Álmaink szárnyán

10.12 (szerda) 14:25

Azt mondják minden csoda három napig tart. Bíztam benne, hogy így lesz, de látva, hogy az emberek még mindig megbámultak engem, kezdtem kételkedni ennek az igazságtartalmában. Ugyanakkor mára már megtanultam, nem felvenni az utálkozó tekinteteket, egy betonbiztos védelmi falat építettem magam köré és Kitti tanácsát megfogadva, emelt fővel sétáltam az iskolában és a lehető legtöbbet mosolyogtam, hogy mindenki lássa nem voltam a padlón. Hanna szerint hiteles alakítást nyújtottam, hétfő reggel még őt is sikerült megtévesztenem, pedig ő mindenkinél jobban ismert engem, ám amint rájött az igazságra, velem karöltve vágta át a diáktársainkat. Egyedül ő, Kitti és Dávid tudta mennyire megviselt engem a színjátszás, ők hallgatták a folyamatos panaszkodásomat, de állták a sarat és mindig meg tudtak nyugtatni engem. Dáviddal a hétfői interjú óta nem találkoztunk személyesen, jobb szerettem volna most távol maradni tőle. Mintha azzal, hogy őt eltoltam magamtól, semmisé tudtam volna tenni, mindazt, ami történt. Pedig tudtam, hogy ő is ugyanolyan ártatlan, mint én, ő sem tehetett arról, hogy a videó amin szexeltünk pár órára felkerült az internetre. Hibáztathattam őt azért, mert nem az ő társaságát kerestem? Hogy egy olyan fiú karjaiba vágytam, aki az elmúlt pár napban egyszer sem nézett felém?

-         Ella – kiáltotta boldogan a nevemet Bius, mire felkaptam a fejem és rámosolyogtam a felém szaladó lányra, akinek a nyomában ott loholtak a barátnői is. – Olyan jó újra látni – vetette magát a nyakamba.

-         Téged is – öleltem át szorosan. – Nos, merre vannak? – hordoztam körbe a tekintetemet.

-         Mármint kik? – kérdezte lesütött szemmel.

-         Azok a ribancok, akik piszkálnak téged – rebbent a tekintetem a barátnőire, majd a többi diáklányt kezdtem el figyelni.

-         Aj, anya, miért kellett elmondanod – nyögött fel Bius elkeseredetten.

-         Okés Bius, háromig számolok! Vagy elmondod ki voltak, vagy egyesével eléd ráncigálom az összeset – húztam össze a szemem.

Még az iskolában kaptam egy üzenetet Vikitől, amiben arra kért, hogy ma én jöjjek el Bius elé a sulihoz. Egyrészt azért, mert azok a bizonyos lányok a kezdetektől fogva kételkedtek abban, hogy Bius valóban jóba van velem, és megvádolták, hogy csak hazudott, mióta pedig a videó felkerült rólam, még jobban belendültek, ám már sokkal durvábban. Vikinek meg volt kötve a keze, ő nem jöhetett be megtépni a kis picsákat, azzal meg nem ment volna semmire, ha az igazgatóhoz ment így maradtam én, aki simán megtehette, hogy kitépi a vacak póthajukat.

-         A b-sek közül, az a három lány ott. A kerítés előtt dohányoznak – biccentett jobb irányba.

Felvont szemöldökkel mértem végig a három lányt, akik egység kabátban ácsorogtak és nagyon menőnek képzelve magukat dohányoztak. A cigi mellé pedig elmaradhatatlan kellékként ott volt az energia ital is. Nehezen tudtam őket megkülönböztetni, mind ugyanolyanok voltak. Ugyanaz a vörös árnyalatú hajfesték, amibe fekete mellírcsíkokat festettek, ugyanaz az agyonvakolt fej és ugyanaz az idióta röhögés. Az egyikük, aki a leghangosabb volt észre vette, hogy őket figyeltem és rögtön szólt is a barátnőinek, mire ők is rám néztek és végig mértek. Érdeklődve vártam, hogy milyen cikizni valót találnak rajtam, de végül semmi sem volt, amibe beleköthettek volna. Bordó nadrágot viseltem, elegáns fekete bokacsizmát és egy szőrmés fekete kabátot, a karomra akasztva pedig ott volt a legújabb Gucci táska, amit Dávidtól kaptam, de csak most voltam hajlandó magammal hozni. Igen talán egy kicsit fel akartam vágni a kis pisisek előtt.

-         Na, mizu van csajok? – sétáltam oda hozzájuk kedvesen mosolyogva. – Örültök, hogy mára vége a sulinak?

-         Mi az, hogy – nevetett fel, aki középen állt. – Klassz a táskád!