BAD LOVER - Jungkook ff. [~Befejezett]

23. Rész - Várj még

Csend telepedett ránk. Szinte már azt is hallottam, ahogy Jungkook agya járt, annyira gondolkozott azon, hogy hogyan írja körül azt, amit mondani akart. Bűntudata volt igen, de úgy éreztem, hogy nem amiatt nehéz elmondania a történteket, mert szégyellte azokat (vagyis hát, amiatt is), hanem mintha nem mondhatta volna el.

Kinek a titkát őrzöd Jungkook?

Figyeltem az sötétbe burkolózott énjét. Az ujjait továbbra is idegesen tördelte, ajkát rágcsálva kifújta az addig bent tartott levegőjét, majd felém fordította fejét. Száját vékony vonallá préselte és lenézve a cipőjét kezdte bámulni.

- E.. emlékszel a bátyámra Sugára? - törte meg hirtelen a csendet. Amint eszembe jutott az említett, egy kellemetlen borzongás futott végig a gerincemen. Kényelmetlenül léptem egyik lábamról a másikra, végül pedig csak bólintottam. - Nem tudom meséltem- e neked anno, hogy sokat drogozott egy időben. Habár lehet te is érzékelted rajta mikor találkoztatok, hogy nincs minden rendben vele. - mesélte én pedig habozva, de bólintottam. Igaz nem sokat találkoztam Jungkook bátyjával, de nem tett rám mindig jó benyomást a menta hajú férfi. Fura volt és sokszor ijesztő. Így visszagondolva pontosan úgy viselkedett, mint aki függő volt.

- Nem szeretném hosszan ecsetelni a történteket, de ... - Kook is habozott. Látszott rajta, hogy nehéz neki újból átélnie a dolgokat. - Nem.. nem is rá akarom fogni, de... - hevesebben kezdett el lélegezni. Érződött rajta, hogy kezd bepánikolni, ezért nyugtatóan a karjára simítottam a kezemet, hátha ezzel picit segítek a feldúlt énjének. Felém kapta a fejét, majd a felsőtestével is irányomba fordult. - Seo. A bátyám drogozott.. kő kemény függő volt és képtelen voltam leszoktatni róla. Hisz... - beletúrt idegesen a hajába. - ...hisz ismerted annyira, hogy tudd ő a világ legmakacsabb embere. - hisztérikusan felnevetett.

- Egyik éjjel egy téglával betörték az ablakunkat egy üzenettel, miszerint ha nem fizeti ki a tartozását akkor az ujjai fogják bánni, majd engem kínoznak meg. Tartozott a dílerének. - én csak nagyokat pislogva hallgattam, ahogy ismét újraéli a múltját. Még koránt sem volt vége a történetnek, de már rossz volt látni Jungkook egyre jobban széteső énjét. - Egyből paranoiás lett és még gondolkodni se volt időm, olyan gyorsan pakolt be két bőröndöt, hogy fel se tudtam fogni, majd széttörte mindkettőnk telefonját mondván, hogy "nehogy bemérjenek.". Egy óra múlva már egy másik városban voltam, az idegbeteg bátyámmal szállás nélkül. - alig akartam elhinni amiket mondott. Hisz ilyen nem történhet, nem?

- Én igyekeztelek felhívni, de ne haragudj, senkinek sem tudom megjegyezni a telefonszámát fejből és kicsit sem segített az, hogy nem vagy egyik platformon sem. - makogta. - Körülbelül 2 hónapba telt mire végre ki tudtam lépni az utcára, mert a bátyám annyira paranoiás lett, hogy nem engedett sehova.

- Akkor miért nem jöttél el hozzám, hogy elmagyarázd? - kérdeztem.

- Én... én elmentem. De akkor már nem laktál ott. - lehajtotta a fejét.

Igen. Valóban nem laktam már ott, hisz mély depresszióba süllyedésem miatt képtelen voltam elmenni dolgozni, ami miatt kirúgtak, nekem pedig vissza kellett költöznöm drága szüleimhez, akik folyton azzal a bizonyos "én megmondtam" fejjel néztek rám.

- Pár hónapra rá jutott csak eszembe, hogy elmehetnék a sulidhoz és bevallom láttalak. Ott voltál a barátaiddal, boldogan. És bár mostmár látom, hogy a legrosszabb döntésem volt, azt gondoltam, ha sikerült ilyen jól túl tenned magad rajtam akkor nem jövök vissza az életedbe ismét elrontani mindent. - fájdalmakkal teli szemekkel nézett rám. Akkor már az én szemeimbe is könnyek gyűltek.

- Jungkook.. én akkor szenvedtem a legjobban. Tudod milyen volt magamra erőltetnem azt a mosolyt? Miközben enni se volt kedvem, annyira elmerültem abban, hogy vajon mit szúrhattam el, hogy itt hagytál... Tudtad, hogy mindvégig csak magamat hibáztattam? - muszáj volt még azt a kicsinyke szálkát is kibeszélnem magamból. Túl tettem rajta magam és ha tényleg igaz volt amit mesélt, akkor meg is tudtam akkor neki bocsátani, de ha nem mondtam volna ki az utolsó csepp fájdalmamat is, biztos lehettem benne, hogy még gyötört volna egy jó ideig.

Szomorúan nézett engem, karjait maga mellett lógatva. Elnézve megtört énjét kedvem lett volna magamhoz húzni és jól megölelgetni, de még úgy éreztem nincs itt az ideje ennek. Türelmesen vártam rá, mivel észrevettem, hogy igyekszik folytatni a történetét, de úgy nézett ki, hogy jobban ment neki ha nem velem nézett farkasszemet, így inkább megint a peremre támaszkodott.

- Sok időmbe került mire találtam egy munkát és összegyűjtöttem annyi pénzt, hogy erre az egyetemre tudjak járni és a koliban lakni. - mondta komoran.

- Na és Yana? - kérdeztem egy picit várva.

- Yana? - fájdalmasan felnevetett. - Yana volt az első, aki érdeklődött irántam itt. Tetszettem neki én pedig úgy gondoltam ő talán segít téged elfelejteni. - ismét az ujjait morzsolgatta, de ekkor már nem volt ideges csak láttam rajta, hogy elfáradt. Rettentően elfáradt lelkileg az elmúlt években.

- Akkor azért nem szeretnél engem, mert Yana nagyon fontos a számodra ugye? - kérdeztem letörten egy szomorú mosolyt erőltetve magamra.

- Én.. én nagyon szeretnélek. Hisz te is látod Seo, hogy majd megbolondulok érted. De még kell egy kis idő, hogy ki tudjam találni, hogyan vessek Yanával véget a kapcsolatunknak, hisz ő nem tett semmit. Sőt mindig jó volt hozzám.. - gyengéden simított rá a könyökömre, miközben testével felém fordult.
- Tudom, hogy sokat vártál már rám, de kérlek csak egy kicsit várj még.

Hogy is tudtam volna ellent mondani azoknak a hatalmas, igéző szemeknek? Hogy tudtam volna neki ellenállni? Hisz egyértelmű volt, hogy ez a férfi akármennyire megbánthatott én ugyanolyan rózsaszínfelhőben úszva táncoltam volna vissza hozzá, s mindez nem hogy egy szavába került volna.

Elég volt hozzá csupán egy pillantása.

- Oké. - életem leghamisabb mosolyát sikerült magamra erőltetnem. Fájt, mart ez a beszélgetést, ismét csak bántani tudott. De engem ez nem zavart. Nem, mert hittem abban, hogy Jungkook egyszer végre csak az enyém lesz és senki másé.

- Köszönöm Seo! - jobb kezemet a szájához emelte és két markába zárva azt, adott rá egy csókot. Ez kárpótolt a fájdalomért, hisz láttam a szemeibe, hogy ő is mennyire szenved. Valahol mélyen talán még tiszteltem is, amiért ekkora tekintettel volt Yanára és nem csak úgy, egy csettintésre hagyta ott, amint én is képbe kerültem
- Akkor van kedved enni egy kis instant levest? Mielőtt.. nos.. megmentettelek, épp visszafele jöttem a sarki Marktból. - lágy mosolyt erőltetett az arcára, s én ismét csak bólintottam.
-Szuper! Akkor menjünk vissza. - izgatottan indult meg a lépcsőn, s én is utána, de az utolsó lépcsőfokon megtorpantam.

Kikerekedett szemekkel néztem távolodó alakját és igyekeztem nem csinálni semmi hülyeséget.

Ha ő a sarki boltban volt, akkor ki volt ott Yanával?

~~~
Kedves, drága Olvasóim!
Mostanra a kedvenc elfoglaltságom lett (ismét) a kommentjeiteket olvasgatni. Köszönöm, hogy ennyire aktívan "részt vesztek" a történetben és izgalmasabbá teszitek nekem is az írást.
Remélem tetszik ez a rész.. mivel sokat gondolkoztam azon, hogy jó lesz e ez így.
Tudom mindig leírom, hogy kíváncsi vagyok a véleményetekre, de most még annál is kíváncsibb vagyok!!!
Legyen csodálatos estétek!

xXSunnyXx