Az álom mi éjjel jön a vége mindennek, felém mutat és elé tol a sötét végzetnek.
Ha láttad, ha már egyszer is érezted, az a valóság jele minden belső érzetnek.
Mert azok igazak és nem tévednek, bár olykor erősen vadul darabra tépkednek.
Te akarhattad, te kérhetted, de ők nem hallottak s nem értettek.
Éjjel jön a tudatalattból, néha oka az, hogy mindenre haragszol.
Menekülsz saját magadtól, utakat nem találsz magas falaktól.
Nem nézel bele a múltba, nem gondolsz vissza a hosszú útra.
Nem mersz semmit tenni vele, mert az több mint a semminek a fele.
De le kéne már zárni, minden sötét árnnyal szembe szállni.
Végre új utakra lépni, járni, ahol mint egy meglepetés jöhet bármi.
Ne félj, és néz szembe, a tudatalatt elveszett a részletekbe.
Minden reggel homályosan kezdődik, de te csak számolj el több mint kettőig.
S, tarts ki az utolsó erőig, míg lábad az élet lépcsőjén lassan lépcsőzik.
Juss el távolabbi mérföldig, s ne kérdezd ily verseket miért költik.
Tán azért, hogy rá lelj magadra, vagy mert el lettél hagyatva.
Lehet azért, hogy hallgass a szavakra, mert velük leszel egy egész forma!
