" A magam fajta férfiak nem ismerik a szerelmet. Mi a birtoklási vágyat ismerjük, mely majdnem egyenlő a szerelemmel."
Veszélyes ember tudok lenni; istentisztelő vagyok, de ha ellenségem akad, akkor kitudják hozni belőlem azt, amiről a családom neve...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hasogató fejfájásra nyitottam ki a szemem. Teltek a másodpercek, de nem tudtam beazonosítani azt, hogy hol vagyok. Egy kisebb méretű ágy közepén találtam magam, de a szoba orvosi dolgokkal és eszközökkel volt felszerelve. Kicsiket pislogva tanulmányoztam a szobát és a falak fehér színét. A szagok és a hangok alapján nem kórházban voltam. Síri csend fogadott, miközben felállni próbáltam. Cipő nem volt rajtam, a végtagjaim pedig fájtak. Előre tettem a kezem, megfogtam az ajtó kilincsét és lenyomtam azt. Kórházi folyosó helyett, egy ház magàn nappalijában találtam magam. Az ajtó tárva nyitva volt, ezért megpillantottam egy közeli tengerpartot. A szellő hamar az orromba fújta a sziklák, és a hínár jellegzetes szagát. Mintha az egész nappalit uralta volna a szag, mely az egész tengerparton jelen volt. A fejem minden bizonnyal megsérülhetett, mert ragtapasz volt a homlokom tájékán. - Rajtam kívül van itt valaki? - összefont kezekkel a bejárati ajtó felé sétáltam. Mikor kiléptem a nyílt tengerpartra, a szemem elé tettem a kezem. A nap szikrázó sugarai a bőrömet cirógatták. A tengerpart nedves homokjába dugtam a lábfejem. A pillanat annyira magával ragadott, hogy észre sem vettem azt, ami a közelben volt. Váratlan hang, egy ló nyerítése szakította félbe a csendet. Lopva pillantottam oldalra, ekkor láttam meg a vadlovat, akinek a hátán ült valaki. Összehúztam a szemem, takartam a nap sugarait, miközben egyenesen a karám felé sétáltam. Hatalmas fekete ló hátán ült egy fekete hajú férfi. Fiatal volt. Határozott és figyelem felkeltő. Tengerkék szemével felém pillantott, kezével a ló nyakát simogatta. Mikor meglátott engem, hátra túrta a haját. Összehúztam a szemem, ő is ezt csinálta. Homok színű vászonnadrágot viselt, a felsőtestét nem takarta semmi. Egy nyaklánc lógott a nyakában, melyen egy cápa fog medál csillogott. Karja tele volt tetoválással és szövegekkel, amit nem tudtam elolvasni. Napsütötte teste szinte aranyként csillogott a nap sugarai alatt. Hátra léptem, amikor leugrott a lóról, és megtámaszkodott a kerítés tetején. Szótlanul figyelt, az arcomat fürkészte. Haja pár tincsét a szemébe fújta a szél. - Hogy hívják? - szólaltam meg végül. Ő a szemöldökét ráncolta. Olyan volt, mintha nem értette volna a kérdést. - Mi a lovad neve?
- Ló - pillantott hátra a válla felett. Felvont szemöldökkel elnevettem magam. Ez most viccel? Mégis, hogy lehet ilyen nevet adni egy lónak?
- Az a lovad neve, hogy...ló?
- Miért, te milyen nevet adtál neki? - biccentette oldalra a fejét. A tekintete ismerős volt. Rokonszenves, kicsit hűvös és távolságtartó. Szeme kékje a tengernél is jobban csillogott, az égnél is szebben ragyogott. Összefontam magam előtt a kezem. Erre milyen választ kellene adnom?
- Fekete szépség! - fürkésztem a lovat. Az idegen férfi leugrott róla, majd szemembe nézve felém sétált és lassan megtámasztotta magát a fa korláton. Érdeklődve biccentette oldalra a fejét. Olyan volt, mint aki nem hitte el, hogy ezt a nevet adnám neki. - Mi a baj vele? - kérdésemre szórakoztató vigyorra húzta ajkát és lehorgasztva megcsóválta a fejét.
