Mesélnek az írások, szavaim helyett, arról hogy mi is történt.
Miként élem meg a változó, hatalmas lelki örvényt.
Kaotikus érzelem tenger, a lélek csendjének jele te leszel.
Addig írom le miket érzek, s hogy ezek belül darabokra tépnek.
Bárcsak tudnád mennyire csoda ez, de már csak a múlt suttogja ezt.
Jobb se volt, sose lesz már, a bűnökért mindig sötét magány jár.
Mert büntetni kell ki bűnös, csak most minden hideg, olyan hűvös.
Nem tudom leszek-e még üdvös....
Akarnék, vágynék rá örökké, ha szememről a könnyet ő le törölné.
De ez csak remény semmi más, hisz úgyis mindig a fejemben jársz.
Mert ez volt a legjobb az életben, az időt remélem vissza tekerhetem.
Vissza... Vissza akarom, hogy újra kezdeni legyen rá alkalom.
S addig össze-vissza vannak a sorok, míg nem állnak helyre a dolgok.
Rólad írok még a jövőben, megjelensz sok versben, s sok kötetben.
