BAD LOVER - Jungkook ff. [~Befejezett]

7. Rész - Csak őszíntén

Elfáradva dobtam le magam az ágyamra. Eléggé hosszú napokat tudhattam magam mögött, ezért úgy éreztem, hogy mind lelkileg és mind fizikailag is ki voltam merülve. Az elmúlt hetekben, megismerkedtem az óráimmal illetve a tanárokkal és a szaktársaimmal. Oké, ez lehet kicsit túlzás, mert az a bizonyos "megismerkedés" úgy zajlott, hogy én megjegyezetem a nevüket ők meg azt se tudták ki vagyok. A lényeg, hogy sok új információt kellett megjegyeznem a tananyagon kívül és bár, mikor bepótoltam a vizsgákat minden teszt sikerült, olyan volt, mintha az égvilágon semmit se tudnék.

Érdekes volt az egyetem. Kijelenthettem, hogy inkább a gyakorlati órákra tették a hangsúlyt, ezért elég sok fotózásunk volt Felix-el, akivel nem mellesleg egyre jobban kezdtem kijönni. Igazából nevezhettem volna az egyetlen barátomnak, de hülyéskedésen és az órákon való együttdolgozásokon kívül nem nagyon beszéltünk másról, ezért a személyes dolgok is kimaradtak. Még is kialakult felé a bizalmam és úgy éreztem, hogy ő is megbízott bennem.

Rajta kívül egyedül Jungkookkal volt néhány párbeszédem, de szerintem ő az első tanulós napom óta került engem. A szobánkba is igazából csak akkor találkoztunk, mikor "eljött az alvás ideje", de akkor is szinte azonnal el lett húzva a falként szolgáló függönyünk. Igaz, tekintetét mindig éreztem magamon, de hazudnék, ha az én szemem nem tévedt volna rá.

Megváltozott. Nem csak belsőleg, de külsőleg is. Haja hosszabb, feketébb, teste sokkal izmosabb, kidolgozottabb volt és meg mertem volna esküdni, hogy magasabb is lett. Jobb karján tetoválásokat véltem felfedezni, de azok csak nagy ritkán kandikáltak ki a pólói ujjai alól, így nem tudtam volna megmondani, hogy hány, illetve milyen tetoválásai vannak. Azt viszont nem tagadom, hogy a változás mértékével hatványosan nőtt a sármja is, ami néhány óvatlan pillanatomban enyhén hatásos volt a hormonjaimra.

Éppen az instagram addiktív világában készültem volna elmerülni, mikor nyílt az ajtó, és belépett rajta Yana és Jungkook. Utóbbi az előbbi mögött kullogott.

- Mondtam, hogy lakik más is itt, ezért csak úgy ne ronts be. - mondta halkan a szőkének Jungkook. Mély hangjára sajnos reagált a testem és kirázott a hideg, de én állhatatosan szuggeráltam a szőkét, hogy ugyan még is mit keres a szobámban..... szobánkban kopogás nélkül.

- Ugyan Jungkookie! Még nem is beszéltem a szobatársaddal, aki ... lány! - torpant meg és mért végig. - Nem te vagy az aki mindig Felix-el lóg? Jaj de már emlékszem. Együtt van az a stílus elmélet óránk. - csettintett büszkén, mint aki feltalálta a spanyol viaszt.

- Igen, meg úgy minden másik óránk is. - tette hozzá Jungkook. A szöszi felé majd ismét felém fordult és felvont szemöldökkel nézett rám.

- Igazán?! Akkor lehet kihagy az agyam, de a ruháimra esküszöm, hogy nem emlékszem rád! - lebiggyesztette az ajkait. Szerintem pontosan tudta ki vagyok. A modell órákon szárnyaltunk Felix-el, de ők mindig rengeteg kritikát kaptak és a szúrós pillantásaiból ítélve meg is jegyzett magának. Habár leginkább Jungkook miatt teljesítettek rosszul. Az oktató szavaival élve "nem voltak összhangban", és míg Yana, mindig a fiún lógott, addig Kook sokszor csak bambult maga elé.

- Na hagyjuk is. Jó éjt Jungkookie. Holnap akkor találkozunk. - nyálas csókot nyomott a srác szájára, majd kitipegve a szobánkból becsapta az ajtónkat. Megforgattam a szemem, majd visszatértem a telefonom nyomkodásához. Jungkook sóhajtva leült az ágyára.

- Nem olyan rossz, mint amilyennek tűnik. - mondta, én pedig éreztem, ahogy engem néz.

- Ki vagyok én, hogy ítélkezzek? - kérdeztem, de nem néztem rá. Pár percnyi csend telepedett a szobánkra, de ezt ismét megtörte Jungkook szexy hangja.

Azt mondtam szexy?

- Látom jól kijössz Felix-el. - vágta hirtelen hozzám ezt a meglepő mondatot.

- Igen. Összehaverkodtunk. - mondtam szigorúan a telefonom képernyőjét szuggerálva.

- Én a helyedben vigyáznék vele. - mondta. Nem volt fenyegető a hangja, sem rosszalló, de még is arra késztetett, hogy ránézzek.

- És még is miért? - kérdeztem kicsit nyersebben, mint ahogyan azt szerettem volna.

- Nem ismered. Ne bízz meg olyanokban, akiket ilyen rövid ideje ismersz. - mondta, miközben tekintete összefonódott az enyémmel.

- Ahogy én észrevettem azok is simán átverhetnek, akiket már régóta ismersz. - vágtam rá szinte azonnal, tartva a szemkontaktust.

Jungkook lesütötte a szemeit.

- Ez más. - mondta halkabban.

- Már miért lenne más? Ha bárki át tud verni, ki tud játszani, el tudja veszteni a bizalmam, akkor nem mindegy, hogy mióta ismerem? - kérdeztem egyre feszültebben.

- Nem, mert ha már ismersz valakit egy ideje akkor sok jót kaptál tőle ahhoz, hogy elnyerje a bizalmadat. - mondta, ismét a szemembe nézve. Éreztem, ahogy kezdek kiakadni.

- Ez igaz, de ha ismersz valakit és úgy hagy cserben az illető, az sokkal jobban fáj, mert tudja a gyengeségeidet, hogy mitől félsz, mitől tartasz és még is egyedül hagy. - lángolt a tekintetem, de nem akartam, hogy eluralkodjon rajtam az a sok düh, ami felgyülemlett bennem. Nem hagyhattam, hogy legyőzzön megint. Mély levegőt vettem, s kifújva próbáltam meg lenyugodni.
- De különben sem értem mi közöd van ahhoz, hogy kivel ismerkedem. - sóhajtva néztem oldalra.

- A legjobbat szeretném neked. - elhangzott ugyan a mondat a szájából, de mintha egy kis része felszakadt volna annak a gátnak, amit szorgosan építgettem, ezért tompult elmével néztem ismét a szemeibe.

- Aki a legjobbat szeretné nekem nem hagy ott szó nélkül. - füstöltem, kezeim ökölbeszorultak, fogaim szinte már csikorogtak, ahogy próbáltam visszatartani a feltörekvő dühöm.

- Meg volt rá az okom! - pattant fel Jungkook az ágyáról mentegetőzve.

- Akkor mondd el mi volt az! - ugrottam én is elé, fenyegetően belemászva az arcába.
- Vagyis tudod mit, inkább ne is. Biztos megint megbocsátanék. Tudod rohadtul elegem van abból, hogy mindig nekem kell megbocsátanom, ráadásul úgy, hogy annyi együttérzés sem volt benned, hogy mindazok után amiken keresztül mentem miattad, legalább egy bocsánatkérést hozzám vágj. - dobbantottam mérgemben.
- Elegem van belőled Jungkook. - sarkon fordultam és tanulva az újratalálkozásunk napjából, lekapva a kabátomat a székemről, kiviharoztam.

Túl sok érzelmet mutattam ki a fiúnak. Nem akartam, hogy ki tudjon váltani belőlem bármit, de rendesen megolvad körülöttem az épület, annyira égtem a dühtől. Ez most nem sikerült...

Fáradtság ide vagy oda, muszáj volt levegőznöm egy kicsit. Nem tetszett, hogy ilyen könnyen ki tudta váltani ezt belőlem, hogy ilyen könnyen el tudott borulni az agyam. Nap mint nap azon voltam, hogy ne mutassak felé érzelmeket, de csak meg kellett szólalnia ahhoz, hogy belőlem akaratom ellenére törjön ki minden. Azt hittem eltelt már annyi idő a távozása óta, hogy ne váltson ki belőlem semmit, de ezek szerint még mindig túl gyenge voltam.

Szerencse, hogy már este volt, mert így a többség nagy része már a szobáikban pihente ki az egyetem okozta fáradságot. Kevesen voltak a folyosókon, ami azt jelentette, hogy kevesen látták a dühtől majd felrobbanó énemet.

Trappolva értem ki az udvarra, ahol a hideg levegő szinte azonnal megcsapott. Míg a padom felé sétáltam, egyre jobban átjárt a hideg, lelassult a szívverésem és megnyugodott a háborgó lényem.

Kellett egy kis idő ahhoz, hogy újra felépítsem a lerombolt falaimat...