" A magam fajta férfiak nem ismerik a szerelmet. Mi a birtoklási vágyat ismerjük, mely majdnem egyenlő a szerelemmel."
Veszélyes ember tudok lenni; istentisztelő vagyok, de ha ellenségem akad, akkor kitudják hozni belőlem azt, amiről a családom neve...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az alkohol lett az egyetlen menedékem. Késő este a pohár üres alját kémlelve sok minden az eszembe jutott. Láttam magam előtt Leyla arcát, mikor az első találkozásnál engem néz. Megállíthatatlan volt. Gyönyörű és erős. Szemében ragyogott az energia, szív alakú arcán pedig a szépség. Egy olyan oldalába szerettem bele, ami teljesen magával ragadott. Még csak most jöttem rá arra, hogy szeretem. Vétkeztem, amikor magamhoz láncoltam. Hibáztam, mikor azt akartam, hogy éljen velem. De utána minden magától történt. Magával ragadott a visszafogott bája, a kedvessége és a nőiessége. Egykor azt hittem, hogy bezárhatom a palotába, melyet magamnak teremtettem. Időközben eszméltem fel arra, hogy ő volt az, aki bezárt engem. Vak voltam. Rajta kívül semmi mást nem láttam. Ő volt számomra az egyetlen. Most távol van tőlem. Olaszország egy olyan hely, ahova nem tehetem a lábam. Számomra megközelíthetetlen. A testvéremmel folytatott viszály miatt teljes körűen kizártak az országból. Az öcsém...az egyetlen, aki segíthet nekem. Olaszország a kezében van. Ismeri minden vizét, utcáját és rengeteg emberrel tart kapcsolatot. Ő az egyetlen esélyem. - Nem akarom megzavarni, de fontos híreink vannak! - Salim sétált be a házba, kezében egy telefont tartott. Minden jel arra utalt, hogy az imént beszélt valakivel. Az alkohol mennyiség miatt kicsit kómásan pillantottam felé, és nehezen álltam fel a kanapéról. - Azt hiszem megtaláltam Leyla tartózkodásának a pontos helyét! - a hír hallatán szinte azonnal kijózanodtam. Nagyokat pislogva végig szántottam a borostámon. Egy kis reménysugár jelent meg előttem, éreztem a szívem heves dobogását.
- Komolyan mondod, Salim?! Kivele! - közelebb léptem hozzá, összeráncolt homlokkal figyeltem, hogy engem néz. Hezitálást véltem felfedezni. Késő este a félhomályban, miközben a háttérben égtek a lámpák, összehúztam a szemem. - Mi a baj?! - csípőre helyeztem a kezem, türelmetlenül figyeltem, hogy telefonjàt a farzsebébe rejti.
- Megtaláltuk, de nem fog tetszeni amit mondok - éreztem, hogy valami baj van, ezért sóhajtva támaszkodtam a kanapé szélének. - Makhmut hajója egy sziklának csapódott, amikor Leylat tengerre vitték. A jó hír az, hogy ő nem volt a roncsok között. Makhmut és Ferhat meghalt.
- Allah! Köszönöm - tenyeremet végig szántottam az arcomon, majd újra rá emeltem a tekintetem. - De akkor mi a baj?!
- Az, hogy... - mély levegőt vett. Szemét lehunyta, kezével a hajàt piszkálta. Ha nem válaszol gyorsam, biztos vagyok abban, hogy megfojtom. A másodpercek rohamosan teltek, az idő elszállt a fejem felett. Elvesztettem a maradék türelmemet és meggondolatlanul ugrottam neki. Kezem egyenesen a nyakára szorítottam, felgyülemlett erőm miatt hátra löktem őt. Ujjammal a bőrét sértettem, miközben ő vörös arccal köhögni kezdett. - Az a baj, hogy Leyla az öccsénél van! Dante szándékosan nem akar segíteni magának! Tudja, hogy Leylat keresi! Mindent tud...eltitkolta, hogy nála van.
Lassan engedtem el Salim nyakát. A düh felül kerekedett rajtam, ebben hibás voltam. De jelen pillanatban mérhetetlen fájdalmat éreztem. Hátra léptem. Vártam, hogy a fejem kitisztuljon és jobban lássam a dolgokat. Nem láttam magam előtt mást, csak Leylat. Elképzeltem, ahogy Dante hozzá nyúl. Leyla talán élvezi is. Ők...ketten...lehunytam a szemem, kezemet pedig ökölbe szorítottam.
