Ez az érzés kétszínű és furcsa, írok egy szöveget arra az öt húrra.
Tökéletes vagy olyan emberi, olykor már ott van mégis a jót keresi.Lesz olyan is, hogy elveszve érzed magad.
De az élet mellett, az idő is gyorsan halad,
Jut a rosszból és jóból is egy két falat.
Aztán meg csak az értékes morzsa marad.Azt mondják jár a jó az embernek,
Én köszönetet mondok istennek.
Mert ha többet nem is, de én kaptam már belőle,
Miután az élet a lelkemet, sok darabra megtörte.Az igazság ott van a szemünk előtt!
Csak a kíváncsiság vágyakkal meglőtt.
De a kisfiú már réges rég felnőtt.
Látott gyengeséget meg sok erőt.Nem érzi jól magát a világban, ezt fejezi ki néha sok szó számban,
Párban pár, kézben kéz, de vajon az álom mikor lesz teljesen kész?Annyit érsz amennyit gondolnak rólad,
Pedig ők is tudják, hogy ennél jobb vagy.
Ez van néha bízni sem érdemes,s ha igen intő jel, hogy óvatosságban légy sikeres.