Álmaink szárnyán

12. 21 (szerda) 04:00

-         Ó, hogy rohadnál meg – fújtattam dühösen, miközben a bőröndömön térdeltem megpróbálva behúzni a cipzárját.

-         Megpróbálhatom? – kérdezte Erika sokadjára, de mint eddig most is elengedtem a fülem mellett.

A fejembe vettem, hogy márpedig én behúzom ezt a rohadt bőröndöt, ha bele gebedek, akkor is.

-         Nem kéne ennyi mindent pakolnod – szólt apu, aki eddig csendben figyelte a történéseket.

-         Karácsony után jövünk haza, ami tudod mit jelent? Hogy majdnem egy teljes hetet Londonban leszünk, ami azt jelenti, hogy minden napra tiszta ruha, akkor ott a fellépőruhám, váltás cipő és minden egyéb szükséges dolog, ami nélkülözhetetlen!

-         Hát én betettem két nadrágot és három inget.

Kikerekedett szemekkel néztem hátra apura, majd nem kommentálva a dolgot újra nekiveselkedtem, de kezdett elfogyni a türelmem. Imádtam a bőröndömet hisz nemrég kaptam, de basszus, muszáj volt ennyire makacsnak lennie? Miért nem bírt engedelmeskedni? Már kezdett melegem lenni a vastag fehér kötött pulcsiban, de nem vehettem le, mert akkor a tökéletes kontyomnak lőttek és úgy fogok kinézni, mint akibe belecsapott a kettőhúsz.

-         Na, engedj oda – tolt félre apa, majd rátérdelt a bőröndömre és 5 másodperc alatt megoldotta azt, amivel én 5 percet szenvedtem.

-         Köszönöm – motyogtam, majd a bőrönd témát letudva, elkezdtem keresni a farmer oldaltáskámat, amit reményeim szerint fel tudok majd vinni a repülőre.

Amint meglett, mindent átpakoltam bele a másik táskából, többször is ellenőrizve, hogy tényleg mindenem megvan-e, még betettem a Bódi Tesóknak az egyik könyvét, Inkább ezer irigyet, mint egy sajnálót, amit Kittitől kaptam névnapomra, majd a vállamra akasztottam a táskámat, felkaptam a telefonomat és kisiettem a szobámból. A lépcső felénél jártam, amikor eszembe jutott valami és visszarongyoltam a fülesemért, majd a kesztyűmért, hogy aztán többszöri rohangálás után immáron indulásra készen az ajtóban toporogjak, arra várva, hogy apuék is elkészüljenek.

-         Mi lesz már? Nem érünk oda időben – szóltam türelmetlenül toporogva, mire apu elnevette magát.

-         Odaérünk, ne aggódj.

-         Nem lehetsz benne olyan biztos. Mi van, ha dugóba keveredünk? Nanny McPhee koppint egyet a botjával és átrepülünk a kocsik felett?

-         Türelem Ella, időben ki fogunk érni.

-         Miért érzem úgy, hogy valami hiba fog csúszni a gépezetbe? – fújtattam idegesen.

A Taxiban ülve meg is kaptam rá a választ. Éppen a reggeli kávémat pontosabban Erika kávéját kortyolgattam, amikor jött egy üzenet Eriktől, hogy kicsit késni fognak, mert csőtörés történt és intézkedni kell. Ettől persze totál be paráztam, megírtam neki, hogy nem teheti ezt velem, nem hagyhat cserben pont most és, hogy biztos be kamuzta az egészet és igazából el se jön és minden, ami köztünk volt az kamu. Erre annyit írt, hogy hűtsem le magam és küldött egy képet a vízben úszó fürdőről, amitől azonnal bűntudatom lett és egy kisregénybe írtam le neki, hogy mennyire sajnálom és, hogy nagyon szeretem. Na, hát ilyen csodásan indult a napom és hol volt még a vége. Egyedül csak az vigasztalt, hogy pár óra múlva már Londonba leszek, álmaim városában.

05:30

Fél óra volt az indulásig, de Erikék még sehol se voltak. Addigra mi már régen becsekkoltunk, a csomagjaink, már biztos a gépen voltak, Erikék pedig valahol félúton lehettek. Legalábbis ezt írta 10 perccel ezelőtt. Idegesen járkáltam fel alá, hol az embertömeget fürkésztem hol pedig az induló járatok tábláját. Vészesen közeledett a hat óra és minél jobban próbáltam befagyasztani az időt, az idő annál gyorsabban telt.