Álmaink szárnyán

09. 27 (kedd) 14:00

Reggel mikor felnéztem a közösségi oldalakra az Instagramm és a Facebook totálisan pörgött, köszönhetően Dávidnak így gyorsan ki is kapcsoltam a netet. A telefonom egész nap a táskám alján hevert, figyelmemet megpróbáltam a tanulásra összpontosítani, de nem jött össze valami jól. Gondolataim újra és újra Erik felé kalandoztak, aki reggel busz helyett kocsival jött suliba, és amikor összefutottunk a folyosón, szó nélkül sarkon fordult és elment a másik irányba. Utána mehettem volna, könyöröghettem volna a bocsánatáért, de nem tettem. Túlságosan is egoista voltam ahhoz, hogy az iskolában fussak utána. Inkább megvártam a nap végét, így neki is és nekem is volt időm gondolkodni. Órák után aztán Hannával együtt átmentünk a csarnokba, vásároltunk az automatából aztán felmentünk a tornaterembe és leültünk a lelátó leghátsó sorába.

-         Tegnap vagy 2 órán keresztül beszéltek Zsoltival. Én mondom neked Erik szerelmes beléd – bizonygatta Hanna.

-         Dehogy szerelmes. Még én se vagyok benne biztos, hogy az vagyok.

-         Köztetek most mi is volt pontosan?

Hosszasan agyaltam a kérdésén mielőtt válaszoltam volna. Hogy mi is volt köztem és Erik között? Barátság? Kizárt dolog. Szerelem? Ott még nem tartottunk. Leginkább úgy tudtam volna leírni a kapcsolatunkat, hogy ő volt az első személy, aki mellett önmagam tudtam lenni, akivel bármikor el tudtam csipkelődni, anélkül, hogy bevágta volna a durcát. Bár eleinte bosszantott, igazából imádtam, hogy főnöknek hívott, hogy rám aggatott egy olyan becenevet, ami nem jön velem szemben minden sarkon. Lehettem volna hercegnő, vagy bármi más, de nem ő neki főnök voltam és ezt imádtam. Imádtam, hogy egyedi, és, hogy ilyen erős. Hogy mindenhez hozzá tudott szólni, hogy a próbákat soha nem vette fél vállról, hanem mindig figyelt rám. Imádtam, hogy segíteni akart nekem és, hogy mellettem állt, amikor anyáékkal kellett vacsoráznom.

-         Nem tudom – suttogtam végül. – Nagyon sok mindent érzek iránta, amit nehéz lenne szavakkal kifejezni. Imádom az egész srácot úgy, ahogy van. Ha őt nézem, minden olyan szürkévé válik, csak egyedül ő az, aki ragyog.

-         Ez édesem a szerelem – mosolygott rám Hanna.

-         De nem érzem azt a kötöttséget, amit Atinál éreztem – pillantottam rá. – Nem vagyok feszült a közelében, nem aggódok azon, hogy vajon mit fog hozzám szólni, ha meglát smink nélkül. Mellette biztonságban érzem magam.

-         Akkor ezt mond, kérlek el neki is, mert kurvára idegesít, hogy nekem szenved – huppant le mellém Zsolti.

-         Te idióta! Nem megmondtam, hogy ne gyere ide csak úgy? Ez lányos beszélgetés – förmedt rá Hanna Zsoltira.

-         Ahogy én is megmondtam, hogy ha kutya kell, akkor veszek neked egyet és neki parancsolgathatsz – vágott vissza Zsolti. – Komolyan beszélj vele! Nem szeretném ha…

Meg se vártam, hogy befejezze. Tudtam mire gondolt. Nem szerette volna, ha Erik újra a drogokhoz nyúl és ezt én se szerettem volna. Apa épphogy csak kezdett megbékélni Erikkel, már kezdte megszokni, hogy gyakrabban látja, nem hagyhattam, hogy ezt tegye. Felpattantam, tekintetem a pálya felé villant, de Erik nem volt lent így kilöktem az ajtót és az öltözőhöz szaladtam. Akkora hévvel érkeztem meg az öltözőbe, hogy a srácok odabent rémülten felordítottak, én pedig azonnal fordítottam hátat és a nyitott ajtót kezdtem el bámulni.

-         Erik itt van? – kérdeztem.

-         Felcsaptál kukkolónak Ella? – kérdezte Alex.