Szerintem a cím mindent elárul.
Kis Marvel novellákat/egyperceseket írok ide, mert sok a felesleges agyszüleményem.
Kéréseket elfogadok. Karakterekkel és színészekkel is egyaránt lehet kérni.
A karakterek a Marvel és Sten Lee tulajdonai, kivéve a...
Ott voltam neki az első nap a suliban. Én voltam akinek először elmondta, hogy ő Pókember. Ott voltam amikor Tony Stark megkereste őt. Ott voltam Németországban, a szállodában amíg ő harcolt és mikor visszajött, én segítettem ellátni a sebeit. Ott voltam amikor szerelmes volt Lizzbe, hiába törtem össze belülről, végig kiálltam mellette. Mikor Lizz elment és Peter miatta szomorkodott én végig ott álltam mellete. Ott voltam és aggódtam érte amikor eltünt a buszról és felment az űrbe. Ott voltam mellete amikor Mr. Stark temetésére ment és végig próbáltam tartani benne a lelket. Majd ott voltam amikor Mj után kezdett epekedni és segítettem neki a tervében, hiába tört darabokra a szívem ismét. Láttam, ahogy mindketten bevallják az érzéseiket és az első csókjukat váltják. Az volt a legnagyobb fájdalom amit addigi életemben tapasztaltam.
Miután Mj és Peter egy párt alkottak Peter engem is próbált bevonni a hétköznapjaikba. Nehezen ment neki és én mindig harmadik keréknek éreztem magam. Mi tagadás, az is voltam... Míg kiskorunkban Peter először hozzám jött, ha valami fontosra jött rá, vagy valami nagyszerű dolog történt, most Mj-hez ment elsőnek. Kiskorunkban szinte az egész napot együtt töltöttük, míg most alig látom őt naponta, vagy néha már hetente. Ha együtt is voltunk Mj ott volt velünk és legtöbbször egymással foglalkoztak engem figyelmen kívül hagyva. Míg ők egyre jobban érezték magukat együtt, én úgy törtem össze napról-napra egyre jobban. Fájt, hogy Peter mást szeret. Fájt, hogy már nem voltunk együtt annyit. Fájt, hogy Mj a barátnője. Fájt... hogy nem én vagyok az...
Ha korábban bevallom neki az érzéseim, vajon máshogy alakultak volna a dolgok? Ha hasonlóan viselkednék és néznék ki mint Mj, akkor talán én is tetszenék neki? Annyit törődtem vele, annyit vigyáztam rá, annyit szerettem őt a sok fájdalom és gyötrődés ellenére. Ő ezeket észre sem vette? Vagy csak teljesen normálisnak hitte? Észre sem vette volna a hamis mosolyom, a megjátszott nevetésem és az összetört szívem? Pedig elméletileg ő lenne a legjobb barátom.
A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben Peter és Mj körül. Szinte minden közös emlék átfutott a fejemen. Amikor először találkoztam velük, a Peterel közös gyerekkorunk, a sulis évek, a fájdalmak, a sok féltékenység és harag és minden más, ami az életemben velem történt. És hogy miért pergett le előttem az életem? Mert amikor az ember a halála előtt van még visszapörgeti az életét, hogy találjon valami megnyugvást. Nekem ez nem nagyon sikerült. Az egész életem arról szólt, hogy olyanra vágytam, ami soha nem lehetett az enyém. És már nem is lesz.
De a halálomnál tartottam... Épp Peter kezét fogva lógtam le egy nagyon magas épületről. Peter másik kezét Mj fogta. Nem tud felhúzni mindkettőnket legyen akármilyen erős is. Hiába fogja a kezem, tudom, hogy akit elfog engedni az biztosan nem Mj lesz. A szemem tele könnyekkel, a lábam fáj az előző esésemtől egy robbanás miatt és a szívem maradéka majd meghasad a tudattól, hogy semmi esélye annak, hogy engem fog választani és megmenteni.
-Peter... -szólalt meg Mj elhaló hangon könnyekkel a szemében. Nekem már folyt a könny az arcomon, de nem szólaltam meg. Tudtam, hogy teljesen felesleges lenne. Peternek is folytak a könnyei, a tekintete pedig kettőnk között járt. A kezei remegtek a rajtuk lévő sérülések és a megerőltetés miatt. Végül úgylátszott döntést hozott. Láttam rajta, hogy nagyon nehezen hozta meg és azt ahogy már folynak a könnyei. Hallottam ahogy felkiált miközben erősebben fogta a karunkat és megpróbált felhúzni mindkettőnket, de nem ment neki. Rámnézett a könnyektől csillogó szemeivel amik megbánást és mérhetetlen szomorúságot sugároztak. Itt már nem volt egy csepp kétségem sem.
-T/N... Annyira sajnálom... -ez volt az utolsó amit Peter Parker mondott nekem mielőtt elengedte a kezem és hagyott a mélybe zuhanni. Mintha lassított felvételben történt volna minden. Ahogy elengedte a kezemet, ahogy az arca egyre csak távolodott tőlem, ahogy a szél tombolt zuhanás közben és ahogy láttam, amint Peter megfogja Mj másik kezét és felhúzza őt.
-Megbántam hogy beléd szerettem Peter Parker... -mondtam a semmibe csak magamnak. Ez volt az életem és az életemben az egyetlen fájdalom. Vagy ha nem is az egyetlen, de a legnagyobb. Az hogy beleszerettem valakibe, aki sosem tekintet rám máshogy, mint egy egyszerű barátra. Hogy olyanba szerettem, aki sosem lehet az enyém. És csak most a halálom előtt jöttem rá, hogy nagy hiba volt. De persze ennek ellenére még most is szeretem őt. Ki tudja miért...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Sajnálom, hogy nem tettem fel rész egy ideig, de a karácsonyi és újévi szezon nekem kicsit zűrös volt és most is csak azért tudtam ezt a kettőt megírni, mert rettentően ideges vagyok a holnapot illetően. Holnap lesz a szallagavatóm és ki kell álom egy csomó ember elé táncolni és ha ez még nem lenne elég 7-től 10-ig be leszek zárva a sulimba a tanáraimmal és osztály/évfolyam társaimmal a bál miatt, amin én nem is akartam megjelenni, de kötelező lesz, mert máskülönben leszedik a fejem. Bruh...🙄😒 Kívánjatok szerencsét, mert szükségem lesz rá... Vagy azt, hogy essék pofára, az legalább vicces is lenne.😜
És utólag is Boldog Karácsonyt🎄 és Újévet🎉 minden kedves olvasómnak!
Rendkívül hálás vagyok hogy olvassátok ezt a... bármit is, amit írok. XD De most komolyan, imádlak titeket!!!❤❤ Bye!!🥰
