A kapcsolatokat molekulákra bontom, nem tudom, hogy mit kéne mondanom.
Igazából nem is tudom mit érzek, olykor egyszerűen csak egy kis időt kérek.
Mindig valami miatt élek, de az a valami folyton csak téved.
Nem tudom, hogy érted, de ez számomra is fejtörő... De tényleg.
Nézek másokat séta közben, ahogy lesznek egyre csak egyre többen.
Azt mondták a bölcsek, bizalom helyett inkább bort a pohárba töltsek.
De ha az érzelmek megölnek, a megoldásra rá, hogy jöjjek?
Én csendben de ők hangosan, telnek a napok egy kicsit bajosan.
A kevesebb néha több, mondja fülemben a zene.
Néha csak a csend marad, meg a magány szele.
De vajon ez eleget tesz e?
Ha a világ káoszba veszne?
Nem tudom, csak kérdezem, mert belülről hajt a félelem.
Ez mind amit tudok, hogy megyek, de mégis sehova se jutok.
Ennyi ez semmi több, csak hogy az a valami mindig előre lök.
Nincs ember, nincs érzelem, nincs gondolat, ezért nincsen félelem.
