem, ki mondja el a lányodnak, hogy lesz egy kistestvére? -kérdeztem meg újra ismét amolyan mindennapi hangsúllyal, de már óriási mosollyal az ajkaimon.
-Úristen! -pattant fel ezzel fellökve minden vázlatát és papírját, majd engem is mosolyogva felkapott a kanapéról és olyan szorosan ölelt, mintha sosem akarna elengedni. -Olyan boldog vagyok! Lesz egy kisbabánk! -engedett el de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Az övé csillagot az örömtől és az izgatotságtól. -Fiú lesz, vagy lány? Fiút szeretnék vagy egy kislányt. Mindegy csak a kettő közül valamelyiket. -bújt a nyakhajlatomba és motyogta a mondat végét.
-Hát végülis, nincs túl sok más választásunk. -nevettem fel. -Örülök, hogy örülsz neki. Csak majd szólj rá a hangyádra, hogy ne merje felfalni a babát!
Tanulság: Scottal az élet viccesebb.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
HeyHey! Jelenleg Scottal hoztam egy részt, mert én személy szerint nagyon bírom a karakterét. Remélem tetszett nektek a rész! További szép reggelt/napot/estét vagy esetleg késő éjszakát!
