Egy-két hangos szó, semmi sincs mi a világban tényleg jó!
Bizalmat adni már nehéz, mert mind rossz az mit miatta meg élsz.
Élünk, de csak hazudni tudunk, igazából nem tudjuk hova jutunk.
Nem tudjuk merre visz az utunk, mert őszinteség helyett inkább hazudunk.
Egyszer jó, egyszer rossz, kérdem tőled mi vagyok én neked most?
Egyszer fontos egyszer féreg, legalább ne hazudj ennyit kérek... Tényleg.
Azt hisszük, hogy szeretnek pedig nem más az mint puszta mese.
Meg kapod a valóságot... Nesze.
Igaz vagy sem, de mind hibáktól bűzlünk.
S, erre rá jövünk, ha a valóság vonatára fel ülünk.
Tönkre tenni másokat már - már élvezet, S, hogy más út van e, már én is kétkedek.
De valahol, legbelül mégis reménykedek.
Hogy az ember nem hoz magára ítéletet.
Szép mosoly, szép szavak, de annak undorító íze a torkomon akad.
Szépen festesz mint egy festmény, csak belőled hiányzik az erény.
Mi emberré teszi az embert, ne használd a szívet úgy mint egy fegyvert.
Élethűen állsz előttem, de én miattad ezer darabra megtörtem.
Mert igaznak hittem szavaid, mint a világét.
Pedig az ember beszéde egy egyszerű színjáték.
