" A magam fajta férfiak nem ismerik a szerelmet. Mi a birtoklási vágyat ismerjük, mely majdnem egyenlő a szerelemmel."
Veszélyes ember tudok lenni; istentisztelő vagyok, de ha ellenségem akad, akkor kitudják hozni belőlem azt, amiről a családom neve...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy napon rájöttem arra, hogy szerelmes vagyok. Szerelmes egy férfiba, aki nem hozzám való. A szerelem veszélyes. Megerősíti, majd elgyengíti az embert. Ez a férfi úgy érintett meg, hogy közben hozzám sem ért. Magához láncolt a szerelem láthatatlan kötelékével. Megmutatta a szenvedélyes oldalát. Elhalmozott minden jóval, a tenyerén hordozott engem. Ettől sebezhetővé váltam. A történetünk végén ütött rajtam egy sebet. Nem a testem, hanem a szívem vérzett. Ez a fájdalom épp elég volt ahhoz, hogy belehaljak. Fájt a szerelem, fájt szemben állni vele. Ő engem nézett, én az ujjaimat dörzsöltem. Egykor meg akartam érteni a szerelmet. Tudni akartam, hogy mit érez két ember, akik közel kerülnek egymáshoz. Mostmár tudom, hogy azt, amit én ebben a pillanatban. Szenvedtem a szerelemtől és a férfi jeges pillantásától. Mert ilyenek vagyunk mi emberek. Tudjuk, hogy nem szabadna, de mégis bele rohanunk. Én magam is tudtam. Tudtam, hogy Karim Yilmaz nem hozzám való. Tudtam, hogy egyszer még csúnyán csalódni fogok benne. Istenem, bárcsak ne fájna ennyire!
Annyi szomorúság, tanácstalanság, igen, kétségbeesés volt arcában, hogy meg kellett állnom, vissza kellett néznem. Néztem, és azt hittem, megszakad a szívem. Talán soha nem szerettem úgy, mint ebben a pillanatban. Fájt hátra hagyni őt. Lábam és szívem maradni akart, nem voltam elég erős ahhoz, hogy magára hagyjam. A lift előtt megálltam. Fejemet lehorgasztottam, ujjaimmal a táskámat fogtam. Ez nem olyan jelenet volt, mint a filmekben megjátszott. A filmekben ilyenkor mindig elmegy a nő, és egyedül hagyja a férfit. Aztán évekkel később találkoznak és újra egymásra találnak. A valósàg viszont nem ilyen. Tudtam, hogy ha kilépek innen, akkor többé nem látom őt. - Tőled ezer pofont is elviselnék, csak maradj velem kérlek - hangja halk és visszafogott volt. Vérzett érte a szívem, de a haragom erejét nem tudta felülmúlni. Sűrű könnycseppek záporoztak a szememből, miközben a fejemet csóváltam.
- Nappalokon és éjszakákon át sírtam, mert a családom nem keres. Nem tudtam a választ arra, hogy miért nem akarnak beszélni velem. Végig nézted. Bűntudat nélkül végig nézted, hogy utánuk sírok - megfordultam, széttártam a kezem és remegő hangon folytattam. - Nem fér a fejembe, hogy tehettél ekkora könyörtelenséget velem - mutattam a szívemre. - A kezdetektől fogva hazudtál nekem! - emeltem fel a hangomat, ő pedig közelebb lépett hozzám. Szemében semmit nem láttam. Fájdalmat talán igen. De megbánást nem.
- Figyelmeztettelek, hogy nem vagyok jó ember! - mondta határozottan. - Érthetően a tudtodra adtam, hogy nem az az ember vagyok, akire te titokban vágysz!
- Nem vágyok én senkire! - üvöltöttem a könnyeim között. Karim bólintott, feltette a kezét és a kanapé felé intett.
- Mérges vagy és feldúlt! Ilyen állapotban sehova nem engedlek el! Ülj le és beszéljük át.
- Én semmit nem akarok átbeszélni veled. Haza szeretnék menni. Haza, mert nem tartozom hozzád! - jelentettem ki. Karim közelebb lépett, megtámasztotta az arcomat. Ujjaival a hajamba túrt, mélyen és határozottan támasztotta meg a fejemet. Táskámat megragadta, majd eldobta. Szinte lassított felvételben láttam, hogy hátra tol, hátam pedig a lift felületének csapódik. Testem szokatlanul reagált. Gyűlöltem, hogy ezt éreztem. Lábam remegett, a testemnek tetszett a nyers, állatias ereje. Hátam a liftnek csapódott, ahogy államat megemelte, hogy a szemébe nézzek. Nyers erővel kényszerített. Nem engedte, hogy elkapjam a fejem. Beszorított, az illata pedig megbabonázott. Elgyengültem. Teljesen. Kinyitottam a számat, ő közelebb hajolt hozzám. Ajka közeledett hozzám, de ezt nem akartam. Nem most. Nem így.
