Álmaink szárnyán

10. 08 (szombat) 00:00

- Nem vagy még álmos? – kérdezte Dávid csendesen.
- Nem igazán – válaszoltam és az oldalamra fordultam, fejem alá begyűrtem az egyik kispárnát és Dávidra néztem.
- Szeretnél beszélgetni?
- Akkor nem, ha te álmos vagy – vágtam rá azonnal.
- Elfelejtetted Ella, hogy én éjjeli bagoly vagyok. Bírom az éjszakázást – csúsztatta a kezét a derekamra.
Közelebb bújtam hozzá, egyik lábamat átvetettem a lábán, mire szorosabban magához ölelt, keze becsúszott a kölcsön póló alá és a hátamat kezdte simogatni.
- Akkor beszélgessünk – suttogtam és hozzá hajolva megcsókoltam.
Dávid magára húzott, ajka az ajkamra tapadt, keze a fenekemre csúszott és rámarkolt, amitől kiszakadt belőlem egy apró nyögés.
Atival a szex egy idő kezdett ellaposodni, ezért is próbálkoztunk extrém helyeken, de valahogy sosem éreztem azt, amit Dávidnál. Dávid egészen más volt, tudta hol érjen hozzám, azért, hogy a nevét mondva könyörögjek, hogy csinálja még. Tudta, hogy okozzon nekem gyönyört, anélkül, hogy egy szót is szóltam volna. Talán azért volt ez, mert már sokat tapasztalt, fogalmam sincs. Nem is érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy engem tartott a karjaiban és én voltam az, aki egy kiadós szeretkezés után a karjaiban elaludt.

08:00
Reggel arra keltem fel, hogy valaki a lábam ujját nyaldosta. Berántottam a lábamat a takaró alá, álmosan morogva a hátamra fordultam, majd a szememet dörzsölgetve kinyitottam a szemem.
- Baszki, jó kutya – nyögtem ki kerekre nyílt szemekkel a hatalmas dobermannt figyelve, aki első két lábára állva nézett engem. – Dávid – sziszegtem óvatosan magam mellé nyúlva.
- Cora tudod mi a szabály – dünnyögte Dávid álmosan. – Menj szépen ki, ő az enyém – fonódott körém Dávid karja, mire a feszültség kisé engedett bennem.
- Arra keltem, hogy valaki megnyalta a lábujjamat. Jó, hogy még megvan a lábam ugye? – kérdeztem szemmel tartva Corát.
- Megmaradsz nyugi – nevette el magát álmosan. – Akkor ma megyünk anyukádékhoz.
- Ezt meg honnan vetted?
- Az éjjel megdumáltuk – puszilt bele a nyakamba.
A fejemet rázva fordultam teljesen felé, megpróbáltam csúnyán nézni rá, hogy még a gondolatát is el felejtse, de Dávid csak nézett rám és mosolygott.
- Komolyan hagyod, hogy kihasználjon? Minden hova fel fog pakolni, azt fogják gondolni, hogy járunk! – ültem fel idegesen. – Jó te nem ismered az anyámat, de én átlátok, rajta és tudom, mire megy ki az egész!
- Már így is mindenki azt gondolja, hogy járunk. Túl sokat lógtunk együtt az utóbbi egy hétben.
- Mint barátok – makogtam.
- Értem – ült fel ő is, majd felém dőlt és belecsókolt a nyakamba. – A barátok csinálnak ilyet? – súgta a kulcscsontomat csókolva, majd lefeszegette az ujjaimat a takaróról, lazán félre dobta és birtokba vette a melleimet.
Egy hatalmasat sóhajtva dőltem hátra, ujjaimmal beletúrtam Dávid hajába és közelebb vontam őt magamhoz, tekintetemet le sem vettem az arcáról. Néztem, ahogy lehunyt szemmel csókolta a mellemet, lágyan ingerelte a bimbókat, odalent pedig egyre inkább nedvesedtem, lábaimat összeszorítottam, testem remegett.
- Extrákkal – nyögtem ki, mire ráharapott a bimbómra.
- Ez már jobban tetszik – súgta a melleimnek, majd a keze lenyúlt és szétnyitotta a lábaimat, majd két ujja már be is csusszant, én pedig egy hatalmasat nyögve megfeszültem és hozzá préseltem magam.
- Miért ilyen kibaszott jó? – nyögtem ki.
- Mert kibaszott jó vagyok – vigyorgott rám és egy csókot nyomott a számra, aztán lejjebb mászott, jobban széttárta a lábaim, majd megsimogatta a combom és a lábam közé hajolva lecsapott a nyelve.
Megmarkoltam a takarót, lábam remegni kezdett a hullámokban rám törő gyönyörtől, és feljajdultam, amikor Dávid a gyors nyelvcsapások helyett, lassúra váltott.
- Ne csináld! Dávid! – könyörögtem.
- Megyünk anyudékhoz?
- Nem!
- Hm…
Még vagy ötször eljátszotta ezt velem, mielőtt remegve rá nem bólintottam a kérdésére. Akkor véget vetett a szenvedésemnek, könnyedén belém csusszant és egyé válva a csúcsig repítettük egymást, majd kifáradva egymásba gabalyodva pihentünk egy órát.

16:00

- Szóval anyád meghívott vacsorázni – dörmögte maga elé apu csodálkozva.
- Csakis Dávid miatt – tettem hozzá és kiittam a maradék kávét a bögréből.
- Elég híres, mit akar még?
- Dávid még híresebb. Várom a pillanatot, amikor irántam fog érdeklődni és nem rajtam keresztül magasabbra törni – suttogtam magam elé és egy pillanatra hagytam, hogy a fájdalom, amit eddig elfojtottam a felszínre törjön. – Régen, minden olyan más volt – néztem apura könnyes szemmel.
- Tudom kicsim. A válás sok mindent megváltoztatott – nézett rám szomorúan és megfogta az asztalon pihenő kezem. – Szeretnél beszélgetni róla?
- Nem, jól vagyok – húztam ki magam és a fájdalmat szépen visszatoloncoltam egy sötét zugba a szívemben. – Itt vagy nekem te, és itt van Erika, aki végre ide cuccolhatna – emeltem meg a hangom, hogy ő is hallja.
- A türelem sikert terem – kiáltotta vissza, mire elmosolyodtam, majd apura néztem.
- Tudsz valamit Erikről?
- Ha arra gondolsz, hogy droghoz vagy alkoholhoz nyúlt, negatív. Szerencsére nem tett ilyet. Ernő és Viki viszont ki nem állhatják, hogy megint azzal a Jenivel jár. Örültek, hogy anno megszabadultak tőle, most meg megint.
A szám szélét rágcsálva bólogattam és próbáltam nem törődni a fájdalommal, ami hirtelen belém mart. Szóval nem csak egy régi barát volt, hanem egy pár is voltak. Most pedig járnak. A bögre mintázatát kapargattam, az ajkam sírásra görbült, amiért Erik ilyen könnyedén túl volt kettőnkön. Aztán mikor felvillant a telefonom és láttam, hogy Dávid üzent, rájöttem, hogy én se vagyok ám ártatlan. Az éjszaka lefeküdtem Dáviddal, majd reggel is. Így már kevésbe fájt a tudat, hogy Erik tovább lépett, hisz voltaképpen én is, még akkor is, ha folyamat rá gondoltam, hogy vajon mit csinálhatott. Ő gondolt rám vajon? Legalább egyszer a nap folyamán eszébe jutok? Gondolkodik azon, hogy mit csesztünk el? Hogy milyen jók voltunk együtt? Hogy milyen jó volt az elején?
- Ez Dávid lesz – szólaltam, meg amikor kopogtattak, majd fel is pattantam és az ajtóhoz sietve szélesre tártam.
Az ajtó előtt ott állt Dávid, fehér nadrágban, kék ingben, szürke szövet kabátban, egyik kezében egy csokor rózsa, míg a másikban egy italválogatás. Igen! Egy bazi nagy dobozos italválogatás, ami biztos egy vagyonba került!
- Ugye ezt nem gondoltad komolyan? – szaladt ki a számon.
- Neked is, szia – hajolt hozzám vigyorogva és egy csókot nyomott a számra. – Sziasztok – kiáltotta.
- Dávid gyere csak beljebb – bukkant fel apu, majd összehúzott szemekkel a hatalmas dobozra nézett.
- Gondoltam hozok egy kis apróságot. Hova tehetem? – fordult körbe.
- Apróságot mi? – sandított rám apu, mire feltartottam a kezem.
- Én nem tudok semmiről!
- Köszönjük Dávid, de én nem iszok alkoholt – hárította el apu kedvesen, de határozottan. – Mi rendőrök még itthon is készenlétben vagyunk – magyarázta.
- Akkor esetleg Feri bácsinak? – vetette fel.
- Az apám pedig bármennyire is szeretne, de nem ihat.
- Hát, ha már nem kell senkinek, én szívesen elfogadom – kotyogtam közbe, miután láttam, hogy whiskyt is rejt a doboz.
- Még mit nem – emelte fel a mutató ujját apu szigorúan. – Itthon nincs ivászat kisasszony.
- Kár, akkor meg se isszuk a maradék vörösbort, amit tegnap megkezdtünk? – sietett a segítségemre Erika. – Dávid, szia – köszönt mosolyogva.
- Virágot a második legszebb virágnak, az első a piával szemezik – kacsintott rám és átnyújtotta a csokrot Erikának. – Ezt pedig beviszem a nappaliba, ha nem gond. Van benne minden. Likőr, pezsgő, bor, vodka, whisky – vigyorgott újfent rám.
Követtem őket a nappaliba és kiskutyaszemekkel figyeltem, ahogy apa az egész dobozt felrakta a szekrény tetejére, oda ahonnan én még székre állva sem értem volna el. De majd megkérem Gergőt, hogy lopja ki nekem a whiskyt az tuti.
- Egyet se félj – karolt belém Erika. – Megkapod, ha beosztod – súgta a fülembe.
- De jó – vidultam fel azonnal és szorosan átöleltem. – Olyan jó, hogy itt vagy!
- Csak ezért?
- Nem! Tudod, hogy imádlak! Bár te lennél… - haraptam el a mondat végét, majd zavartan elhúzódtam tőle. – Indulhatunk? – néztem Dávidra.
- Aha!
Dávid kezet fogott apuval, megpuszilta Erikát, aztán átugrottunk mamáékhoz is, mert kiderült, hogy Dávid nekik is vásárolt. Mama megkapta azt a konyhai robotgépet, amiről már évek óta álmodozott, akkor is emlegette, amikor Dáviddal náluk voltunk, papa pedig a legújabb horgászbotot kapta meg és a gyűjteményéből hiányzó dedikált Elvis Presley bakelit lemezt. Mind szép és jó volt, de ezzel Dávid egy hatalmas terhet rakott a vállamra. Hogy tudom én mindezt viszonozni? Az a bakelit lemez milliókba is kerülhetett, főleg, hogy dedikált volt.
- Miért méregetsz ilyen komolyan? – pillantott rám.
- Hogy fogom én mindezt visszaadni? Dávid! Nem vagyunk, egy szinten mégis ide állítasz olyan ajándékokkal, amik többe kerültek, mint apu és Erika fizetése együtt – szakadt ki belőlem. – Mi lesz aztán később? Ha összeveszünk és mindet szeretnél visszakapni? Papa szíve már nem a régi, a legkisebb stressz is kórházba juttathatja.
- Nem terveztem semmit sem visszakérni.
- Csak az árát. Ha meg nem fizetünk, beperelsz minket.
- Kedves vagy – nevette el magát.
- Ez igenis komoly!
- Bocs, hogy nem tudom komolyan venni azt, hogy megvádolsz engem! Soha nem tennék ilyet érted? Pláne veled nem!
- Miért mi vagyok neked? Mik vagyunk mi egymásnak? – szegeztem neki a kérdést.
- Két fiatal vagyunk, akik végre megkapták azt, amiről 2 éve csak álmodoztak.
- Szóval ezek vagyunk – biccentettem és kibámultam az ablakon.
- Minek aggassunk magunkra egy jelzőt? Járunk, ennyi. De nagyon kétlem, hogy szerelem lehetne közöttünk. Mert nem vagy szerelmes és én se vagyok az. Egyszerűen csak élvezzük ameddig tart? Nem fogok úgy rád gondolni, mint egy barátra, akivel lefekszek.
- De azt mondtad…
- Tudom, mit mondtam, de aztán rájöttem, hogy ha rád barátkén tekintek, akkor tényleg csak a barátom leszel, semmi szex.
- Az nagy kár lenne…
- Pontosan – helyeselt. – Szóval, amíg működik a dolog – pillantott rám.
- Addig együtt vagyunk – fejeztem be helyette és ezzel tökéletesen meg is voltam elégedve.
Nem voltunk szerelmesek, de együtt jártunk, ám a kapcsolatunk már meghaladta a barátság extrákkal részt. Volt köztünk egyfajta megmagyarázhatatlan kapocs, egy rohadt erős kapocs, ami 2 éve kialakult közöttünk, de nem tettünk azért, hogy kibontakozzon közöttünk bármi is. Most pedig itt voltunk és élveztük az együtt töltött időt, ami pont így volt tökéletes.

17:00

Anyáék háza tökéletesen beleolvadt a többi ház közé. Mindegyiknek ugyanolyan volt az elrendezése, csupán csak az udvar különbözött és a kerítés. Ha anya nem állt volna az utcán, amikor bekanyarodtunk a kocsival tuti biztos, hogy elhajtottunk volna a törtfehér ház előtt, aminek tetőszerkezete ugyanolyan sötétkék volt, mint a régi házunknak.
- Sziasztok – integetett vidáman, amikor kiszálltunk a kocsiból.
- Szia, anya – köszöntem kényszeredett mosollyal az arcomon és döbbenten hagytam, hogy szorosan átöleljen.
- Itt az én kis csillagom. Jöhetnél gyakrabban drágám – mosolygott rám melegen.
Majdnem elhittem, de aztán rájöttem, hogy milyen jó színész volt, így simán megjátszhatta magát. Csakhogy én többé már nem dőltem be neki így csak mosolyogtam és segítettem Dávidnak a csomagokkal, mert persze ide is vásárolt.
- Kinyírlak esküszöm.
- Akkor kivel fogsz este egy jót kufircolni anyádék házában? – súgta a fülembe.
- Nem terveztem itt aludni – sziszegtem idegesen.
- Kicsim be sem mutatod a barátodat?
- Felesleges, úgyis ismered – vontam meg a vállam. – Anya ő itt Dávid, Dávid ő itt anya – sóhajtottam fel, majd biccentettem egyet beléptem a kapun és vártam, hogy anyáék is kövessenek.
- Próbálj ellazulni – fogta meg a szabad kezemet Dávid.
- Kösz! Az ördög barlangjába hoztál!
- Csacskaság!
- Majd meglátod – húztam el a szám idegesen, aztán őszintén rámosolyogtam Zsomborra, aki lisztes kötényben állt az ajtóban.
- Ella! Segítség kell, szóval gyere velem!
- Mit sütünk? – érdeklődtem. – Amúgy ő itt Dávid.
- Már volt alkalmunk együtt dolgozni – mosolygott Zsombor és kezet fogott Dáviddal.
- Nem menekülsz, ma behajtom a sört, amit megígértél – nevetett fel Dávid.
- Úgy legyen! Na, gyere Ella – sürgetett.
Zsombor valamilyen szinten megmentett engem. Ott hagytam Dávidot és anyát, követtem őt a hatalmas amerikai konyhába és miután megmutatott nekem mindent, valamint a süti receptjét átadta a terepet. Tök mindegy milyen konyhában voltam, tökéletesen otthon éreztem magam, ilyenkor az sem érdekelt, hogy az ördög otthonában sütöttem a sütit, ami egyébként karamella szelet lesz. Még nem sütöttem ilyen sütit, de épp itt volt az ideje új kihívások elé nézni.
- Segítsek? – kérdezte hirtelen Ati, amikor pipiskedve próbáltam leemelni a mérleget, amit Zsombor elfelejtett ide adni.
- Nem! Megoldom!
- Aztán megint leesel – jegyezte meg és mögém lépve levette a mérleget. – Jó újra látni!
- Az érzés nem kölcsönös – fordultam felé a mérleget szorongatva. – Szeretnék dolgozni, szóval ne legyél, láb alatt kérlek – kerültem ki.
- Szívesen segítek. Mint a régi szép időkben – tanulmányozta a receptet a homlokát ráncolva.
- Miért nem mész ki a többiekhez beszélgetni?
- Hogy bámuljam az újabb pasid képét? Mi lett a másikkal? Nagyon egy hullámhosszon voltatok még a múltkor.
Figyelmen kívül hagytam őt, elhúztam előle a receptet és összpontosítva elkezdtem összeállítani az alapanyagot a tésztához. Ati nem zavartatva magát, leült a konyhapulthoz és a telefonját nyomkodta, időnként csattogott egyet a rágójával, vagy tett egy megjegyzést, amiket sikeresen figyelmen kívül tudtam hagyni. Egy idő után a jelenlétét is megszoktam, teljesen hidegen hagyott, hogy ott ült tőlem pár méterrel és folyamatosan chatelt valakivel. Röpködtek a szívek is a hangokból ítélve.
- Átmentél már az egész kézi csapaton? – vetettem oda, amikor betettem a sütit a sütőbe és nekiálltam bepakolni a mosogatógépet.
- Miért érdekel? – tette le a telefonját és rám szegezte a tekintetét.
- Csak szeretném tudni hány lányt sajnáljak – vigyorogtam rá.
- Biztosíthatlak, hogy kevesebb lánnyal voltam, mint a barátod. Inkább miatta kéne aggódnod. Tudom, mennyire utálod, ha megcsalnak.
- Nem tudsz te semmit – mosolyogtam.
- Most hol van egyébként?
- Gondolom valahol anyáékkal.
- És mi van, ha épp Mónival a szobájában?
Azonnal felkaptam a fejem és idegesen rámordultam.
- Hogy akkor mi van? A ribancnak derékba töröm a hülye karrierjét – csikorgattam a fogam idegesen. – Ha nem lenne a húgod, ezerszázalék, hogy vele csaltál volna meg. Ugyanolyan, mint a többi. Kívül drágakő belül pedig jelentéktelen kavics!
- Te viszont pont fordítva vagy nem? – billentette oldalra a fejét. – Olyan vagy akár egy kagyló, beleolvadsz a környezetbe és csak a legszerencsésebb fedezheti fel benned az igazgyöngyöt.
Összezavarodva meredtem rá, nem értettem ezt a hirtelen váltást, így csak pislogtam rá, majd felmordulva hátat fordítottam neki.
- Figyelmeztetlek, a húgod maradjon távol Dávidtól.
- És ha felbuzog bennünk a vágy? A nyár miatt…
- Szóval vele… - pördültem Ati felé sápadtan. – Miatta lett céltábla az emberek szemében – szorult ökölbe a kezem. – Az a ribanc mindent és mindenkit tönkre tesz!
- Fáj tudni, hogy nem csak neked volt meg?
- Semmit sem tudsz Ati! Lehet, hogy Dávid és Móni dugtak, 5 percet. Azta! Hogy oda ne rohanjak, de Dávid velem van itt. Kurvára velem feküdt le tegnap este és ma reggel! Engem akar, nem őt!
- Édes, hogy elhiszed – mosolygott rám. – Komolyan Ella, eltekintve a történtektől, mint barát, úgy mondom neked, hogy szállj ki, amíg nem késő. Össze fog törni és talán a jégtánc karrieredet is tönkre tudja tenni!
- Elég nagy vagyok eldönteni, hogy mi a jó nekem és mi nem az! Mi pedig nem vagyunk egymásnak semmik érted? Semmik!

Amint a süti elkészült félretettem hűlni, aztán Dávidék keresésére indultam, míg rájuk nem bukkantam a halban, ahonnan tökéletes rálátásom nyílt a rózsakertre és a mellette lévő üvegházra. Legnagyobb megkönnyebbülésemre Mónit sehol se láttam, állítólag a barátnőivel volt kondiban, de vacsorára hazaér. Nagyon nem vártam a vacsoraidőt.
- Megnézed? – kérdezte anya miután követte a tekintetemet. – Az üvegházban most nyílik a rózsa!
- Aha, persze – bólintottam és követtem őt az üvegházba.
- Egy álmom vált valóra ezzel az üvegházzal. Olyan szerencsés vagyok Zsombival, apádnak hiába könyörögtem – magyarázta az üvegház felé tartva.
- Nem is lett volna hely az udvaron – motyogtam. – Zsombor előtt is mindig apához hasonlítod őt? Hogy apa mit csinált szarul, hogy mennyire nem volt tökéletes!
- Ne beszélj már butaságokat Ella! Folyamatosan támadsz engem, pedig azon vagyok, hogy rendezzem a kapcsolatunkat. Magunk mögött kéne hagyni a múltat.
- Igen, azt kéne, de sajnos van, amit az ember sosem felejt el – villant meg a tekintetem idegesen.
A célzásom betalált, pontosan tudta, hogy mire gondoltam. Arra a bizonyos éjszakára, amikor láttam valamit, amitől megtört bennem az anya iránt érzett szeretetem és onnantól kezdve apa felé kezdtem el húzni, mert tudtam neki lesz a nehezebb. És milyen jól tettem, hogy őt választottam. Farkasszemet néztem anyával, aztán gyorsan körbejártam az üvegházat, megcsodáltam mindent, majd mentünk is vissza a házba a többiekhez. Leültem Dávid mellé a kanapéra, fejemet a vállára hajtottam és csak bámultam magam elé. Mint mindig most is Zsombor próbálta beszéltetni a társaságot, folyamatosan érdeklődött Dávid felől, közös emlékeket elevenítettek fel és rengeteget nevettek. Egy idő után anya is fel oldódott, mert rájött, hogy a hallgatással nem vágódik be Dávidnál így csatlakozott a beszélgetéshez. Csak én és Ati hallgattunk, pont úgy, mint régen, amikor még csak ismerkedtünk egymással. Ő sem volt boldog az új kapcsolat miatt, sem pedig én, így egyből volt kapcsolódási pontunk, ami szépen össze is hozott minket. Miatta volt elviselhetőbb az anyáékkal töltött idő, mostanra viszont legszívesebben Alaszkáig rúgtam volna el őt is ahol remélhetőleg maga alá temeti egy lavina.
- Anna amúgy beszélhetnél a lányoddal. Túl makacs elfogadni apától a segítséget – mondta hirtelen Dávid, mire felkaptam a fejem.
- Milyen segítség? – ráncolta össze a homlokát anya.
- Semmilyen – vágtam közbe sietve. – Nem kell semmilyen segítség – néztem Dávid szemébe jelentőségteljesen, de sajnos nem vette a lapot.
- Apa el tudná intézni neki, hogy mégis felvegyék a Jégszínházba, de nem akar élni a lehetőséggel.
Idegesen meredtem Dávidra, majd hátra dőltem és összepréselt szájjal vártam anya kárörvendő nevetését. Alig várta a bukásomat és most Dávid tálcán kínálta neki a lehetőséget a piszkálódásra. A várt nevetés azonban elmaradt.
- Minek neked Jégszínház, ha megnyered a világbajnokságot és annyi pénzed lesz, hogy 3 évig dőzsölhetsz belőle? – kérdezte Ati.
- Ez nem a pénzről szól! És ha nem tudnád az első hat helyezett között osztják szét a pénzt!
- Aminek az élén te leszel – vágta rá.
- Kicsim szerintem el kéne fogadnod! Legalább lenne egy biztos alapod! Ha már a rendes színház nem érdekel. A Jégszínház az egyik legszínvonalasabb, nagyon jó helyed lenne ott – szólalt meg anya.
- Tudom – biccentettem. – De én nem fogok másokon felkapaszkodni. Megpróbáltam nem sikerült, tovább lépek – húztam ki magam, hogy ne lássak, rajtam mennyire fáj, hogy kudarcot vallottam.
- Ezt imádom Ellában, ugyanakkor az erénye gyakran a hátránya is – mosolygott rám Dávid kedvesen. – Ella nagyon különleges lány, már akkor láttam benne valamit, amikor először együtt forgattunk és terveim szerint nem ez volt az utolsó közös munkánk.
- Igen Ella nagyon tehetséges, csak kár, hogy nem hagyja kibontakozni magát.
- Ez van akkor, ha a saját álmaimat élem, a tieid helyett! Van szabad akaratom. Táncolni akarok, nekem a jég az otthonom anya és jó lenne, ha végre elfogadnád! Csak tudnám, miért engem ítélsz el! Az én munkámnak több köze van a színházhoz, mint Mónié.
- Móniban egy deka színészi tehetség sincs – nevette el magát Ati. – Nyilván Anna azért nem töri magát, mert tudja, hogy veszett fejsze.
- Na, igen – ismerte el anya.
- Mégis az ő meccseire jársz el! De az nem érdekel, hogy a vérszerinti lányod, mit csinál!
- Nem is szeretnéd, hogy ott legyek, én csak el szeretném kerülni a kellemetlen helyzeteket – tiltakozott.
- Nem anya! Ha annyira szerettél volna eljönni, akkor eljössz! Minden versenyt ki szoktam tenni, bármikor jöhettél volna, de te sose jöttél – néztem rá csalódottan.
- Lányok – szólalt meg Zsombor.
- Sejtettem, hogy ilyen hangulat uralkodik itthon. Már kintről érezni lehetett Ella negatív energiáját – lépett be a halba Móni és ledobta a sporttáskáját, majd Dávidra villant a tekintete. – Hát helló Dávid. Jó újra látni!

20:00

A közös vacsora főzésből nem lett semmi, helyette kínait rendeltünk, amit elfogyasztottunk az ebédlőben. Mikor Ati megkínált whiskyvel azonnal elfogadtam és nem zavartatva magam csak úgy ittam a kólával hígított whiskyt. Móni érkezése teljesen rányomta a hangulatomra a bélyeget így csak kedvetlenül ettem aztán amint befejeztük a vacsorát jó éjszakátot kívántam és már húztam is magammal Dávidot a vendégszobába.
- Nem akarlak számon kérni vagy valami, de… - kezdtem lazán és lehuppantam a pihe puha ágyra.
A vendégszoba egyébként nagyon aranyos volt. Szürke falai voltak, fehér bútorok, egy hatalmas kád bent a szobában. Igen a szobában! Van, pénz mit ne mondjak. Dávid az ingét gombolva körbepillantott a szobában, majd rám nézett és halványan elmosolyodott.
- Nincs mitől tartanod Ella!
- Nem tartok, csak Móni az Móni és bár megdumáltuk mi van közöttünk, bosszant a gondolat, hogy te és Móni – húztam el a szám.
- Igen ő volt az a lány a nyáron. Részeg voltam, ő meg közönséges, csak kaptam az alkalmon. Már nem is emlékszem rá milyen volt vele. Mintha egy deszkalapot dugtam volna.
- Azt mondtad nem emlékszel – kaptam el az ingét, amit hozzám dobott. – Ezek szerint mégis?
- Ha nagyon erőlködők eszembe jut pár kellemetlen részlet – csatolta ki az övét, majd letolta a nadrágját és nyújtózkodott egy nagyot. – Büdös volt a szája – elevenítette fel.
- Undi – fintorogtam. – Tudtad, hogy ő itt lakik?
- Honnan tudtam volna? Egyedül csak Zsombort ismertem személyesen, a családját nem – állt meg előttem és kibújtatott a pulcsiból. – Szóval, mint mondtam nincs mitől tartanod – fogta meg a pólóm alját és azt is lehúzta rólam.
- Ő biztos szeretne folytatást – fürkésztem az arcát és hagytam, hogy a nadrágtól is megszabadítson.
Már csak a fehérnemű volt rajtam, egy egyszerű fekete darab, ami enyhén átlátszó volt, így Dávid azonnal kiszúrta a megkeményedett bimbóimat. Ajka mosolyra húzódott, kezébe fogta az egyik mellemet, másikkal a hajamba túrt és az ajkával lecsapott az ajkamra.
- Mondtam már, hogy imádom a melleidet? Tökéletesen a kezembe illenek – súgta rekedten a számba és félrehúzta a melltartó anyagát. – Két kis gyönyörűség.
Vörös pír keletkezett az arcomon a szavaitól, tekintetemet lesütöttem, aztán lábammal átfontam a lábát és magamra rántottam. Dávid nevetve esett rám, kezével megtámaszkodott mellettem és csillogó szemekkel a szemembe nézett.
- Gyönyörű vagy Ella – suttogta. – Mint az égen a csillagok!
Mosolyogva hunytam be a szemem, aztán lehúztam magamhoz a fejét és hosszasan megcsókoltam.

23:00

- Nem szerintem egyáltalán nem romantikus egymás mocskában fürdeni! – bámultam Dávidra úgy mintha egy marslakó lett volna.
- Rossz oldalról közelíted meg a dolgokat – fürkészett engem Dávid a kádban ülve.
- Szerintem meg te vagy az, aki rossz oldalról figyeli a dolgokat.
- Ugyan már Ella! Ne kéresd magad, csatlakozz hozzám!
A számat húzva, de lerúgtam magamról a takarót és odasétáltam a kádhoz, majd csípőre tett kézzel Dávidra néztem.
- Akkor is undi szerintem!
- Gyere már! – nyújtotta felém a kezét.
Bemásztam mellé a kádba, leültem, lábamat felhúztam magamhoz és csak néztem rá idegenkedve. Dávid röhögve figyelte az arcomat, aztán megsimogatta a lábamat, majd a bokám köré fonta az ujjait és maga felé rántott. Ha nem kapaszkodok meg a kád szélében tuti biztos, hogy be basztam volna a fejemet az aljába, de így szerencsésen megúsztam. Időm se volt reagálni, Dávid máris az ölébe vont és könnyedén belém csusszant. Azonnal mozogni kezdtem, mélyen a szemébe nézve, ő pedig behunyt szemmel, a derekamat szorítva hátra dőlt.
- Szóval ezt akartad te – hajoltam az ajkához mosolyogva és megszívtam az alsó ajkát.
- Azt hittem egyértelmű – nyitotta ki a szemem és a melleimre szegezte a tekintetét, majd hirtelen felmordult, mert rászorítottam a farkára. – Gyorsabban – mormolta és megcsókolt.
Engedelmeskedve neki gyorsabb tempóra váltottam, kezemmel mögötte a kádba kapaszkodtam, miközben az ajkunk hosszú csókban forrt össze.