" A magam fajta férfiak nem ismerik a szerelmet. Mi a birtoklási vágyat ismerjük, mely majdnem egyenlő a szerelemmel."
Veszélyes ember tudok lenni; istentisztelő vagyok, de ha ellenségem akad, akkor kitudják hozni belőlem azt, amiről a családom neve...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Éjfélt ütött a falon található óra, amikor egy telefon rezgett a közelben található dohányzóasztalon. Késő volt. A sötét éjbolt alatt magára hagytam a lovat, aki hátra csapott fülekkel engem figyelt. Ismeretlen rezgés egyre hangosabbá vált, miközben a félhomályban beléptem az ajtón. Összeráncolt szemöldökkel ajkam közé szorítottam a maradék cigi apró részét. Volt egy rossz előérzetem, egy ismeretlen sejtésem a hívó fél kilétéről. Hosszú másodpercekig csak álltam az asztal felett és figyeltem a rezgő telefont. Nem akartam felvenni. Millió okom volt arra, hogy ne kerüljön a kezem közé. A telefon kitartóan rezgett. Kinyomtam. Hátra léptem, a sötét nappaliban megindultam a hálószoba felé, a telefon újra rezegni kezdett. Megtorpantam, kezemet ökölbe szorítottam. Nem sejtettem, hanem tudtam, hogy honnan hívnak. Kicsit nyeltem, a cigit mélyen beszívtam. Vissza sétáltam az asztalhoz, majd elnyomtam a csikket. Kezembe vettem a készüléket, és a teraszra lépve fogadtam a hívást. - A múltkor szerintem egyértelműen a tudtodra adtam, hogy nem vagyok kíváncsi rád! - ezúttal a saját anyanyelvemen szóltam.
- Elrabolták a nőt, akit szeretek. Szicíliába vitték, és segítened kell, Dante...- lehunytam a szemem. Tűrtem a semmit mondó szavakat, fogadtam az információt, mely számomra érdektelen. Kifújtam magam, próbáltam magamban tartani a dühöt, mely elhomályosítani kezdett.
- Old meg egyedül!
- Ne tedd le, Dante! Nem hivtalak volna, ha nem lenne életbevágóan fontos! - mérgesen a konyha asztalhoz sétáltam, tenyeremmel a felületére támaszkodtam és teljes erőből a felületére csaptam.
- Elég! - ujjamat feltettem, ő pedig elhallgatott. - A magasságos Karim Yilmaz tőlem kér segítséget? Tőlem kér úgy, hogy az én életemet éli, valójában? - tengerparti házam konyhájában felkapcsoltam a lámpát, miközben a padlóra pillantottam. Kóborló macska futott be az ajtón. A vörös állat azonnal megcélozta a földön található tányért. Próbálom a házhoz szoktatni, de nagyon sokat dacol ellenem. Pontosan úgy teszi, mint a ló. Tudomást sem vesz rólam. Azt hiszi, hogy a maga ura. Nem foglalkozik velem. Ezen változtatnom kell.
- Dante... - szólított. - Úgy kérek segítséget, mint a testvéred!
- Én pedig úgy mondok nemet, mint a testvéred! Rám ne számíts! - kinyomtam a telefont, a zsebembe süllyesztettem és összefontam magam előtt a kezem. Az éjsötét vadló felé pillantottam, aki fülét hátra csapva elfordította a fejét. - Meg foglak szelídíteni - húztam össze a szemem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
